Az első éremosztó szombati napra csaknem teljesen megtelt az aréna, így mintegy 4000 néző láthatta a helyszínen a férfiak leghosszabb távján az A döntő résztvevőinek bemutatását. A fináléban a két magyar versenyző sokáig a középmezőnyben haladt, Liu Shaoang aztán három körrel a vége előtt egyetlen manőverrel két vetélytársát is megelőzve feljött másodiknak.
A következő körben a tavaly ezen a távon ezüstérmes magyar versenyző ismét előzött, a holland Itzhak de Laatot is maga mögé utasította, és a vezető helyét a befutóig megőrizte. Liu Shaolin Sándor végig a mezőnyben haladt, ráadásul az utolsó körben el is esett, így hetedik lett.
A nők B döntőjében két magyar, Jászapáti Petra és az ausztrál születésű Lockett Deanna volt érdekelt: a nagy taktikai csatát és sok előzést hozott futamban tíz körrel a vége előtt kezdtek csak el nagyobb tempót diktálni, akkor Jászapáti vezetett. Az utolsó körökre ő hátrébb csúszott, Lockett azonban ritmust váltott, körbekorcsolyázta a mezőnyt és elsőként ért célba. Jászapáti negyedik lett.
A fináléban a címvédő Suzanne Schulting éppen akkor indította meg a hajráját, amikor mögötte a többiek viaskodni kezdtek a pozíciókért, így egy kör alatt olyan nagy előnyt épített ki, amelyet már senki nem tudott ledolgozni. A holland mögött az olasz Arianna Fontana lett a második, a német Anna Seidel pedig a harmadik.
A Petrolul elleni vereség után tovább nőtt a nyomás az FK Csíkszereda vezetőedzőjén, sajtóinformációk szerint a klub vezetősége menesztheti Szabó Istvánt.
Pavol Šafranko visszatért Dunaszerdahelyre: a korábbi Sepsi OSK-támadó a DAC-hoz írt alá. A 31 éves csatár két külön időszakban szerepelt Sepsiszentgyörgyön, ahol a klub történetének egyik legeredményesebb játékosává vált.
Motorossal ütközött egy személyautó Csíkkozmáson az egyik útkereszteződésnél vasárnap délelőtt – jelentette a helyszínről kollégánk. A baleset helyszínére mentőt riasztottak a sérült ellátására.
Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.
Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.
Merengés az iskolai és otthoni felelősségvállalásról és a jelenlegi oktatási miniszterről.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!