A viadal harmadik szakaszán 136,8 kilométer várt a kerékpározókra, akik Csíkszeredában rajtoltak, majd Kozmás, Tusnádfürdő, Sepsibükszád, Bálványosfürdő, Torja, Kézdivásárhely, Kovászna és Réty érintésésével érkeztek meg Sepsiszentgyörgyre, a városban még három kört tettek meg a célvonalig.
A leggyorsabban a lengyel Maciej Paterski teljesítette az etapot, a győztes ideje 2 óra, 52 perc és 48 másodperc volt, mögötte két olasz versenyző, Nicolas Dalla Valle és Francesco di Felice végzett a dobogón.
Az összetettben vezető lengyel Szimon Rekita csak a 9. helyen ért célba, de ez is elegendő volt számára, hogy megőrize az éllovasnak járó piros mezt. Három szakasz után előnye öt másodperc a második helyen álló román Emil Dima, illetve hét másodperc a harmadik Maciej Paterski előtt, míg az etap előtt még dobogós magyarországi Karl Ádám lecsúszott a kilencedik helyre.
A pénteki negyedik szakaszon Sepsiszentgyörgyről Hargitafürdőre, a szombati, ötödik utolsó etapon pedig Székelyudvarhelyről – Gyergyószentmiklós érintésével – Csíkszeredába érkeznek a kerékpározók.
Ahol a karaván áthalad, ott forgalomkorlátozásra és útlezárásra kell számítani. A szervezők a lakosság megértését és elnézését kérik a verseny okozta kellemetlenségekért.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!