A Székelyudvarhelyi KC legrégebbi idegenlégiósa, a macedón Goran Kuzmanoszki az évek során rendre kivette részét a sikerekből. A pár hete lezárult szezonban segédedzőként kezdte, aztán az utolsó találkozókon már ő irányította a kispadról a többieket. A 34 éves játékosnak az SZKC vezetősége felajánlotta a szerződés meghosszabbítását, amit el is fogadott.
A dokumentumot a napokban írták alá az SZKC elnökével, Verestóy Attilával.
„Óriási öröm számomra, hogy megbíztak bennem. Nemcsak akkor kell ott lenni a csapat mellett, amikor egymás után érkeznek a remek eredmények, hanem akkor is, amikor nem mennek simán a dolgok. Hét éve jöttem ide, egy sportoló életében ez nagyon hosszú időszaknak számít. Amikor felajánlották, hogy egy idényt még játsszam, boldogan elfogadtam. Sikeres szezonban bízva vágok neki az új kihívásoknak” – mondta a játékos az aláírást követően.
Tálas Huba után tehát még egy meghatározó kézilabdázónk, Goran Kuzmanoszki döntött úgy, hogy a 2017/18-as idényben is az SZKC-mezt ölti magára.
Ami biztos, hogy hatan már távoztak: Chike Onyejekwe (román, balszélső), Josip Peric (bosnyák és horvát, irányító), Mitar Markez (szerb, jobbátlövő), Petar Jokanovics (bosnyák, kapus), Szász András (magyar és román, beállós) és Vitalij Komogorov (orosz, balátlövő).
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
A hétvégi meccseket követően nem változott a sorrend az 5. Liga udvarhelyszéki csoportjában, Szentábrahám, Lövéte és Malomfalva is magabiztosan győzött. A 6. Ligában már nincs ponttalan és veretlen együttes sem.
Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.
A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.
A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!