Hirdetés

Kvízjáték, élőzene és futás – jön a Sepsi Inst. Run második kiadása

Tavaly nagy népszerűségnek örvendett, idén jön a SepsiRUN második kiadása
Fotó: Facebook/SepsiRUN

2025. szeptember 02., 13:30

Szeptember 19-én ismét futókkal telik meg Sepsiszentgyörgy belvárosa: a Sepsi Inst. Run különleges útvonala ezúttal is a város emblematikus épületein és intézményein vezet át. A résztvevők 5 és 8 kilométeres táv közül választhatnak.

2025. szeptember 02., 13:30

Szeptember 19-én, pénteken 18 órától második alkalommal rendezik meg Sepsiszentgyörgyön a tavaly nagy sikerrel debütált SepsiRUN futóeseményt. A rendhagyó verseny különlegessége, hogy a pálya nem a megszokott utcákon, hanem a város ikonikus épületein és közintézményein halad keresztül.

Az 5 kilométeres táv érinti többek között a volt dohánygyárat, a Székely Nemzeti Múzeumot, a Bod Péter Megyei Könyvtárat, az unitárius templomot, a Székely Mikó Kollégiumot, a Tamási Áron Színházat, a Városházát és a Székelyföldi Vadászati Közgyűjteményt. A hosszabb, 8 kilométeres változat ezen kívül a Kónya Ádám Művelődési Ház udvarát és a református vártemplomot is magában foglalja.

Hirdetés

Az idei kiadás újdonsága a kvízjáték: a futók egy kártyát kapnak a rajtnál, amelyen minden állomásnál egy kérdésre kell válaszolniuk. A helyes válaszokat a célban összesítik, a legjobbakat nyereménnyel jutalmazzák.

A jó hangulatról élő zenei betétek gondoskodnak az útvonal több pontján, így a résztvevők a sportélmény mellett kulturális élményekkel is gazdagodhatnak. A futás után egészséges falatok és italok várják a célba érkezőket, 21 órától pedig Radu Restivan ultrafutó „Radu, ești ok?” című filmjét vetítik le a főtéren, közönségtalálkozóval egybekötve.

A nevezési díj 18 év felett 90 lej, 18 év alatt 50 lej. Jelentkezni szeptember 15-ig lehet a my-run.ro oldalon.

A Sepsi Inst. Run 2 a Sepsiszentgyörgyi Sportnapok 2025 hivatalos programjának része.

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Ovidiu Burcă: nem vagyunk különösen kedvelt csapat Romániában

Az utolsó percben büntetőből kapott góllal bukta el a győzelmet a Sepsi OSK a Galaci Oțelul otthonában, így be kellett érnie az 1–1-es döntetlennel. A lefújás után Ovidiu Burcă vezetőedző csalódottan értékelte a történteket.

Megszerezte első győzelmét Ilyés Róbert a Szatmárnémeti VSK-val

Megszakadt a Szatmárnémeti VSK nyeretlenségi sorozata, Ilyés Róbert vezetésével a csapat megszerezte első győzelmét a labdarúgó 2. Ligában. A szatmáriak hazai pályán 2–0-ra győzték le a Sellenberk együttesét, és elkezdték a felzárkózást.

Székelyhon

Két településen láttak medvét a hétvégén

A Kányád községhez tartozó Abránfalván szombaton, a Csíkpálfalvához tartozó Csíkdelnén pedig vasárnap este láttak medvét a házak között – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

`
Krónika

Légi riasztás több romániai megyében, légteret zártak le, Wizz Air-gépet is átirányítottak

Szombaton RO-Alert-üzenetet kaptak Iaşi, Neamţ, Vaslui, Botoşani, Bákó és Suceava megye lakói, akiket „lehetséges drónbehatolásra” figyelmeztettek, és azt tanácsolták nekik, hogy keressenek menedéket. Két légi célpontot is észleltek a hatóságok.

Krónika

Aranyat ér az érkörtvélyesi málnapálinka

A jó pálinka iránti kíváncsiságból, némi kísérletezőkedvből és a családi kertben termő gyümölcsökből született meg a Bihar megyei Érkörtvélyesen az a málnapálinka, amely már az első versenyeken felkeltette a szakmai zsűri figyelmét.

