HIRDETÉS

Lőrincz Mártonra emlékeznek Korondon

Egymásnak feszülnek a fiatalok
Fotó: Erdély Bálint Előd

2020. január 24., 14:15

Huszadik alkalommal rendezik meg Korondon a hagyományos Lőrincz Márton Emlékversenyt. A korábbi olimpiai bajnok nevét viselő sportcsarnokba közel húsz birkózócsapat több mint kétszáz versenyzőjét várják szombaton reggel nyolc órára.

2020. január 24., 14:15

A megmérettetésen gyerek és serdülő korosztályban fognak szőnyegre lépni a birkózók. Idén is négy ország lesz képviselve, a romániai és magyarországi együttesek mellett Ukrajnából és Szlovákiából is jönnek csapatok. A verseny technikai igazgatója Balázs Imre lesz. A szervezők minden sportkedvelőt szeretettel várnak.

HIRDETÉS

Az olimpiai aranyérmes birkózóról

Lőrincz Márton Korondon született 1911. október 23-án. Édesapja Lőrincz Molnár Mózes, édesanyja Vajda Ferenc Anna. Elemi iskoláit Korondon végezte, majd Székelyudvarhelyre került asztalosinasnak, itt került kapcsolatba a sporttal. Magyarországra menekült, ahol a Magyar Atlétikai Club birkózója lett, és mindkét fogásnemben versenyzett.

Tíz alkalommal volt a magyar birkózóválogatott tagja. Kötöttfogásban (1934) és szabadfogásban (1935) is szerzett magyar bajnoki címet. Szabadfogásban Európa-bajnok (1934) és ezüstérmes is volt, legnagyobb sikerét mégis az akkor kevésbé eredményes kötöttfogásban érte el: Berlinben olimpiát nyert (1936).

A második világháborút követően kivándorolt Dél-Amerikába, Argentínában, San Carlos de Bariloche városában halt meg 1969. november 26-án – írja Balázs Árpád Székelyek, birkózók, erős emberek című könyvében.

szóljon hozzá!
HIRDETÉS
HIRDETÉS
Ajánljuk még

Hat magyar állampolgárt tiltottak ki az FK Csíkszereda stadionjából – 30 ezer lejes bírságot kapott a klub

Rendbontás nélkül zajlott, mégsem múlt el következmények nélkül a péntek este az FK Csíkszereda–Bukaresti Rapid bajnoki: a szervezők 30 ezer lejes bírságot kaptak, hat szurkolót pedig eljárás alá vontak és félévre kitiltottak a stadionból.

Meglepetés: az észak-macedón bajnok kettős győzelemmel búcsúztatta az FCSB-t

Megtörtént az, amire a sorsoláskor kevesen gondoltak, Észak-Macedónia bajnoka, a Shkëndija kettős győzelemmel búcsúztatta a román aranyérmes FCSB-t a labdarúgó Bajnokok Ligája selejtezőjében.

Székelyhon

Fiatal sofőr és kiskorú utasa halt meg a ma hajnali balesetben

Egy 17 és egy 22 éves fiatal vesztette életét egy kedden hajnalban történt balesetben Teleorman megyében. Az autó, amelyben utaztak, előbb egy fának, majd egy villanyoszlopnak csapódott.

`
Krónika

Megakadályozná a kormány az állami intézmények közötti „népvándorlást”, hogy az elbocsátottak ne maradhassanak állami alkalmazásban

A kormány tervezetet készít elő az állami intézmények közötti áthelyezések és kiküldetések leállítására, amely a költségvetési hiány lefaragását célzó második intézkedéscsomag része.

Krónika

Bolojan a különleges nyugdíjakról: nő a korhatár, a nyugdíj nem lehet nagyobb a fizetésnél

Sürgősen rendezni kell a különleges nyugdíjak kérdését – jelentette ki Ilie Bolojan miniszterelnök keddi sajtótájékoztatóján, amelynek egyik fő témája a bírák és ügyészek nyugdíjazásának reformja a speciális juttatásoktól a nyugdíjkorhatárig.

