A napokban a pénzügyminisztérium honlapján megjelent egy törvénytervezet, melynek alapján a kormány módosítaná a szerencsejátékkal foglalkozó cégek adókulcsát. Ennek értelmében a jelenlegi adókra egy pluszterhet tenne az állam: az utcai egységek esetében 3, az online platformon működőknek pedig 5 százalékos éves jövedelemadót kellene befizetniük a kasszába 2019-től.
A Kaszinótevékenységeket Szervező Egyesület elnöke, Sorin Constantinescu arra hívja fel a figyelmet, hogy a törvény hatályba lépése egyet jelentene a szerencsejátékokkal foglalkozó cégek felszámolásával.
„Elolvasva, értelmezve a törvénytervezetet arra jöttem rá, hogy amennyiben 2019. január elsejétől hatályba helyezik a törvényt, az megöli a szerencsejátékipart. Nem csupán arról van szó, hogy eltűnnének az országból a fogadóirodák, a kaszinók, a szerencsegépek, hanem munkahelyek szűnnének meg. A cégek ugyanis lehúznák a rolót” – fejtette ki az elnök a Gnttips.ro portálnak.
Elmagyarázta, ezzel az intézkedéssel a cégeknek „otthonról” kellene pénzt hozniuk, hogy nullába hozzák ki éves tevékenységüket.
„A legtöbb játékautomata úgy van programozva, hogy a payout 95–97 százalékos. Érthetőbben: a működtető 100 lejt kap, amelyből 95 lejt kifizet a játékosnak, 3 lejt az államnak, emellett pedig pengeti a ráruházott eddigi adókat, ami évente 3000 euró. A rulettnél a számok azt mutatják, hogy az üzemeltető a megjátszott összeg 2,75 százalékát gyűjtheti be. Teljesen abszurd, hogy a kormány még ráaggat erre egy 3 százalékos adót. A sportfogadásnál ennél is rosszabb a helyzet, ott minden egyes megjátszott szelvény esetében a játékosnak a feltett összegből visszatartanak 3, illetve 5 százalékot.
– húzta meg a vészharangot az elnök.
Ami még súlyosabb hatás lehet a társadalomra, hogy a román szerencsejátékipar országszerte 50 ezer alkalmazottat foglalkoztat, átlagosan 500 euró fizetéssel. Az alkalmazottak után a cégek évente 180 millió euró adót fizetnek. „Ha megölik ezt az iparágat, 50 ezer plusz munkanélkülivel számolhat az ország, továbbá elesik a befizetett adóktól és a játékgépek után fizetett 200 millió eurós licencdíjtól is” – zárta le Sorin Constantinescu.
A szerencsejátékokat és kaszinókat működtető cégek évente összesen 700 millió eurót fizetnek be az államkasszába. Ha megszavazzák a törvénymódosítást, megszűnhetnek a cégek, az állam pedig eleshet a bevételtől.
A hatodik percben szerzett bombagól döntötte el a kiesési rangadót: az FK Csíkszereda idegenben gyűjtötte be a három pontot a Bukaresti Metaloglobus ellen a labdarúgó Szuperliga 25. fordulójában. Sokat érhet ez a siker Ilyés Róbert legénysége számára.
Csütörtök délben jelentette be Kleinheisler László érkezését az FK Csíkszereda. Az ötvenháromszoros magyar válogatott középpályást első benyomásairól és céljairól kérdeztük.
Az RMDSZ elnöke, Kelemen Hunor kedd este kijelentette, hogy a kormánynak a korábbi döntését felülvizsgálva az általa meghatározott határokon belül akár 50 százalékkal is csökkentenie kellene a helyi adókat és illetékeket.
A közösségi médiában fellelhető képek és videók tanúsága szerint kedd este súlyos szerkezeti omlás történt a szilágycsehi református templomnál: az épület jelentős része leomlott.
Kedd este hat óra körül óriási robajjal omlott össze a szilágycsehi református templom tornya. A felújítás alatt álló templom tornyának megerősítését a munkálatokat végző kolozsvári cég szakembereinek javaslatára belülről már megtámasztották.
Hunyadi János és Hunyadi Mátyás vagy Ioan de Hunedoara és Matia Corvinul? Az érintettek nem tudtak volna mit kezdeni ezzel a kérdéssel. Ismét összeültek a történészek az MCC kolozsvári képzési központjában.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!