A jó időjárás reményében köszöntötte csütörtök délben a sajtó képviselőit Ferencz Csaba főszervező. Elmondta, minden évben az a céljuk, hogy egyre jobb legyen a rali, egyre többen vegyenek részt rajta.
A szót Gálfi Árpád, Székelyudvarhely polgármestere vette át. Beszédében kiemelte, hogy a megyében nagyon sok a motorsportot szerető ember, és velük együtt ő is nagyon várja, hogy elkezdődjön a verseny. „Fontos dolog, hogy
és nem csak a verseny alkalmával várjuk őket ide. Sok sikert kívánok a résztvevőknek, a nézőknek pedig felejthetetlen élményeket” – tette hozzá.
„A tavalyi Hargita Ralin turisztikai stratégiáról beszéltünk. Ennek részeként decemberben elindítottuk a Visit Harghita elnevezésű telefonos applikációt, amellyel
Továbbra is célunk a megye látványosságainak népszerűsítése, hogy minél több turista látogasson el hozzánk” – nyilatkozta Bíró Barna Botond, a Hargita megyei önkormányzat alelnöke, majd a főszervezővel közösen aláírtak egy támogatási szerződést, amelyben az állt, hogy a megyei önkormányzat a kiírt pályázat maximális értékével támogatja az idei ralit.
Puskás István, a Hargita Gyöngye ásványvíz-palackozó vállalat marketingigazgatója örömét fejezte ki, amiért idén is a Hargita Rali főtámogatói lehetnek, hangsúlyozva, hogy számukra nagyon fontos ez az esemény és a szervezőkkel való szoros együttműködés.
A rali főszereplői is megszólaltak. „Én már huszonvalahány éve járok vissza Hargita megyébe. Mindig nagy szeretettel jövök, mivel sok itt az ismerősöm, a helyiek pedig nagyon barátságosak. Sok kellemes emlékem van innen, hiszen
Partnerek és az önkormányzatok segítsége nélkül nem lehet egy ilyen hatalmas eseményt megszervezni. A gyorsasági szakaszok nagyon jók, szerintem a bucsini gyors fog különbséget tenni a versenyzők között.
Amúgy nem könnyű egy város központját pár órára lezárni, de megéri, hiszen nagyon látványos lesz a szuperspeciális” – mondta Bogdan Marișca.
A csíkszeredai Adrian Teslovan autója három héttel ezelőtt kiégett a Bákó Ralin, de mégis sikerült benevezniük a Hargita Ralira.
„Sokat dolgoztunk azon, hogy helyrehozzuk az autót, alig várjuk a rajtot. Most csak arra koncentrálunk, hogy mi a dolgunk, és megyünk előre. Hazai ralin versenyzek, így természetesen mindegyik gyorsasági szakasz nagyon tetszik. És egyetértek Bogdannal, a helyi önkormányzatok támogatása nélkül nem lehet megszervezni a ralit” – zárta a sajtótájékoztatót Teslovan.
A hatodik percben szerzett bombagól döntötte el a kiesési rangadót: az FK Csíkszereda idegenben gyűjtötte be a három pontot a Bukaresti Metaloglobus ellen a labdarúgó Szuperliga 25. fordulójában. Sokat érhet ez a siker Ilyés Róbert legénysége számára.
Csütörtök délben jelentette be Kleinheisler László érkezését az FK Csíkszereda. Az ötvenháromszoros magyar válogatott középpályást első benyomásairól és céljairól kérdeztük.
Elégedetlenséget szült Parajdon az Erdélyt Moldvával összekötő A8-as autópálya Sóvárad és Gyergyóalfalu közötti szakaszának megépítéséhez szükséges területkisajátítások. Az is kiderült, hogy Parajd határában nem lehet majd felhajtani a sztrádára.
Kedd este hat óra körül óriási robajjal omlott össze a szilágycsehi református templom tornya. A felújítás alatt álló templom tornyának megerősítését a munkálatokat végző kolozsvári cég szakembereinek javaslatára belülről már megtámasztották.
Sem idén, sem jövőre nem lesz további adóemelés – jelentette ki Cseke Attila fejlesztési miniszter az Antena 3 CNN kedd esti műsorában.
Hunyadi János és Hunyadi Mátyás vagy Ioan de Hunedoara és Matia Corvinul? Az érintettek nem tudtak volna mit kezdeni ezzel a kérdéssel. Ismét összeültek a történészek az MCC kolozsvári képzési központjában.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!