A tallinni Olympic Winter Cup nevű seregszemlén Nagy-Rozsnyai Lotti zömében észt versenytársakkal szemben mérettette meg magát a Cubs A-kategóriában. A tízéves műkorcsolyázó határait feszegetve bátran korcsolyázva több háromfordulatos ugrást is bemutatott kűrjében, a nehéz elemekben becsúszott apróbb hibák ellenére technikailag nagyon erős programot mutatott be. A bírák szerint az előadásmódon van még csiszolnivaló, ezért szoros versenyben második lett Kosz Zsolt tanítványa.
Lotti számára az ünnepi időszak is többnyire a gyakorlásról szól, ugyanis az év elején újabb tétverseny vár rá, folytatódik a hatfordulósra tervezett európai kritérium-versenysorozat, amelynek első két felvonását megnyerte, a következő, harmadik fordulót január 6–11. között tartják Szófiában.
Olympic Winter Cup, Tallinn, végeredmény (Cubs A): 1. Dominica Jogiste (FSC Kristalluisk, Észtország) 40.68, 2. Nagy-Rozsnyai Lotti (Kézdivásárhelyi SE, Románia) 40.36, 3. Sonja Maekala (FSC Staar, Észtország) 37.16.
Egy pontra volt szüksége a Sepsi OSK-nak, hogy elérje célkitűzését a másodosztályban. A Chindia Târgoviște ellen megszerezte az előnyt, de a végjátékban akadt izgulnivaló.
Jelen állás szerint nem indulhat a Szuperliga következő idényében az Unirea Slobozia, miután a Román Labdarúgó-szövetség (FRF) fellebbviteli bizottsága elutasította a kérését. A klub a Nemzetközi Sportdöntőbírósághoz (CAS) fordult.
Halálos baleset történt pénteken este Csíkszereda közelében: egy 17 éves csíkszentkirályi fiú életét vesztette, két másik fiatal kórházba került, miután felborultak egy buggy típusú járművel. A sofőr jogosítvány nélkül és ittasan vezetett.
Megdöbbentő fordulatot vett a már készülő nagybányai akvapark ügye: a bíróság hatályon kívül helyezte a közbeszerzési eljárás eredményéről szóló értesítést, miközben a kivitelezővel már szerződést kötöttek.
Erős érzelmeket váltott ki az erdélyi magyarok körében a magyarországi választás eredménye, sokan csalódottak, mások örülnek. Nekünk mindannyiukat meg kell értenünk, mert nincs két erdélyi magyar társadalom – hangoztatta Kelemen Hunor.
A trianonitisz nem gyógyítható, de meg lehet tanulni együtt élni vele anélkül, hogy folyamatosan tüneteket produkálna. MCC-történészkerekasztal, hetedik szint.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!