Hirdetés

Lemaradt a dobogóról a Györgydeák-Ilyés páros, a magyarok nyerték az aranyat

Befejeződtek a teqball versenyszámok a Krakkóban zajlott Európai Játékokon, a vasárnapi zárónapon a Györgydeák Apor-Ilyés Szabolcs székely férfi páros a negyedik helyen végzett, míg az aranyérmet a szerbek legyőzésével a magyar válogatott szerezte meg.

2023. július 02., 15:02

A vasárnap kora délutáni bronzmérkőzésen Györgydeák Apor és Ilyés Szabolcs a hazai közönség előtt játszó lengyel csapat, Adrian Duszak és Marek Pokwap ellen játszott, akik kevéssel azelőtt három szettben elveszítették a magyar együttessel szemben szombaton este felfüggesztett és az elejétől újrajátszott elődöntőt.

Nagyon rosszul indult a mérkőzés a székely játékosok számára, a teljesen egyoldalú első játszmában a lengyelek 5–0-ra elhúztak és könnyedén szerezték meg a vezetést, a Góbék mindössze egy pontot hoztak össze.

A folytatásra azonban Györgydeák és Ilyés összekapta magát, 5–2-es előnyt dolgozott ki és a vetélytársak igyekezete ellenére a második szett végéig sikerült megőrizni a vezetést, 12–8-cal kiegyenlítettek.

Jöhetett a döntő játszma, amelyet Duszak és Pokwap kezdett jobban, azonban 0–4 után a székely páros hamar felállt és szorossá tette a küzdelmet. 6–6 után fordítani is sikerült, ám a végén a lengyel sportolók visszaszerezték az előnyt és a második meccslabdájukat kihasználva 12–10-re nyertek, ezzel az övék lett a bronzérem.

•  Fotó: COSR/Cristian Nistor Galéria

Fotó: COSR/Cristian Nistor

Györgydeák Apor és Ilyés Szabolcs így kevéssel bár, de lemaradt a dobogóról, a negyedik helyen végeztek, ott voltak a kontinens legjobb párosai között.

Hirdetés

A férfi párosok döntőjét a székelyeket végig kiélezett csatában legyőző szerb gárda (Nikola Mitro és Bogdan Marojevic), illetve a Bányik Csaba és Katz Balázs alkotta magyar válogatott játszotta. A kontinentális bajnoki cím három játszmában dőlt el, a magyarok 12–5-tel előnybe kerültek, de a rivális ugyanilyen eredménnyel kiegyenlített. A döntő szett kiegyensúlyozott játékot hozott, amelynek végét a magyar teqballosok bírták jobban idegekkel, a szerbek ugyanis több kettős hibát is vétettek, és 12–9-re nyertek, megszerezve ezzel az aranyérmet.

Sikerükkel Magyarország a legeredményesebb nemzett lett az Európai Játékok teqball versenyszámaiban, hiszen a férfi páros mellett női párosban Janicsek Zanett és Vasas Lea, illetve vegyesben Katz Balázs és Vasas Lea is Európa-bajnoki címet nyertek, megelőzve a romániai válogatottat, amelynek színeiben Györgydeák Apor és Barabási Kinga egyéniben aranyérmet, valamint Barabási és Dakó Katalin női párosban ezüstöt szerzett.

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Ultimátum helyett pontkényszer, a Sepsi OSK elnöke széthúzást lát az öltözőben

Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.

Corbu teljesítményét méltatja az olasz sportsajtó miután a Fradi legyőzte AC Milant

Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.

Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

`
Krónika

Ügynökakták: neves erdélyi születésű művész ismerte el, hogy állambiztonsági ügynök volt

Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.

Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

Főtér

Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez

Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.

Ez is érdekelheti

Rögbimeccs, újabb Szuperliga játéknap – a pénteki sportműsor

Tonga ellen játszik a román rögbiválogatott, a labdarúgó Szuperliga újabb fordulóját indítják, Katarban kezdődik a MotoGP-hétvége.

Milan–Ferencváros, meccsdömping az Európa- és Konferencialigában – a csütörtöki sportműsor

A Milan vendége lesz a Ferencváros csütörtökön az Európa Ligában, a Craiova az Egnatiát fogadja a Konferencia Ligában. A Kolozsvári U-BT Tenerifén bizonyíthat, de tenisz, sznúker és úszás is színesíti a csütörtöki kínálatot.

Bajnoki címmel és dobogós helyezésekkel tértek haza a csíki dzsúdósok az országos földharcbajnokságról

Eredményesen szerepeltek a csíkszeredai sportolók a Năvodari-on rendezett országos földharcbajnokságon.

BL-meccsek, tenisztorna, Virágok Ligája – a szerdai sportműsor

A labdarúgó Bajnokok Ligája negyedik fordulója adja a nap gerincét: a Real Madrid az AEK Athén, a Liverpool a Fenerbahce vendége, este pedig hét meccs kezdődik egyszerre. Párizsban az ATP-torna zajlik, egy találkozót játszanak a Virágok Ligájában.

Sportmarketing Székelyföldön? – Helyzetbe hozunk!

A Helyzetbe hozunk! legújabb részében Nagy Lajos marketinges szakemberrel beszélgetünk arról, hogyan építhetnek erős sportmárkát a székelyföldi klubok, miként tarthatják meg szurkolóikat, és milyen lehetőségeket rejt a sportmarketing a támogatók számára.

Halmozták az érmeket hoztak Bukarestben a háromszéki karatékák

Eredményesen szerepeltek a Sepsiszentgyörgyi Sport-All karatékái a bukaresti Contact Openen. A tizenkét ország közel hatszáz sportolóját felvonultató nemzetközi versenyen három arany-, négy ezüst- és hat bronzérmet szereztek.

Barcelona–Aston Villa, Atlético–Bayern és Manchester United–Roma – kedden a tévében

A Bajnokok Ligája negyedik fordulója adja a keddi program gerincét: a Barcelona az Aston Villát, az Atlético Madrid a Bayern Münchent, a Manchester United a Romát fogadja, a Villarreal a Paris Saint-Germaint. Reggel és kora délután sznúkernegyeddöntők.

Országos bajnok a Székelyudvarhelyi ISK U15-ös birkózócsapata

A Székelyudvarhelyi ISK nyerte az U15-ös szabadfogású birkózók országos csapatbajnokságát. A korondi, farkaslaki és udvarhelyi sportolók közös csapata a Călărași-ban rendezett viadalon a tavalyi ezüstérem után idén a dobogó legfelső fokára állhatott.

Kolozsvári U–FCSB, topligás meccsek és kosárlabda – hétfőn a tévében

A Kolozsvári U az FCSB-t fogadja a Szuperliga esti rangadóján, az U-BT a Partizan otthonában lép pályára az ABA Ligában. A programot Serie A-, La Liga- és portugál bajnoki mérkőzések, valamint sznúker egészíti ki.

Behúzta az aranyat Györgydeák és Pokwap párosa Thaiföldön

A három döntőből kettőben voltak érdekeltek a Góbék Teqball Team sportolói a thaiföldi Ayutthayában zajlott hétvégi versenyen. Györgydeák Apor és Marek Pokwap megnyerték a férfi párost, így a klub a második ázsiai csúcstornáról is aranyéremmel távozott.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!