Hirdetés

Körzetis teremtorna: az játszhat, aki le van igazolva

Kedei Barna (zöldben) lett a gólkirály, míg Hegyi Zoltánt választották a legjobb kapusnak
Fotó: Veres Nándor

2020. február 19., 08:35

Az udvarhelyszéki labdarúgó-bajnokságokban szereplő csapatok hétvégi teremtornáján egy petíció kezdeményezői azt kérték a szervezőktől, hogy korlátozzák az élvonalbeli futsalosok játékát. Céljuk az erőviszonyok kiegyensúlyozása lett volna. Többek között erről beszélgettünk Somolyák István főszervezővel.

2020. február 19., 08:35

„Elsősorban szeretnék gratulálni mind a 28 benevezett csapatnak, hiszen nélkülük nem tudtuk volna megszervezni. Ezzel a tornával sokat nyert környékünk labdarúgása. Ez volt az utóbbi évek legsportszerűbb eseménye, a játékvezetők egyetlen piros lapot sem osztottak ki. Vasárnap szinte végig telt ház volt a sportcsarnokban, idén is óriási volt az érdeklődés” – mondta el megkeresésünkre Somolyák István.

A torna előtt többen is aláírtak egy petíciót, amelyben azt kérték a szervezőktől, hogy a mérkőzéseken minden csapatban csak egy, a teremlabdarúgó 1. Ligában is szereplő játékos legyen egy időben fenn a pályán. A kérést azzal indokolták, hogy így az erőviszonyok egyensúlyban maradnak. Ezt a szervezők nem fogadták el, így

az évek óta hatályban lévő szabályok szerint rendezték meg a tornát, amelyen azok a játékosok léphettek pályára, akik le vannak igazolva a labdarúgó 4., 5. és 6. Ligában.

„Ismeretlenek beadták a petíciót, nekik az volt az érdekük, hogy a futsalosok ne játsszanak. Huszonkét éve azok szerepelnek ezen a tornán, akik a körzetiben is le vannak igazolva. Az utóbbi időben az udvarhelyi futsalcsapat nem nagyon engedte a játékosainak, hogy részt vegyenek a teremtornán, vagy akár a körzeti bajnokságban sem, most viszont igen. Volt olyan csapat, ahol négyen szerepeltek, a másikban ketten-hárman. Az, hogy egy csapathoz ennyi futsalos került, már tavaly nyáron kiderült, amikor lejárt az átigazolási időszak. Velük szemben diszkrimináció lett volna, ha nem engedjük játszani őket” – tette hozzá a főszervező.

Somolyák szerint egyéni érdekekből indították a petíciót, ám ő nem változtat az évek óta alkalmazott, eddig senki által sem kifogásolt szabályzaton.

„A palánk használata is szóba került, a torna során megkérdeztem a csapatvezetőket is erről, a többség mellette döntött. Így folyamatos és látványos a játék, nem szakad meg minden öt másodpercben, mint a futsalban” – vázolta.

Hirdetés

A torna lebonyolítását – a világbajnokságon is használatos 32 csapatos rendszert – is kifogásolták páran. „Előre tisztázva volt a versenykiírás. Huszonnyolc csapat nevezett be, mindenki tudta, hogy a csoportkörből az első két helyezett mellett a két legjobb harmadik is továbbjut. Sorsoláskor hét kiemelt csapat volt, a többi együttest pedig melléjük húztuk. Az, hogy az egyik ág nehezebb, a másik pedig könnyebb volt, a sorsolásnál dőlt el.

Az, hogy a magántornákon milyen szabályokat alkalmaznak, az engem nem érdekel, csak az, hogy a térség legnagyobb amatőr focitornáján összemérhessék erejüket azok a csapatok, amelyek focizni akarnak. Ezt az is alátámasztja, hogy sok csoportban az utolsó meccsig kérdéses volt a továbbjutás.

Ez a torna teljesen önköltséges volt, nincsenek támogatóink, az a célunk, hogy a végén zéróban legyünk és mindenki érezze jól magát” – zárta a beszélgetést Somolyák.

Kapcsolódó

Idén a torna mérkőzéseit élőben közvetítették a Székely Sport Facebook-oldalán, ez pedig óriási sikernek bizonyult, hiszen az interneten keresztül több ezren követték a találkozókat, a Malomfalva–Székelyudvarhelyi Golimpiákosz döntőt közel hatezren.

A torna gólkirálya a kilenc találatig jutott Kedei Barna (Malomfalva) lett, míg a legjobb kapusnak Hegyi Zoltánt (Golimpiákosz) választották meg.

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Betelt a pohár, kirúghatják az FK Csíkszereda edzőjét

A Petrolul elleni vereség után tovább nőtt a nyomás az FK Csíkszereda vezetőedzőjén, sajtóinformációk szerint a klub vezetősége menesztheti Szabó Istvánt.

Dunaszerdahelyen folytatja pályafutását a Sepsi OSK korábbi közönségkedvence

Pavol Šafranko visszatért Dunaszerdahelyre: a korábbi Sepsi OSK-támadó a DAC-hoz írt alá. A 31 éves csatár két külön időszakban szerepelt Sepsiszentgyörgyön, ahol a klub történetének egyik legeredményesebb játékosává vált.

