A 24 éves Leclerc-nek ez pályafutása negyedik és az idénybeli második futamgyőzelme.
A Ferrari monacói sztárja mögött Sergio Pérez, a Red Bull mexikói pilótája ért célba másodikként, míg a harmadik helyen George Russell, a Mercedes brit versenyzője zárt.
Hamilton negyedikként végzett, a hazai közönség előtt szereplő Daniel Ricciardo hatodik lett, az utolsó, 20. helyről startoló thaiföldi Alexander Albon pedig végül a 10. helyen zárt és így egy világbajnoki pontot szerzett.
Leclerc előnye az összetettben 38 pontra nőtt csapattársával, a melbourne-i futamot feladni kényszerülő spanyol Carlos Sainzzal szemben, és 46-ra a vb-címvédő holland Max Verstappenhez (Red Bull) képest, aki műszaki hiba miatt szintén kiállt.
A szezon két hét múlva Imolában, az Emilia Romagna Nagydíjjal folytatódik.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!