Hirdetés

Kiütötte ellenfelét az SZKC

Fotó: Barabás Ákos

2017. november 11., 19:58

Frenetikus hangulatú mérkőzésen fantasztikus győzelmet aratott a Székelyudvarhelyi KC, a férfi kézilabda Bölények Ligája 10. fordulójában, szombaton este 32–23-re győzte le a Bukaresti CSM csapatát.

2017. november 11., 19:58

A bemutatáskor a KC korábbi játékosai (Ciobanu, Ramba, Szász és Onyejekwe) vastapsot kaptak, míg a csapat előző edzőjét, Vlad Cabát a szurkolók egy része kifütyülte. A vendégeknél több hiányzó is volt, Saurina, Sampaio, Marianac, Tjumencsev és Garcia sem játszott.

A kezdő sípszókor nagyszerű hangulat uralkodott a telt házas sportcsarnokban, a házigazda pedig első két támadását gólra váltotta. A CSM nem torpant meg, hamar egyenlített, a vezetésért is támadhatott, ám Szásznál támadó szabálytalanságot fújtak a bírók, túloldalt pedig Mihalcea mattolta Ciobanut (7. perc 3–2). Újabb vendég egyenlítés következett, irányítóként pedig Balázs jött be a pályára.

•  Fotó: Barabás Ákos Galéria

Fotó: Barabás Ákos

Hirdetés

A CSM kapufára játszott, az első tíz percben ötször is eltalálták, így a hazaiak ismét elléptek két góllal, Balázs betörését követően 5–3-ra vezettek.

A kezdőként szerepet kapott Buzogány első védését követően Balázs nagyszerű labdát adott Mihalceának, a szélső gólját követően először lett három közte. A vendégek hullámzóan és pontatlanul játszottak, Vilovski és Kovacevic ellentámadásból szerzett góljait követően a 18. percben, 10–6-os állásnál Cabának időt kellett kérnie.

•  Fotó: Barabás Ákos Galéria

Fotó: Barabás Ákos

Vilovski kiállítása sem tudta megtörni a hazaiak lendületét, Buzogány újabb védését és Kuzmanoszki gólját követően először lett öt a különbség (21. perc: 12–7). A közönség folyamatosan a játékvezetés ellen tiltakozott, míg Caba lehozott kapusos taktikára váltott, ám nem tudott közelebb férkőzni a CSM (27. perc: 15–10).

A hazaiaknál Kovacevic és Vilovski ismét gólerősen játszott, így a szünetre megtartották az ötgólos különbséget (17–12).

A második félidőre Ghiță és Csog is lehetőséget kapott, Vilovszki és Mihalcea góljaival pedig először nőtt hétre a különbség (34. perc 20–13). A lelátókon nagyszerű hangulat uralkodott, zengett a csarnok, hiszen a CSM nem találta a házigazda nagyszerű játékára az ellenszert.

•  Fotó: Barabás Ákos Galéria

Fotó: Barabás Ákos

A román válogatott Javier Humet próbálta játékban tartani csapatát, ám a 40. percben Kovacevic üres kapus gólját követően már 23–15 volt az eredmény. Vilovski, majd Mihalcea kiállítását sem tudta kihasználni a bukaresti csapat, utóbbi is begyújtotta rakétáit, így a KC simán tartotta előnyét.

Caba második idejét a 43. percben 24–16-os állásnál kérte ki.

•  Fotó: Barabás Ákos Galéria

Fotó: Barabás Ákos

Ám hiába, csapata továbbra is számos hibával játszott, a KC emberhátrányban Szőke szólógóljával először vezetett kilenccel.

Két fővárosi gól következett, ám így is kényelemes előnyben várhatta az utolsó tíz percet a KC (25–18). Saldatsenka is elkapta a fonalat a kapuban, Szadovij bombagólját követően ismét kilencre nőtt a különbség. Blazevic kapus is elveszítette türelmét, a kispadon kapott két percet, erre a közönség a Székely himnusz eléneklésébe kezdett.

Kovacevic révén tíz lett közte, a szurkolók természetesen rászámoltak az ellenfélre.

A hajrában sem változott a játék képe, a KC nagyszerű játékkal tartotta tetemes előnyét, a meccset végül kilenc góllal, 32–23-ra nyerte. A meccs végi himnuszéneklést a pályán megvárták a csapat korábbi játékosai.

•  Fotó: Barabás Ákos Galéria

Fotó: Barabás Ákos

Mérkőzés utáni nyilatkozatok

Ionuț Ciobanu, CSM. „Nehéz meccs volt számunkra, amin nem fókuszáltunk eléggé. Nehéz időszakban vagyunk, és el kell kezdenünk gyűjteni a győzelmeket.”

