A csíkszeredai együttes egymást követően kétszer nyerte meg a 2. Ligát, de tavaly a jelentős kiadásokkal járó 1. ligás szereplést nem vállalták.
A klub Facebook-oldalán jelentette be, hogy beneveznek az 1. ligás bajnokságba. A közlemény szerint a feljutást kiharcoló játékosok közül Szabó Zsolttal nem tudtak megegyezni a folytatásról, de Tankó Levente, Gliga Krisztián, Tóth Tibor és Csomós József Attila sem lesz tagja a keretnek, ők négyen – családi és munkahelyi okok miatt – nem vállalták be a mindennapos edzéseket, de mind a csapat mellett maradnak, ahol más feladatokat kapnak majd.
Görbe Walter klubelnök megegyezett a folyatásról az udvarhelyi Birtalan Barnával, aki az elmúlt idényben is oszlopos tagja volt az Imperialnak. Kiderült, hogy a szintén Székelyudvarhelyről érkező Szőcs Loránd lesz az együttes edző-játékosa.
Három év börtönbüntetést kapott Răzvan Began, a Sepsi OSK korábbi kapusa. A 29 éves labdarúgó ügye testi sértés miatt került a bíróságra, az ítélet egyelőre nem jogerős.
Nem tudta meglepni az FK Csíkszereda a hullámvölgyben levő FCSB-t, a fővárosiak három kudarc után a 2026-os év első győzelmét épp a székelyföldiek ellen csikarták ki. De ez sem volt elég Gigi Becalinak.
Nem fizetik többé a betegszabadság első napját Romániában, az erről szóló sürgősségi kormányrendelet február elsején lépett hatályba.
Heves indulatokat váltott ki a közösségi oldalakon Korodi Attilának, Csíkszereda polgármesterének az állásfoglalása, amelyben elfogadhatatlannak nevezte, hogy a szélsőséges Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) tüntetést szervezzen a városban.
Sajátos ellentétre derült fény a 166 fős lakosságú Krassó-Szörény megyei Temesfőn: miközben az alapvető szolgáltatások is hiányoznak, a polgármester luxus közlekedési eszközt használ.
A nagyváradi premontrei apát kilakoltatásáról szóló bírósági döntés félelmetes képet fest az igazságszolgáltatás állapotáról, és az államérdekből elkövetett jogtiprásról.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!