Székelyhon

Személyautó és motorkerékpár ütközött Csíkkozmáson

Motorossal ütközött egy személyautó Csíkkozmáson az egyik útkereszteződésnél vasárnap délelőtt – jelentette a helyszínről kollégánk. A baleset helyszínére mentőt riasztottak a sérült ellátására.

`
Krónika

Eltűntek a sorompók, de a rendőrök nem: így ellenőrzik a román–magyar határt Schengen után

Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.

Krónika

Autógumikat kiszúró forgalomlassítót szereltek fel egy erdélyi városban – megbírságolták az önkormányzatot

Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.

Főtér

„Nem alázlak meg, de ezt viszont meg kell csinálnod, fiam”

Merengés az iskolai és otthoni felelősségvállalásról és a jelenlegi oktatási miniszterről.

Ez is érdekelheti

A Marosvásárhelyi ASA hazai meccse zárja a 2. Liga fordulóját – a keddi sportműsor

Két mérkőzést is közvetítenek kedden a labdarúgó 2. Ligából, 20 órától a Marosvásárhelyi ASA a Bukaresti Dinamo SK-t fogadja. Montréalban folytatódik az országúti kerékpáros vb, Sencsenben elkezdődik a Billie Jean King-kupa nyolcas döntője.

Székely futsalderbi, idegenben bizonyíthat az FK Csíkszereda – a hétfői sportműsor

Székelyföldi érdekeltségből nem lesz hiány hétfőn: a teremlabdarúgó élvonalban a Marosvásárhelyi VSK a Székelyudvarhelyi VSK-t fogadja, míg az FK Csíkszereda a Petrolul otthonában lép pályára. A kínálatot országúti kerékpár egészíti ki.

Újpesten lép jégre a Sportklub, Atlético–Real Madrid rangadó – vasárnap a tévében

Az Újpest otthonában játszik a Csíkszeredai Sportklub az Erste Ligában, madridi rangadóval folytatódik a La Liga, az Atlético a Realt fogadja, a Besztercei Gloria női kézilabda BL-meccset játszik, a Moto GP mezőnye pedig Ausztriában versenyez.

Aranyéremmel tér haza a jászvásári nemzetközi versenyről Búzás Róbert

Újabb nemzetközi sikert könyvelhet el az Erdélyi Godako Ökölvívó Sportklub: Búzás Róbert aranyérmet szerzett a Jászvásáron megrendezett Moldavian Belt nemzetközi ökölvívótornán. A fiatalabbak négy érmet hoztak a magyar bajnokságról.

U Craiova–FCSB rangadó, képernyőn a Barcelona és az Inter – a szombati sportműsor

Rangadót játszik az U Craiova és az FCSB, míg a Kolozsvári CFR a Botoșani-t fogadja a Szuperligában. A szombati kínálatban Sevilla–Barcelona és Roma–Inter párharc, valamint tenisz, atlétika, motorversenyzés, kerékpározás, sportmászás és golf is szerepel.

Aradon a Sepsi OSK, pályán a Bayern – pénteken a tévében

Az Aradi UTA vendégeként lép pályára a Sepsi OSK a labdarúgó Szuperliga 10. fordulójában, a Bundesligában a Bayern hazai meccse nyitja a játéknapot. Motorversenyzés, sportmászás, országúti kerékpár, rögbi és tenisz teszi teljessé a kínálatot.

Hazatér a Hargita Fight Night, ismét Székelyudvarhelyen csapnak össze a harcosok

November 28-án, szombaton rendezik meg a Hargita Fight Night ötödik gáláját, amelynek a székelyudvarhelyi Sportcsarnok ad otthont. Az MMA- és K1-mérkőzések mellett látványos showelemekkel és meglepetésekkel is készülnek a szervezők.

A Fradi a Celtic otthonában, a Bukaresti Dinamo a BL-ben bizonyíthat – a csütörtöki sportműsor

A Ferencváros a Celtic otthonában kezdi meg szereplését az Európa-liga főtábláján, ahol a Juventus és a Beşiktaş is pályára lép. A férfi kézilabda BL-ben a Bukaresti Dinamo Dániában vendégeskedik, emellett két Virágok Ligája-mérkőzés is képernyőre kerül.

Bajkó Tibor és Orosz László nyerte a Székelyföldi Fogathajtó Bajnokságot

Öt forduló és a Székely Vágta keretében megrendezett döntő után eredményt hirdettek a a Székelyföldi Fogathajtó Bajnokságban. Az egyesfogat kategóriában Bajkó Tibor, a kettesfogatoknál Orosz László szerezte meg az éves bajnoki címet.

Elrajtol az Európa Liga alapszakasza, pályán a Barcelona – a szerdai sportműsor

Az EL nyitófordulójában a Milan a Benficát, az Anderlecht a Lyont fogadja. Kolozsváron a román röplabda-válogatott Franciaországgal találkozik a férfi Eb-n. A spanyol bajnokságban pályára lép a Barcelona és az Atlético Madrid.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!