Amint Keresztes-Vakaria Edit szervező elmondta, Az elit kategóriában csak ketten indultak, és megtisztelőnek érzik, hogy itt volt az olimpiára készülő Molnár Ede, aki a güdüci részvétel érdekében hazasietett Erdélybe egy görögországi versenyző.
A mezőny legnagyobb részét amatőrök alkották, de ez is a cél, a hegyikerékpározást kedvelő amatőröket szeretnék ide vonzani. Sokan is jöttek más, távoli megyékből, és nagy számban voltak, akik ezt egész hétvégés kikapcsolódással, kempingezéssel kötöttek össze.
A profiknak és amatőröknek is élményt jelentett a hétvégi verseny.
Több, mint harminc kisgyerek is bekapcsolódott a számukra szervezett megmérettetésbe, ott nyilván mindenki díjat kapott. A szervezők hálásak a sok önkéntesnek, akik segítették a verseny zökkenőmentes megszervezését.
A férfiaknál az Elit kategóriában Molnár Ede volt az első, aki 2 óra 19 perces, aki idővel teljesítette az 50 kilométeres távot. A nőknél a nyílt versenyt Roxana Roimniceanu nyerte 3.30 perc alatt célba érve.
Kategóriagyőztesek az 50 kilométeres távon
E-Bike: Szilágyi-Szatmári Ágnes, illetve Mihai Păduraru.
19-29 évesek: Andrei Timofti.
30-39: Barabási Tibor.
40-49: Ionut Anitoaiei.
50+: Mihai Rinceanu.
Kategóriagyőztesek a 30 kilométeres távon
Nők
14-29 éves korosztály: Andra Movilă.
30+: Delia Gherman.
E-Bike: Vakaria Ildikó
Férfiak
14-18: Matei Budaca.
19-29: Bogdan Maties.
30-39: Florin Roman.
40-49: Ilyés Ferenc.
50-59: Dan Ceontea.
60+: Velychko Tomas.
E-Bike: George Gui.
Gyerekek
5-7: György Flóra Petra/ Farkas Zakariás.
8-9: Takács Tímea / Timotei Petre.
10-11: Fodor Anna / Nicolas Cazacu.
12-13: Vakaria Vanda / Danny Fieru.
14-16 Incze Nóra / Armin Suciu.
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!