Hirdetés

Középhátvéd fejelt győztes gólt a Kolozsvári CFR-nek

Paulo Vinicius nem csak védekezésben hatékony
Fotó: Fotbal Club CFR 1907 Cluj-Napoca/Facebook

2020. szeptember 13., 23:46

A ház specialitása a címvédőtől: Dan Petrescu csapata pontrúgásból betalálva darálta be soros ellenfelét a bajnokságban. A brazil középhátvéd, Paulo Vinicius fejelte a CFR győztes gólját.

2020. szeptember 13., 23:46

A Sepsi OSK ellen a második fordulóban gólképtelen Kolozsvári CFR újból hazai pályán szerepelt, vasárnap este az FC Hermannstadt vendégeskedett a fellegvári stadionban.

Akárcsak két héttel korábban a háromszékiek, a nagyszebeni csapat is bunkerfocival próbált pontot szerezni a címvédő pályáján, Ruben Albes tanítványai azonban nem jártak sikerrel.

Hirdetés

A mérkőzést az elejétől a végéig irányító „vasutasok” megszenvedtek a győzelemért, de teljesen megérdemelten nyertek.

A hazaiak sokadik szögletükből találtak be a második félidő közepén, Păun szögletből beívelt labdáját Paulo Vinicius bólintotta a kapuba.

A házigazdák 70 százalékos labdabirtoklás és öt kapura lövés mellett gyűjtötték be a három pontot.

A vendégek csak a hosszabbítás harmadik percében tudták veszélyeztetni Bălgrădean kapuját, egy óriásbedobás után Fabio Fortes közelről telibe találta a CFR kapusát.

Az FC Hermannstadtnál ezen a mérkőzésen mutatkozott be a Sepsi OSK-tól távozó Goran Karanovic, a svájci csatár fél órát kapott spanyol vezetőedzőjétől. 

Minimális különbségű sikerével a kolozsvári bajnokcsapat beérte pontszámban az élen álló FC Botoșani-t és a második FC Voluntari-t.

Labdarúgó 1. Liga – alapszakasz, 3. forduló
Kolozsvári CFR–FC Hermannstadt 1–0 (0–0)
Gól: Vinicius (66.)
CFR: Bălgrădean – Susic, Vinicius, Cestor, Camora – Itu (Păun 46.), Bordeianu (Hoban 88.), Djokovic – Rondon (Burcă , Debeljuh (Omrani 74.), Costache (Petrila 57.). Edző: Dan Petrescu.
Hermannstadt: Cristiano – Belu, Viera, Stoica, Opruț – Romario (F. Fortes 80.), Dâlbea – Petrescu (Scarlatache 64.), Sîntean (Dumitriu 64.), Joalisson – Bălan (Karanovic 64.). Edző: Ruben Albes.
Vezette: Ovidiu Hațegan (Arad)

Labdarúgó 1. Liga, 2020–2021-es szezon, alapszakasz, 3. forduló
2020. 09. 11., 18:00 FC Argeș Pitești Aradi UTA 1–1
2020. 09. 11., 21:00 Bukaresti Dinamo FC Botoșani 1–1
2020. 09. 12., 15:30 Academica Clinceni Chindia Târgoviște 0–0
2020. 09. 12., 18:00 Jászvásári Poli Medgyesi Gaz Metan 1–4
2020. 09. 12., 21:00 FC Voluntari FCSB 2–1
2020. 09. 13., 19:00 Astra Giurgiu Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK 2–2
2020. 09. 13., 21:30 Kolozsvári CFR Nagyszebeni Hermannstadt 1–0
2020. 09. 14., 21:00 Konstancai Viitorul Universitatea Craiova 1–4
 

Labdarúgó 1. Liga, 2020–2021-es szezon, alapszakasz
M GY D V GK P
1. Universitatea Craiova 5 5 0 0 11–3 15
2. Kolozsvári CFR 5 3 2 0 5–1 11
3. FCSB 5 3 0 2 12–7 9
4. Jászvásári Poli 5 3 0 2 10–12 9
5. FC Botoșani 5 2 2 1 9–5 8
6. Nagyszebeni Hermannstadt 5 2 2 1 8–6 8
7. FC Voluntari 5 2 1 2 6–6 7
8. Academica Clinceni 5 1 3 1 5–4 6
9. Medgyesi Gaz Metan 5 2 0 3 8–8 6
10. Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK 5 1 3 1 5–5 6
11. Aradi UTA 5 1 3 1 5–5 6
12. Bukaresti Dinamo 5 1 2 2 5–5 5
13. Chindia Târgoviște 5 1 2 2 2–4 5
14. Konstancai Viitorul 5 1 2 2 7–10 5
15. FC Argeș Pitești 5 0 1 4 4–11 1
16. Astra Giurgiu 5 0 1 4 3–13 1

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Betelt a pohár, kirúghatják az FK Csíkszereda edzőjét

A Petrolul elleni vereség után tovább nőtt a nyomás az FK Csíkszereda vezetőedzőjén, sajtóinformációk szerint a klub vezetősége menesztheti Szabó Istvánt.