Vlad Caba, a CSM edzője. „Szerintem a KC legjobb meccse volt ebben a szezonban, minden kijött számára. A második félidőben elveszítettük a mérkőzés irányítását, az elsőben még nem úgy tűnt, hogy így veszítünk. Nagyon furcsa és nehéz volt visszatérnem Udvarhelyre, hiszen szép éveket töltöttem itt, most új fejezetet kezdtem életemben. Sok tapasztalt játékosunk hiányzott, de nem ez volt az oka a vereségünknek.”

Szőke Marius, SZKC. „Szerintem is a legjobb meccsünk volt idén, igazi csapatként játszottunk. A védekezés szinte tökéletes volt. Ha a folytatásban is így játszunk, szép eredményeket fogunk elérni.”

Dragan Djukic, az SZKC edzője. „Nagyon emocionális mérkőzés volt, olyan játékosok és edző ellen, akik történelmet írtak itt Udvarhelyen. A játékosaim minden gratulációt megérdemelnek, igazi csapatként játszottak. Csak így lehet legyőzni a CSM-t, mivel szerintem a legjobb csapat a bajnokságban.”

Az SZKC legközelebb csütörtökön játszik, 17.30-kor a Temesvári Poli vendége lesz.

Férfi kézilabda Bölények Ligája, 10. forduló:
Székelyudvarhelyi KC–Bukaresti CSM 32–23 (17–12); 
gólszerzők: Kovacevic 6, Mihalcea 5, Szadovij, Vilovski 4–4, Dragas, Balázs, Szőke, Kuzmanoszki, Csog 2–2, Tálas, Baranau, Ghiță 1–1;
hétméteresek: 3/3, illetve 2/1; 
kétperces kiállítások: 10, illetve 8 perc.
SZKC: Buzogány – Mihalcea, Krivokapics, Szőke, Dragas, Vilovszki, Kovacevic. Játszott még: Da Rosa, Saldatsenka – Tálas, Balázs, Szadovij, Kuzmanoszki, Baranau, Ghiță, Csog.

Férfi kézilabda Bölények Ligája (2017–2018), 10. forduló
2017. 11. 09., 00:00 Nagybányai Minaur Konstancai Dél-Dobrudzsa KC 30–32
2017. 11. 10., 00:00 Fogarasi VSK CSU Suceava 30–27
2017. 11. 11., 00:00 Tordai Potaissa Temesvári Poli 27–24
2017. 11. 11., 00:00 Székelyudvarhelyi KC Bukaresti CSM 32–23
2017. 11. 12., 00:00 Bukaresti Steaua Bukaresti Dinamo 31–28
2017. 11. 12., 00:00 CSM Focșani Jászvásári Poli 26–22
2017. 11. 12., 00:00 Dunărea Călărași HC Vaslui 29–26

Férfi kézilabda Bölények Ligája (2017–2018)
M GY D V GK P
1. Bukaresti Steaua 26 20 1 5 696–609 61
2. Tordai Potaissa 26 19 0 7 726–648 57
3. Bukaresti Dinamo 26 18 2 6 737–649 56
4. Bukaresti CSM 26 18 1 7 735–636 55
5. Temesvári Poli 26 17 2 7 683–607 53
6. Konstancai Dél-Dobrudzsa KC 26 15 4 7 701–636 49
7. Dunărea Călărași 26 13 4 9 648–648 43
8. Székelyudvarhelyi KC 26 10 2 14 427–482 32
9. Nagybányai Minaur 26 10 1 15 642–674 31
10. CSU Suceava 26 7 4 15 654–676 25
11. CSM Focșani 26 7 3 16 601–650 24
12. HC Vaslui 26 7 1 18 637–730 22
13. Fogarasi VSK 26 5 1 20 585–677 16
14. Jászvásári Poli 26 2 2 22 573–723 8

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Megőrizte érintetlenül a hálóját, tartja a lépést a címvédővel az FK Csíkszereda

Háromszor talált be hazai pályán a Temesvári Poli ellen az FK Csíkszereda női csapata, és a szezonban először nem kapott gólt, magabiztos győzelmével pedig tartja a lépést a címvédővel az élen.

Burcă keményen fogalmazott: gyáva volt a csapata Aradon

Az utolsó pillanatban maradt pont nélkül a Sepsi OSK az Aradi UTA otthonában. Ovidiu Burcă magára vállalta a felelősséget, ugyanakkor gyávának nevezte csapatát, Adrian Mihalcea szerint viszont teljesen megérdemelt hazai győzelem született.

Székelyhon

Személyautó és motorkerékpár ütközött Csíkkozmáson

Motorossal ütközött egy személyautó Csíkkozmáson az egyik útkereszteződésnél vasárnap délelőtt – jelentette a helyszínről kollégánk. A baleset helyszínére mentőt riasztottak a sérült ellátására.

