Az AIBA keddi közleménye szerint erről a szervezet igazgatótanácsa döntött hétfői videokonferenciáján. Kovács István már a héten elkezdi a főtitkári munkát.
Az ökölvívás az élete, az AIBA pedig a családot jelenti a számára. Bízom abban, hogy főtitkárként egy alapvetően új hatékonysági és átláthatósági szintre emeli a szervezetet”
– idézte a közlemény Umar Kremlev AIBA-elnököt.
„Nagy megtiszteltetés, egyben óriási felelősség főtitkárként dolgozni Umar Kremlev elnök mellett” – mondta az 50 éves Kovács István.
„Az AIBA olyan időszakon megy keresztül, amelynek során reformok sorozatát kell végrehajtani, ezek ugyanis szükségesek ahhoz, hogy a világszerte milliók által kedvelt ökölvívás fejlődjön, és a sportolók, edzők a legjobb eredményeket érhessék el a nemzetközi viadalokon” – tette hozzá az új főtitkár, aki saját munkáját illetően „teljes nyitottságot és demokráciát” ígért.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!