Dunaszerdahelyen folytatja pályafutását a Sepsi OSK korábbi közönségkedvence

Pavol Šafranko visszatért Dunaszerdahelyre: a korábbi Sepsi OSK-támadó a DAC-hoz írt alá. A 31 éves csatár két külön időszakban szerepelt Sepsiszentgyörgyön, ahol a klub történetének egyik legeredményesebb játékosává vált.

Székelyhon

Személyautó és motorkerékpár ütközött Csíkkozmáson

Motorossal ütközött egy személyautó Csíkkozmáson az egyik útkereszteződésnél vasárnap délelőtt – jelentette a helyszínről kollégánk. A baleset helyszínére mentőt riasztottak a sérült ellátására.

`
Krónika

Eltűntek a sorompók, de a rendőrök nem: így ellenőrzik a román–magyar határt Schengen után

Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.

Krónika

Autógumikat kiszúró forgalomlassítót szereltek fel egy erdélyi városban – megbírságolták az önkormányzatot

Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.

Főtér

„Nem alázlak meg, de ezt viszont meg kell csinálnod, fiam”

Merengés az iskolai és otthoni felelősségvállalásról és a jelenlegi oktatási miniszterről.

Ez is érdekelheti

A Marosvásárhelyi ASA hazai meccse zárja a 2. Liga fordulóját – a keddi sportműsor

Két mérkőzést is közvetítenek kedden a labdarúgó 2. Ligából, 20 órától a Marosvásárhelyi ASA a Bukaresti Dinamo SK-t fogadja. Montréalban folytatódik az országúti kerékpáros vb, Sencsenben elkezdődik a Billie Jean King-kupa nyolcas döntője.

Székely futsalderbi, idegenben bizonyíthat az FK Csíkszereda – a hétfői sportműsor

Székelyföldi érdekeltségből nem lesz hiány hétfőn: a teremlabdarúgó élvonalban a Marosvásárhelyi VSK a Székelyudvarhelyi VSK-t fogadja, míg az FK Csíkszereda a Petrolul otthonában lép pályára. A kínálatot országúti kerékpár egészíti ki.

Újpesten lép jégre a Sportklub, Atlético–Real Madrid rangadó – vasárnap a tévében

Az Újpest otthonában játszik a Csíkszeredai Sportklub az Erste Ligában, madridi rangadóval folytatódik a La Liga, az Atlético a Realt fogadja, a Besztercei Gloria női kézilabda BL-meccset játszik, a Moto GP mezőnye pedig Ausztriában versenyez.

Aranyéremmel tér haza a jászvásári nemzetközi versenyről Búzás Róbert

Újabb nemzetközi sikert könyvelhet el az Erdélyi Godako Ökölvívó Sportklub: Búzás Róbert aranyérmet szerzett a Jászvásáron megrendezett Moldavian Belt nemzetközi ökölvívótornán. A fiatalabbak négy érmet hoztak a magyar bajnokságról.

U Craiova–FCSB rangadó, képernyőn a Barcelona és az Inter – a szombati sportműsor

Rangadót játszik az U Craiova és az FCSB, míg a Kolozsvári CFR a Botoșani-t fogadja a Szuperligában. A szombati kínálatban Sevilla–Barcelona és Roma–Inter párharc, valamint tenisz, atlétika, motorversenyzés, kerékpározás, sportmászás és golf is szerepel.

Aradon a Sepsi OSK, pályán a Bayern – pénteken a tévében

Az Aradi UTA vendégeként lép pályára a Sepsi OSK a labdarúgó Szuperliga 10. fordulójában, a Bundesligában a Bayern hazai meccse nyitja a játéknapot. Motorversenyzés, sportmászás, országúti kerékpár, rögbi és tenisz teszi teljessé a kínálatot.

Hazatér a Hargita Fight Night, ismét Székelyudvarhelyen csapnak össze a harcosok

November 28-án, szombaton rendezik meg a Hargita Fight Night ötödik gáláját, amelynek a székelyudvarhelyi Sportcsarnok ad otthont. Az MMA- és K1-mérkőzések mellett látványos showelemekkel és meglepetésekkel is készülnek a szervezők.

A Fradi a Celtic otthonában, a Bukaresti Dinamo a BL-ben bizonyíthat – a csütörtöki sportműsor

A Ferencváros a Celtic otthonában kezdi meg szereplését az Európa-liga főtábláján, ahol a Juventus és a Beşiktaş is pályára lép. A férfi kézilabda BL-ben a Bukaresti Dinamo Dániában vendégeskedik, emellett két Virágok Ligája-mérkőzés is képernyőre kerül.

Bajkó Tibor és Orosz László nyerte a Székelyföldi Fogathajtó Bajnokságot

Öt forduló és a Székely Vágta keretében megrendezett döntő után eredményt hirdettek a a Székelyföldi Fogathajtó Bajnokságban. Az egyesfogat kategóriában Bajkó Tibor, a kettesfogatoknál Orosz László szerezte meg az éves bajnoki címet.

Elrajtol az Európa Liga alapszakasza, pályán a Barcelona – a szerdai sportműsor

Az EL nyitófordulójában a Milan a Benficát, az Anderlecht a Lyont fogadja. Kolozsváron a román röplabda-válogatott Franciaországgal találkozik a férfi Eb-n. A spanyol bajnokságban pályára lép a Barcelona és az Atlético Madrid.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!