A Formula–1 az egész világon az egyik legjobban követett sportverseny. A Száguldó Cirkusz új szezonja a február 29. és március 2. közötti hétvégén indul Bahreinben.
A romániai F1-rajongók egyelőre nem lehetnek túl nyugodtak: két héttel a 2024-es idény rajtja előtt egyelőre egyetlen műsorszolgáltató sem szerezte meg az új szezon televíziós jogait.
Sajtóinformációk szerint azonban a tévétársaságok és a Formula One Management között hetek óta tart a tárgyalás, nem igazán jutnak dűlőre. Ennek oka a jogtulajdonos által kért igen magas ár. Ennek tükrében fennáll a valós veszélye annak, hogy a Formula–1 eseményeit idén nem közvetítik Romániában.
A Formula–1 eddig a Digi Sporton, a Prima Sporton és az Orange Sporton volt látható, követhető, ezen tévétársaságok vásárolták meg a közvetítési jogot. Az idei szezontól kezdve azonban jelenleg még nem tudni, mi lesz a helyzet: az F1 hivatalos honlapján Románia már nem szerepel a közvetítő országok között.
Az elmúlt néhány idényben a sportág nagy népszerűségnek örvend: a lelátók minden futamon megteltek, a rekordot 2023-ban Silverstone-ban állították fel, ahol 480 ezren voltak a helyszínen.
A képernyőkön az F1 az egyik legnézettebb sportesemény világszerte, átlagosan 75 millióan követtek egy-egy futamot az elmúlt szezonban. Igaz, 2020-hoz képest, amikor az átlagos nézettség meghaladta a 87 milliót, ez a szám csökkent.
Amennyiben egyetlen romániai műsorszolgáltató sem vásárolja meg a televíziós jogokat, a szurkolóknak lehetőségük van előfizetni az F1 TV platformra, ahol minden futamot élőben közvetítenek, és bármelyik platformon nézhető.
Erre az éves előfizetés ára 75 euró.
A 2024-es nagyon izgalmas szezonnak ígérkezik, a Red Bull a nagy favorit. Max Verstappen 2023-ban zsinórban harmadik világbajnoki címét nyerte meg, miután tekintélyt parancsolóan dominált az egész évadban.
A Netflix „Drive to Survive” című dokumentumfilmje is hozzájárult a Forma–1 népszerűsítéséhez az elmúlt években. A sorozat hatodik évada február 23-án, pénteken, egy héttel a Forma–1-es szezon kezdete előtt lesz elérhető.
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) hivatalosan engedélyezte David Creța számára a válogatottváltást, így a TSG Hoffenheim 18 éves támadója ezentúl a román labdarúgó-válogatottban szerepelhet.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Van az erdélyi magyar sajtónak (is) egy szelete, amelyik előszeretettel állítja magáról, hogy független, ezt a státust önmeghatározásként használja, ami értelmezése szerint automatikusan maga után vonja a szakmaiság és az igazmondás nonpluszultráját.
Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.
Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!