Egy sportegyesület munkájának hatékonyságát, minőségét elsősorban a versenyeken elért eredmények tükrözik. Az Erdélyi Godako Ökölvívó Sportklub 2021-es eredménylistája kivételes. 57 arany-, 24 ezüst- és 15 bronzérmet szereztek különböző versenyeken. A romániai viadalokon az Erdélyi Godako Ökölvívó Sportklub, Magyarországon a Felcsút SK színeiben versenyeztek, és
sporttörténelmet is írtak azzal, hogy két sportoló, Benedek Péter és Majlát András egyszerre a két ország bajnoka.
Az EGÖSK vezetője és vezetőedzője, Huszár Árpád sajtótájékoztatón számolt be az idei évi tevékenységükről, egyben köszönetet mondva mindenki számára, akik őket a munkájukban segítették és segítik.
A versenynaptárjuk nagyon sűrű volt, összesen 15 viadalon szerepeltek, a romániai és magyarországi bajnokságok és kupatornák mellett Görögországban Romániát képviselték egy nemzetközi viadalon, és Benedek Péter Magyarország -, Majlát András Románia színeiben vehetett részt az U14-esek Európa-bajnokságán, ahol András 5. lett.
Amint Huszár Árpád elmondta, elégedett az eredményekkel, és kevésen múlt, hogy nem lett még szebb az idei kollekció. Csiki Róbert például a juniorok magyar bajnokságán úgy lett ezüstérmes, hogy mindössze 17 meccsel és három évi edzéssel a háta mögött egy 89 mérkőzés tapasztalatával bíró ellenféllel bokszolt egyenlő módon. Az Európa-bajnokságon pedig Majlát András számára közel volt az elődöntő is, de a legjobb 8 között végül ellenfelét hirdették ki győztesnek, így nem jött össze az Eb-érem.
Három éve dolgozunk együtt és elmondhatom, hogy sportolóink nagyon kemény munkát végeznek. Vannak, akiknél ennek az eredménye már ebben az évben megmutatkozott, másoknál még várni kell erre, de úgy gondolom, a betett munka előbb vagy utóbb meghozza a gyümölcsét. Jövőre az ideinél többen fogunk jelen lenni mind Magyarországon, mind Romániában”
– fogalmazott Huszár.
Hozzátette, az érmek 90 százalékát a gyergyószentmiklósi központban dolgozó fiatalok érték el, de alig egy évvel azután, hogy elindult a közös munka, a fiókegyesületekből (Kézdivásárhely, Székelyudvarhely, Déva, Petrozsény, Nagyszalonta) is kikerültek már dobogósok.
Leszögezte: a boksz ugyan egyéni sportág, de a sikereket csak csapatként gondolkodva, együtt dolgozva lehet elérni. A vezetőedző mellett Huszár Dávid és Máthé István edzők munkájára is nagy szükség van, úgy a versenyek alatt, mint az azokat megelőző edzőtáborokban, illetve a mindennapos edzésmunka során is. Reméli, a fiókegyesületek is többet tudnak majd hozzá tenni a közös teljesítményhez, és önállóan is eredményeket tudnak majd elérni – mondja Huszár Árpád.
Idén 22 sportoló indult és szerzett érmet, vagy volt pontszerző, de már újabbak kapcsolódnak be, akik most töltötték be a 12 éves kort és így benevezhetők a bajnokságokra. Jók az előjelek a következő évre is.
Ugyanakkor ezek csak lépcsőfokok az igazi cél felé, ami az, hogy mire felnőnek olyan szintet érjenek el, hogy nemzetközi szinten, a felnőtt mezőnyben is sikeresek tudjanak lenni.
„A mostani 14 éves bajnokokkal még tíz évet kell dolgozni ahhoz, hogy a világelitbe érjenek – mutatott rá a vezetőedző”.
Az EGÖSK januárban költözik be az idén elkészült és átadott új gyergyószentmiklósi ökölvívó sportközpontba, és februárban már rangos nemzetközi versenynek lesznek házigazdái. 25 európai ország 15-18 éves legjobbjai találkoznak itt. Ennek a megrendezését az eddigi eredményeknek köszönhetően érdemelték ki.
Huszár Árpádot a romániai junior válogatott szövetségi kapitányi tisztségére kérték fel, de egyelőre még nem adott választ erre.
„Számomra az ökölvívás nem az én egyéni karrieremről szól. Amennyiben úgy látom, hogy a válogatott vezetésének elvállalása előnyére válik az Erdélyi Godako Ökölvívó Sportklub sportolóinak, akkor vállalom a feladatot, amennyiben inkább hátráltatná a gyergyói munkát, akkor köszönöm, de nem fogadom el a felkérést” – szögezte le Huszár Árpád.
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
A hétvégi meccseket követően nem változott a sorrend az 5. Liga udvarhelyszéki csoportjában, Szentábrahám, Lövéte és Malomfalva is magabiztosan győzött. A 6. Ligában már nincs ponttalan és veretlen együttes sem.
Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.
A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.
Van az erdélyi magyar sajtónak (is) egy szelete, amelyik előszeretettel állítja magáról, hogy független, ezt a státust önmeghatározásként használja, ami értelmezése szerint automatikusan maga után vonja a szakmaiság és az igazmondás nonpluszultráját.
Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!