Augusztus 18-a és szeptember 4-e között Szerbia (Belgrád), Bulgária (Plvodiv), Horvátország (Zadar) és Románia (Kolozsvár) ad otthont a 32. női röplabda-Európa-bajnokságnak. A „kincses városban” 15 csoportmérkőzést rendeznek a D-jelű hatos keretében, a román válogatott pedig a társházigazda jogán automatikusan résztvevője a tornának.
Az elmúlt hét végén az Európai Röplabda Szövetség (CEV) képviselői Kolozsvárra látogattak, hogy szemügyre vegye a szállási körülményeket, illetve a mérkőzések leendő helyszínét, a Szamos-parti sportcsarnokot. A küldöttséget a CEV szlovák alelnöke, Lubomir Halanda vezette, ugyanakkor a négyszeres BL-győztes horvát Maja Poljak, a sportesemény koordinátora is tagja volt a delegációnak.
A román szakszövetség közleménye szerint az ellenőrzés rendben zajlott, a hotelszobák és az aréna is minden követelménynek megfelel, így Kolozsvár készen áll a női röplabda-Eb egyik csoportjának megrendezésére.
Romániában eddig egy alkalommal szerveztek kontinenstornát a sportágban, 1963-ban, amikor a román férfi válogatott aranyérmet, a női pedig bronzérmet szerzett.
Nem tartott a Fradival az ausztriai edzőtáborba Pászka Lóránd, a napokban kiderül, hol folytatja pályafutását a székely labdarúgó. A 29 éves balhátvéd legkitartóbb kérője az első élvonalbeli idényére készülő FK Csíkszereda.
Folytatódik a Székely Sport új videósorozata, a Helyzetbe hozunk! – Gyurka Csabával és Szabó Előd-Zsolttal. Szó esik a Sepsi OSK körüli botrányokról, a Szondy-interjú utórezgéseiről, klubvébéről, pikáns futsalpárharcról és hoki Kontinentális Kupáról.
Elsőfokú árvízvédelmi készültséget rendelt el hétfőn az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) tizenöt megye folyóvizeire.
Több módosító javaslatot nyújtott be a Szociáldemokrata Párt (PSD) a deficitcsökkentő intézkedésekről szóló törvénytervezethez, amelyért hétfőn készül felelősséget vállalni a kormány a parlamentben.
A benzin és a gázolaj jelentősen drágul augusztus 1-jétől, amikor mind az üzemanyagok jövedéki adója, mind az általános forgalmi adó (áfa/TVA) értéke emelkedik a Bolojan-kormány deficitcsökkentő intézkedéscsomagjának hatályba lépése nyomán.
Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!