Mindössze három idegenlégióssal vágott neki a mérkőzésnek a Maros KK, mivel Alexander Mladenovic eltiltás, Deven Mitchell pedig sérülés miatt hiányzott. Ráadásul az előző szezonbeli keretből csak egy játékos, Sánta Szabolcs volt a pályán a kezdő ötösben. Játszott viszont a két, nemrég érkezett svéd kosárlabdázó, Jonathan Person és Dino Pita.
Ezzel együtt a vásárhelyiek a második számú esélyesnek számítottak a hazaiakkal szemben, akiknél játszott a Tigrisek korábbi csapatkapitánya, Lázár László.
Rosszul is kezdett a Maros KK, hamar 10–0-s hátrányba került, azonban ezután rendezte a sorokat, Sánta Szabolcs, illetve Jonathan Person és Dino Pita pontjaival felzárkózott. Sokkal kiegyensúlyozottabb volt a második negyed, amelyben a vásárhelyiek tartották a lépést ellenfelükkel, és szünet előtt sikerült kiegyenlíteniük.
Fordulás után az éppen Pitești-ről igazolt Bogdan Stăncuţ kosaraival elhúzott a Maros KK, sőt remek védekezésének és Milivoje Mijovic tripláinak köszönhetően 10 ponttal is vezetett. Aztán a zárónegyedben váratlanul sokáig nem szereztek pontot a vendégek, akik a végére elfáradtak, a házigazdák pedig 12–0-s sorozattal fordítottak, és komoly előnyre tettek szert.
A Maros KK legjobbjai a két svéd, Dino Pita és Jonathan Person voltak 18, illetve 14 ponttal, és az már most látszik, hogy a következőkben hasznos tagjai lesznek a csapatnak. Őket Sánta Szabolcs követte 12 ponttal és 10 lepattanóval.
A párharc visszavágóját kedden 18 órától rendezik a ligeti Sportcsarnokban: a Maros KK helyzete nem reménytelen a továbbjutásra, hiszen hazai pályán esélyes ledolgozni 9 pontos hátrányát. A további párharcokban a Temesvári BC értékes győzelmet szerzett a SCM U Craiova otthonában, a Galaci Phoenix pedig fölényesen verte a Bukaresti Dinamót.
Szomorúnak tartják az egykori marosvásárhelyi kosárlabdázók a Maros KK körül kialakult nehéz anyagi helyzetet, és többféle megoldást javasolnak arra, hogy a klub a folytatásban is magas szinten maradjon. Egyetértenek abban, hogy ehhez mindenképpen szükséges a helyi önkormányzat támogatása, mivel a klub a várost képviseli, nem is akárhogyan, az előző években ugyanis több bajnoki döntőt játszott és érmeket, ezzel dicsőséget szerzett.
Megkeresésünkre, a klub korábbi elnöke, Szalkay József szerint ennek hiányában nagy szponzorokat kell a csapat mellé állítani, példaként a banki intézményeket említette.
Meglátása szerint hosszú távon nem vezet eredményre a klub azon terve, hogy bevonja a szurkolókat a csapat anyagi támogatásába, hiszen nem hiszi, hogy elegendő pénzügyi hátérrel rendelkeznek. Sokkal inkább azt vallja, hogy
amennyiben továbbra is magas szinten akarják tartani, városi sportklubot (amely jól megy Bukarestben a CSM-nél) kell létrehozni, amelyben többek között a kosárlabda csapatot is működtetnék.
Nem ért egyet ezzel az ötlettel viszont Magos György, aki szerint inkább a már meglévő, közkedvelt együttest kell támogatni – a névváltás és ennek megszokása időbe telhet -, de szintén úgy véli, hogy tehetős cégeket, komoly üzletembereket kell bevonni.
A jelenlegi helyzet ellenére szerintük van remény a klub helyreállításában, és az előző évekhez képest gyengébb csapattal is helyt tudnak állni ebben az idényben, a hónapok elteltével pedig bíznak a dolgok jóra fordulásában.
Férfi kosárlabda, Románia-kupa, 1. forduló, odavágó:
BCM U Pitești–Marosvásárhelyi Maros KK 72–63 (20–18, 11–13, 14–21, 27–11)
BCM U: Troupe 16 (3x3), Nicoară 15 (1x3), Russel 13 (1x3), Kostoski 10 (2x3), Lázár 8, Nuutinen 6 (2x3), Agafonov 4, Ciotlăuș, Corpodean. Edző: Hristu Șapera.
Maros KK: Pita 18 (2x3), Person 14, Sánta 12, Mijovic 9 (3x3), Stăncuţ 8 (2x3), Borşa 2, Engi, Steff, Kilyén. Edző: Szászgáspár Barnabás.
Vezették: Marius Ciulin (Konstanca), Alexandra Stan (Bukarest), Bedir Sefer (Corabia, Olt).
További párharcok az 1. fordulóból:
SCM U Craiova–Temesvári BC 76–82 (21–20, 20–24, 17–23, 18–15)
Galaci Phoenix–Bukaresti Dinamo 80–47 (26–16, 15–11, 18–9, 21–11)
Jászvásári Politehnica–Temesvári Timba –október 18. és 25.
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
A hétvégi meccseket követően nem változott a sorrend az 5. Liga udvarhelyszéki csoportjában, Szentábrahám, Lövéte és Malomfalva is magabiztosan győzött. A 6. Ligában már nincs ponttalan és veretlen együttes sem.
Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.
A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.
A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!