Főtér

Orvosi csoda történt, „meggyógyult” a betegszabadságon levő igazgató, miután Diana Buzoianu már nem miniszter

További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.

Ez is érdekelheti

Országos bajnok a Székelyudvarhelyi ISK U15-ös birkózócsapata

A Székelyudvarhelyi ISK nyerte az U15-ös szabadfogású birkózók országos csapatbajnokságát. A korondi, farkaslaki és udvarhelyi sportolók közös csapata a Călărași-ban rendezett viadalon a tavalyi ezüstérem után idén a dobogó legfelső fokára állhatott.

Kolozsvári U–FCSB, topligás meccsek és kosárlabda – hétfőn a tévében

A Kolozsvári U az FCSB-t fogadja a Szuperliga esti rangadóján, az U-BT a Partizan otthonában lép pályára az ABA Ligában. A programot Serie A-, La Liga- és portugál bajnoki mérkőzések, valamint sznúker egészíti ki.

Behúzta az aranyat Györgydeák és Pokwap párosa Thaiföldön

A három döntőből kettőben voltak érdekeltek a Góbék Teqball Team sportolói a thaiföldi Ayutthayában zajlott hétvégi versenyen. Györgydeák Apor és Marek Pokwap megnyerték a férfi párost, így a klub a második ázsiai csúcstornáról is aranyéremmel távozott.

Fókuszban a Sepsi OSK és a Sportklub mérkőzése – vasárnap a képernyőn

Vasárnap kora délután a Galaci Oțelul otthonában lép pályára a Sepsi OSK a Szuperligában, Újpesten vendégeskedik a Csíkszeredai Sportklub az Erste Ligában. A Real Madrid meccse, NB I, Forma–1-es futam és teniszdöntők szerepelnek többek között a műsorban.

Petrolul–CFR, Bayern–Dortmund és Milan–Inter – a szombati sportműsor

A román Szuperligában a Petrolul a Kolozsvári CFR-t fogadja, a Serie A-ban Milan–Internazionale rangadót játszanak, a Bundesligában Bayern München–Borussia Dortmund következik. Pályán a Barcelona, az NB I-ben három mérkőzés lesz.

Az FK Csíkszereda fővárosi kiszállása nyitja a fordulót a Szuperligában

A Bukaresti Rapid otthonában játszik az FK Csíkszereda a labdarúgó Szuperliga péntek esti nyitómérkőzésén. A 2. Ligában Steaua–Dinamo SK párharcot rendeznek, a külföldi focimeccsek mellett tenisz, curling, röplabda és golf szerepel még a programban.

Több mint egy tucat világbajnoki aranyat nyertek a marosvásárhelyi lábteniszezők

Összesen tizenhárom aranyérmet szereztek a román válogatottat képviselő marosvásárhelyi sportolók a ciprusi Famagusztában rendezett FIFTA lábtenisz-világbajnokságon.

Kupameccset játszik a Sepsi OSK és az FCSB, kézi-BL és Virágok Ligája – a csütörtöki sportműsor

A labdarúgó Román Kupa csoportkörében a Sepsi OSK Chiajnán, az FCSB Besztercén vendégszerepel. Mérkőzéseket rendeznek a férfi kézilabda-BL-ben és a Virágok Liájában is.

Négy kategóriában is Csíkszeredában maradt a squash Román Kupa

A csíkszeredai Transylvanian Tenis Padel & Squash Klub adott otthont a 2026-os squash Román Kupának, amelyen az utánpótláskorú és a szenior sportolók mérték össze tudásukat. A házigazda klub versenyzői négy kategóriában szerezték meg az első helyet.

Kolozsvári derbi, udvarhelyi futsal, Liverpool–Chelsea – szerdán a tévében

A Román Kupa csoportkörében kolozsvári derbit játszik a CFR és az U, a Székelyudvarhelyi VSK futsalcsapata a Corvinul otthonában lép pályára. Az angol Ligakupában Liverpool–Chelsea, a Serie A-ban pedig Genoa–Juventus mérkőzés lesz.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!