Az úszás a Vidraru víztározóban volt megszervezve, az 1900 méteres kört követően jött a kerékpáros megmérettetés, a 90 km-es távon (több mint 1700 m-es szintemelkedéssel) a mezőny feltekert a Bâlea-tóig és vissza. Végezetül pedig a víztározó partján egy ereszkedőkkel és emelkedőkkel tűzdelt, 21 km hosszú pályát teljesítettek futva a sportolók, a végén pedig még 390 lépcsőfokot is meg kellett másszanak, hiszen a cél a Transfier szobornál volt.
Az Udvarhely Triatlon Club (UTC) sportolója, Orbán Attila kiválóan teljesítette a triatlon, hiszen a 105 indulóból összetettben a negyedikként ért célba, továbbá megnyerte a 35–39-es férfi kategóriát, 5 óra 18 perc 49 másodperc volt az ideje. „Nagyon örvendek a jó eredménynek és a helyezésnek is. A felkészülésben nagy segítségnek számított a kiváló edzői munka és a jó csapattársak” – összegzett Orbán Attila a versenyt követően.
Buti László edző beszámolója szerint, pénteki megérkezésükkor a koradélutáni órákban 14 barnamedve kószált a pálya szélén.
A következő versenyt a hétvégén rendezik, szombaton az UTC-től Nemes Zoltán és László Csongor a Balatonman Fűzfő 2023 elnevezésű triatlonversenyen indul, László első teljes távjára készül, míg Nemes fél távon áll rajthoz.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!