Románia évek óta jó eredményeket ért el bob és a szánkó szakágakban, e két téli sportág legjobb sportolói között évek óta ott találjuk a Csíkszeredai Sportklub képviselőit, akik olimpiai játékokon, világ- és Európa-bajnokságokon jeleskedtek az elmúlt években.
A koronavírus-járvány és a romániai sportban tapasztalható pénzhiány a bob és szánkó szakágakra is rányomta bélyegét. „A legnagyobb gond, hogy csak az általános erőnléti felkészítőt tudtuk elvégezni, a specifikus felkészülés minimális volt. Ennek ellenére a román szakszövetség kibérelte az Innsbruck melletti Igls bob- és szánkópályáját, ahol február végén és március elején megtartották a 2020-as, majd a 2021-es bajnokságot” – fejtette ki Hodos László, aki a román szakszövetségnél a technikai igazgatói tisztséget is betölti, a nemzetközi szövetségben pedig a fejlesztési bizottság tagja.
Hozzátette, minden lépésre kérték a Covid-teszteket, Ausztriába kijutni is nehéz volt, de főleg hazajönni, hiszen Innsbruckból csak Németországon át lehet hazaautózni Székelyföldre.
Négy ezüstérem a Csíkszeredai Sportklub mérlege a bajnokságon, a kettes bobok versenyén mindkét bajnokságon az Emil Peptea–Florin Cezar Crăciun kettős ezüstérmes lett, a négyesbobok viadalán pedig az Emil Peptea, Cezar Florin Crăciun, Bogdan Bărăcilă és Bogdan Șteafan Jugaru négyes szintén két ezüstérmet szerzett. Mindét versenyszámban a Câmpulung Muscel csapata szerezte meg a bajnoki címet.
Szánkóban is érdekelt volt a Csíkszeredai Sportklub, ahol Mădălina Roșca a 4. és az 5. helyen zárt. Szánkóban az olimpiákon és világbajnokságokon egyaránt jó helyezésekkel büszkélkedő, a Steaua színeit képviselő Raluca Strămăturaru lett a bajnok.
Hodostól megtudtuk, hogy Romániában évtizedek óta nem működik a szinajai bobpálya, illetve a salamási szánkópálya, így külföldön kénytelen edzeni azok, akik a világ élvonalába szeretnének tartozni.
A Sportklub bobosai és szánkósai közül többen esélyesek arra, hogy részt vegyenek a jövő évi téli olimpián. „Több specifikus edzésre lenne szükség, de a bobunk és a szánkónk is már elavult, több mint tíz éve vásároltuk” – mondta el Hodos.
Színfoltja volt az Ausztriában megrendezett román bob- és szánkóbajnokságnak, hogy online közvetítették a szövetség közösségi oldalán, a négynyelvű kommentárt pedig az M4 Sport korábbi sportriportere, a csíkszeredai Pál-Pál Előd biztosította, akit a külföld szakemberek nagyon megdicsértek.
A hatodik percben szerzett bombagól döntötte el a kiesési rangadót: az FK Csíkszereda idegenben gyűjtötte be a három pontot a Bukaresti Metaloglobus ellen a labdarúgó Szuperliga 25. fordulójában. Sokat érhet ez a siker Ilyés Róbert legénysége számára.
Csütörtök délben jelentette be Kleinheisler László érkezését az FK Csíkszereda. Az ötvenháromszoros magyar válogatott középpályást első benyomásairól és céljairól kérdeztük.
Az RMDSZ elnöke, Kelemen Hunor kedd este kijelentette, hogy a kormánynak a korábbi döntését felülvizsgálva az általa meghatározott határokon belül akár 50 százalékkal is csökkentenie kellene a helyi adókat és illetékeket.
Kedd este hat óra körül óriási robajjal omlott össze a szilágycsehi református templom tornya. A felújítás alatt álló templom tornyának megerősítését a munkálatokat végző kolozsvári cég szakembereinek javaslatára belülről már megtámasztották.
A székely emberek példátlan közfelháborodásának oka az anyagilag eleve kitettebb helyzeten túl az RMDSZ elmúlt évekbeli politikájában, valamint az elégedetlenséget kirobbantó adók természetében keresendő – mondja interjúnkban Toró Tibor politológus.
Hunyadi János és Hunyadi Mátyás vagy Ioan de Hunedoara és Matia Corvinul? Az érintettek nem tudtak volna mit kezdeni ezzel a kérdéssel. Ismét összeültek a történészek az MCC kolozsvári képzési központjában.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!