A hosszabb, 6 kilométeres pálya szinte fele folyamatos emelkedőt jelentett, de voltak benne enyhébb pihentetők is, hogy ne legyen túl megerőltető a próbatétel. Aki nekivágott a távnak, az elégedett lehetett, alaposan próbára tette a hajtót és a négylábúakat is a viadal.
A rövidebb, 3 kilométeres pályát a kétkutyás fogatoknak alakították ki, arányaiban a hosszabb távhoz hasonló nehézséggel. A versenyen kettes, négyes, hatos és nyolcas fogatok indultak, látványelemként tizenkettes fogatot is láthatott a közönség.
A főszervező Baróti család három tagja versenyzőként is részese volt a viadalnak. Kutyáik száma szaporodik, így egyre nagyobb kategóriákban is elindulnak. Az apa, Baróti Botond már 2018-ban is nyolcas fogattal indult, most már fia, Nándor is fellépett a nyolcas kategóriába (tavaly négyessel indult), és Rebeka hatkutyás kategóriában versenyzett idén.
– szögezte le az édesapa. Egyébként Barótiéknál nem apáról fiúra öröklődik ez a sportág, hanem fordítva. Nándor ötödik éve versenyez, Rebeka, a mezőny legfiatalabb versenyzője most 14 éves, ez a negyedik szezonja. Az édesapa, Botond tavaly versenyzett először.
A királykategóriában, azaz a nyolcas fogatokat hajtók versenyében ezúttal is a Beszterce-Naszód megyei Óradnán szolgáló Kiss Attila plébános nyert, aki már világbajnokságon is állt a dobogó tetején. Mellette a Baróti család két férfitagja szerzett dobogós helyet: a második Botond, a harmadik Nándor lett.
„A verseny hivatalosan is jegyezhető lenne, de mivel nemrég lett hivatalos sportág az országban, és még csak egy, a besztercei klub van bejegyezve, így ez még várat magára.
Előny, hogy nálunk a természeti adottságok lehetőséget adnak az edzőkocsis és havas versenyek megszervezésére is. Jobbak a feltételek, mint például Magyarországon, ahol mindig baj van a havas versenyekkel” – mondta Baróti Botond.
Hozzátette, a magyarországi klubok által szervezett futamoknak akár Csomafalva is helyet adhatna, de ők inkább Ausztriát választják helyszínül. Érthető, oda lényegesen könnyebb eljutni Budapestről.
Az esemény érdekessége volt, hogy a Moldovai Köztársaságból érkezett két versenyző síléceken állt rajthoz, azaz a skijoring versenyszámban indult; az első helyet Alexandr Bannicov szerezte meg.
A hatodik percben szerzett bombagól döntötte el a kiesési rangadót: az FK Csíkszereda idegenben gyűjtötte be a három pontot a Bukaresti Metaloglobus ellen a labdarúgó Szuperliga 25. fordulójában. Sokat érhet ez a siker Ilyés Róbert legénysége számára.
Csütörtök délben jelentette be Kleinheisler László érkezését az FK Csíkszereda. Az ötvenháromszoros magyar válogatott középpályást első benyomásairól és céljairól kérdeztük.
Az RMDSZ elnöke, Kelemen Hunor kedd este kijelentette, hogy a kormánynak a korábbi döntését felülvizsgálva az általa meghatározott határokon belül akár 50 százalékkal is csökkentenie kellene a helyi adókat és illetékeket.
A közösségi médiában fellelhető képek és videók tanúsága szerint kedd este súlyos szerkezeti omlás történt a szilágycsehi református templomnál: az épület jelentős része leomlott.
Kedd este hat óra körül óriási robajjal omlott össze a szilágycsehi református templom tornya. A felújítás alatt álló templom tornyának megerősítését a munkálatokat végző kolozsvári cég szakembereinek javaslatára belülről már megtámasztották.
Hunyadi János és Hunyadi Mátyás vagy Ioan de Hunedoara és Matia Corvinul? Az érintettek nem tudtak volna mit kezdeni ezzel a kérdéssel. Ismét összeültek a történészek az MCC kolozsvári képzési központjában.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!