Főtér

Trikolór kormányhorror: az oktatási cenzor és a megélhetési kenőpénzes

Van ez a reformkormány, tele hozzáértő, határozott, kitartó és (főleg!) a hazai állami szőnyegek alá sepert mocskot kiseperni akaró reformpolitikusokkal. Aztán lépésről lépésre kiderül, hogy mégsem.

Ez is érdekelheti

Felkerült Gyergyócsomafalva a teqballtérképre

Négy évvel ezelőtt szabadidős tevékenységnek indult a teqballozás Gyergyócsomafalván. A helyi Hiúz Sportegyesület kitartó munkájának köszönhetően fejlődött a csapat. Ezen a héten otthont adtak az ifjúsági Európa-bajnokság harmadik selejtezőtornájának.

Három magyar és három román focicsapat harcol a továbbjutásért – a csütörtöki sportműsor

Az Európa Liga és a Konferencia Liga selejtezőinek visszavágóját rendezik Európa-szerte. Eldől, hogy ki marad talpon, az egyik felől a Paks, a Puskás Akadémia és a Győr, a másikon a Kolozsvári CFR, a Kolozsvári U és az U Craiova játszik mérkőzéseket.

Rajtra kész a 19. Székelyföldi Körverseny – nemzetközi mezőny, fesztivál és forgalomkorlátozások

Amatőr futammal és fesztivállal is bővül az idén 19. kiírásához érkezett Székelyföldi Kerékpáros Körverseny. A háromnapos esemény során rangos nemzetközi mezőny versenyez, a közönséget pedig gazdag programkínálat várja.

Tájbringások hódították meg Felcsíkot

Felcsík dombjai és erdei adtak otthont a tájbringások hétvégi erőpróbájának: a Székelyföld Open országos bajnoki és Magyar Kupa-futamként is izgalmas csatákat hozott – a székelyföldi versenyzők több kategóriában diadalmaskodtak.

Nem bírt a Gloriával, idén is ezüstérmes a Sepsi-SIC

Hazai pályán is hatalmasat küzdött a Sepsi-SIC, de a besztercei csapatot nem lehetett megfogni a férfi asztalitenisz Szuperliga döntőjében. A sepsiszentgyörgyi fiúk így is hatalmas eredményt értek el, akárcsak tavaly, idén is az ezüst került a nyakukba.

Pókcsípés miatt került kórházba a marosvásárhelyi mellúszó, veszélyben a vb-szereplése

Egy szingapúri pók csípése állította meg a magyar válogatott egyik alappillérét, a marosvásárhelyi Fángli Henriettát. A betegsége miatt a vegyesváltó sem indulhatott el, a folytatás pedig bizonytalan.

Továbbjut a Fradi a BL-ben, fordít az FCSB? – szerdán a tévében

Folytatódik a vizesvébé Szingapúrban, a sznúkerverseny Sanghajban, a vívóvébé Tbilisziben, este pedig kiderül, az FCSB fordít-e a Shekndija ellen, a Fradi megőrzi előnyét a Noával szemben a labdarúgó Bajnokok Ligájában.

Világrekorddal nyerte a csibai lovasíjászversenyt Csíszér Ivett

Minden idők legjobb női pontszámát érte el Csíszér Ivett a Csibában rendezett WFEA nemzetközi versenyen: a székely lovasíjász 310,94 ponttal világrekordot állított fel, Zafír nevű lovával.

Közelharc az FK-jegyekért, finomhangolás a Sepsi OSK játékában – Helyzetbe hozunk!

A Helyzetbe hozunk! aktuális adásában szó esik az FK Csíkszereda szuperligás meccseiről és tanulságairól, a rajt előtt álló 2. Liga kulisszatitkairól, az Erste ligás átigazolásokról, a vizes-vb tanulságairól, valamint a sportmarketing hiányosságairól.

Fókuszban a vizes vb, tenisz, sznúker és kerékpár – a keddi sportműsor

Újabb döntőket rendeznek a vizes világbajnokságon, ahol előbb műugrásban, majd úszásban bizonyíthatnak a sportolók. Szerepel még a keddi kínálatban sznúker és tenisz, emellett folytatódik a női Tour de France is.

HIRDETÉS
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!