`
Krónika

Autógumikat kiszúró forgalomlassítót szereltek fel egy erdélyi városban – megbírságolták az önkormányzatot

Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.

Krónika

Mi az az urbex, amelynek veszélyeire már a román belügy is figyelmeztet?

Az üres épületek sokak számára nem egyszerűen romok, hanem egy letűnt korszak történeteit őrző, felfedezésre váró helyek.

Főtér

Ártatlan zászlócsókoltatós hazafiaskodás vagy fenyegető üzenet a kisebbségeknek?

Az AUR trikolóros törvénytervezete – és ami mögötte van.

Ez is érdekelheti

Székely futsalderbi, idegenben bizonyíthat az FK Csíkszereda – a hétfői sportműsor

Székelyföldi érdekeltségből nem lesz hiány hétfőn: a teremlabdarúgó élvonalban a Marosvásárhelyi VSK a Székelyudvarhelyi VSK-t fogadja, míg az FK Csíkszereda a Petrolul otthonában lép pályára. A kínálatot országúti kerékpár egészíti ki.

Újpesten lép jégre a Sportklub, Atlético–Real Madrid rangadó – vasárnap a tévében

Az Újpest otthonában játszik a Csíkszeredai Sportklub az Erste Ligában, madridi rangadóval folytatódik a La Liga, az Atlético a Realt fogadja, a Besztercei Gloria női kézilabda BL-meccset játszik, a Moto GP mezőnye pedig Ausztriában versenyez.

Aranyéremmel tér haza a jászvásári nemzetközi versenyről Búzás Róbert

Újabb nemzetközi sikert könyvelhet el az Erdélyi Godako Ökölvívó Sportklub: Búzás Róbert aranyérmet szerzett a Jászvásáron megrendezett Moldavian Belt nemzetközi ökölvívótornán. A fiatalabbak négy érmet hoztak a magyar bajnokságról.

U Craiova–FCSB rangadó, képernyőn a Barcelona és az Inter – a szombati sportműsor

Rangadót játszik az U Craiova és az FCSB, míg a Kolozsvári CFR a Botoșani-t fogadja a Szuperligában. A szombati kínálatban Sevilla–Barcelona és Roma–Inter párharc, valamint tenisz, atlétika, motorversenyzés, kerékpározás, sportmászás és golf is szerepel.

Aradon a Sepsi OSK, pályán a Bayern – pénteken a tévében

Az Aradi UTA vendégeként lép pályára a Sepsi OSK a labdarúgó Szuperliga 10. fordulójában, a Bundesligában a Bayern hazai meccse nyitja a játéknapot. Motorversenyzés, sportmászás, országúti kerékpár, rögbi és tenisz teszi teljessé a kínálatot.

Hazatér a Hargita Fight Night, ismét Székelyudvarhelyen csapnak össze a harcosok

November 28-án, szombaton rendezik meg a Hargita Fight Night ötödik gáláját, amelynek a székelyudvarhelyi Sportcsarnok ad otthont. Az MMA- és K1-mérkőzések mellett látványos showelemekkel és meglepetésekkel is készülnek a szervezők.

A Fradi a Celtic otthonában, a Bukaresti Dinamo a BL-ben bizonyíthat – a csütörtöki sportműsor

A Ferencváros a Celtic otthonában kezdi meg szereplését az Európa-liga főtábláján, ahol a Juventus és a Beşiktaş is pályára lép. A férfi kézilabda BL-ben a Bukaresti Dinamo Dániában vendégeskedik, emellett két Virágok Ligája-mérkőzés is képernyőre kerül.

Bajkó Tibor és Orosz László nyerte a Székelyföldi Fogathajtó Bajnokságot

Öt forduló és a Székely Vágta keretében megrendezett döntő után eredményt hirdettek a a Székelyföldi Fogathajtó Bajnokságban. Az egyesfogat kategóriában Bajkó Tibor, a kettesfogatoknál Orosz László szerezte meg az éves bajnoki címet.

Elrajtol az Európa Liga alapszakasza, pályán a Barcelona – a szerdai sportműsor

Az EL nyitófordulójában a Milan a Benficát, az Anderlecht a Lyont fogadja. Kolozsváron a román röplabda-válogatott Franciaországgal találkozik a férfi Eb-n. A spanyol bajnokságban pályára lép a Barcelona és az Atlético Madrid.

Pályán a Marosvásárhelyi VSK, este jön a Real Madrid és a Liverpool – a keddi sportműsor

A Marosvásárhelyi VSK a Bukaresti CSM vendége lesz a női kézilabda élvonalban, délután kihirdetik a magyar labdarúgó-válogatott keretét. Este a Real Madrid mellett a Liverpool, az Arsenal és több angol élcsapat is pályára lép.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!