Hirdetés

Kitartó küzdelem szükséges

Bálint László számára nagy kihívás az ASA-t irányítani
Fotó: Boda L. Gergely

2017. július 31., 09:46

Több mint egy hónapja Bálint László vette át a másodosztályba lecsúszott Marosvásárhelyi ASA szakmai irányítását. A brassói születésű, 38 éves vezetőedzőt az élvonalba való visszatérést célzó együttes felkészüléséről, a rendelkezésére álló játékoskeretről, a másodosztályú bajnokság új idényéről, az esélyekről kérdeztük.

2017. július 31., 09:46

– Hogyan került kapcsolatba az ASA-val, és miért döntött úgy, hogy elvállalja a klub ajánlatát?

– Gheorghe Dinu klubelnök keresett meg, miközben még két másodosztályos csapattal tárgyalásokat folytattam. Azért fogadtam el a felkérést, mivel tetszett a vezetőség szándéka, hogy a csapat minél hamarabb visszatérjen az élvonalba. Tájékoztattak arról, hogy döntésre várnak a klub újraszervezésére vonatkozóan, de erre jó kilátások vannak. Ezért egy kicsit tétováztam, de három beszélgetés után aláírtam a szerződést.

Hirdetés

– A Marosvásárhelyi ASA a harmadik együttes, amelyet vezetőedzőként irányít. Mondhatjuk hogy ez a legnagyobb klub eddigi karrierje során? 

– Egyértelműen igen, hiszen egy nagy város csapata, amely nemrég nagyon jó eredményekkel rendelkezett a hazai sorozatokban, trófeát nyert, és részt vett az európai kupaporondon. Számomra nagy kihívás ezt a csapatot vezetni, és ez pályafutásomban mindenképpen előrelépést jelent. Motiváltan érkeztem, és a szakmai stábbal bízunk benne, hogy ebben a szezonban teljesítjük célkitűzésünket.

– A klub teljes újraépítés alatt van az élvonalból való kiesés után. Új csapattal, sok leigazolt játékossal kell dolgoznia. Találkozott ehhez hasonló helyzettel?

– Természetesen, éppen az előző csapatomnál Clinceni-ben. Valamilyen szinten normális az újraépítés egy frissen kiesett együttesnél. Több fiatal és jó képességű játékossal dolgozunk, mint Candrea, Schieb, Petra, Chertes vagy Moga, akiknek tudatosítaniuk kell, hogy a 2. Ligában nehéz lesz helytállniuk, és a kitűzött célunk nagyon sok munkát igényel. Az eddig érkezett játékosok mind tehetségesek, de továbbra is várunk új, külföldi labdarúgókat, így az újraépítés még folyamatban van. Reméljük, hogy a bajnokság elejéig egy ütőképes csapatot tudunk kialakítani, mivel a feljutáshoz nagy küzdelem és kitartás szükséges.

Bálint László pályafutása

Bálint László 1979. március 29-én született Brassóban. Labdarúgói pályafutását 9 évesen kezdte el a helyi Brassói FC-nél, ahol később hátvéd poszton négy évig (2001 és 2005 között) volt a felnőtt együttes tagja, majd sorrendben az élvonalbeli Kolozsvári CFR, az Aradi UTA, az Unirea Urziceni – amellyel 2009-ben megnyerte a román bajnokságot –, a magyarországi Diósgyőri VTK és végül a harmadosztályú Tatrangi Unirea játékosa volt. Edzői karrierjét az utóbbi, Brassó megyei csapatnál kezdte, amelyet 2010 és 2014 között irányított, és 2013-ban sikerült feljuttatnia a másodosztályba. Ezt követően rövid ideig másodedző volt a Brassói FC-nél, legutóbb pedig a 2015–2016-os 2. ligás bajnokság első felében a középmezőnyhöz tartozó Ilfov megyei Academica Clinceni-t vezette.

– Milyen mértékben elégedett a jelenlegi kerettel?

– Az új játékosokkal még zajlanak a tárgyalások, és csak azután tudok véleményt mondani, miután aláírták szerződésüket. Az világos, mind számbelileg, mind érték alapján, nem teljes a keret, és ahhoz, hogy reális esélyekkel pályázzunk a feljutásra, még szükségünk van labdarúgókra. Ezzel együtt mindent meg kell tennünk annak érdekében, hogy jól kezdjük a bajnokságot, hiszen „papíron” a rajt könnyűnek tűnik, de minden mérkőzés nehéz lesz, mert biztos vagyok benne, hogy mindegyik csapat a legjobbat akarja kihozni az ASA ellen.

– Egy hónappal ezelőtt kezdték el a felkészülést, ez idő alatt több edzőmérkőzést játszottak. Milyen szinten van most a csapat?

– Jó felkészülési programot állítottunk össze, a barátságos meccseken több, hozzánk hasonló ellenféllel találkoztunk. Nyilvánvaló, hogy az eredmények figyelembe vételével elmaradtunk a várakozásoktól, azonban ez normálisnak tekinthető egy olyan csapatnál, ahol menet közben sok új játékos érkezett, és közülük néhányan sérüléssel küszködnek.

A szakmai stáb számára örvendetes, hogy meccsről meccsre fejlődtünk a játékunkban és erőnlétileg egyaránt.

Több fontos szempontot követtünk az edzőtábor során, elsősorban a csapat egységesítését, amely döntőnek számít az eredményesség szempontjából, másodsorban gyakorlatba helyezzük a stratégiánkat és a saját játékfilozófiámat, hogy látványos és hatékony futballt játsszunk.

– A feljutás a legfontosabb célkitűzés. Milyen esélyeik vannak? 

– Korai még erről beszélni. Sok együttes kinyilvánította feljutási szándékát, és jelentős erősítéseket hajtott végre mind a játékoskeret, mind a szakmai stáb összeállításánál vagy éppen a vezetőség terén. Kijelenthető, hogy az élvonalba jutásért zajló küzdelem az utolsó fordulóig tart, és az első öt-hat fordulóban teljesen nyilvánvalóvá válik, hogy mely csapatoknak van erejük arra, hogy a tabella elején maradjanak. Számunkra nagyon fontos, hogy lépésről lépésre haladjunk, mindig a következő mérkőzésre összpontosítsunk.

•  Fotó: Boda L. Gergely Galéria

Fotó: Boda L. Gergely

– Hogyan vélekedik a másodosztályú bajnokság új idényéről, melyek lesznek az első helyekért küzdő csapatok, egyben az ASA vetélytársai? 

– Versenyképesebb és érdekesebb lesz, mint az előző évben, hiszen a harmadosztályból feljutott csapatok között vannak hagyományos klubok, mint a Temesvári Ripensia, az FC Argeș Pitești és a Nagyszebeni Hermannstadt, amelyek stabil anyagi hátérrel rendelkeznek, és valószínűleg nem elégednek meg azzal, hogy bennmaradjanak a 2. Ligában, hanem merészebb célokat tűznek ki. Jó példa az elmúlt szezon két csapata, a Bukaresti Juventus és Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK, amelyeknek újoncként váratlanul sikerült a feljutás.

Úgy gondolom, ebben a bajnokságban is születhet meglepetés, és azok a csapatok, amelyek kevesebb eséllyel indulnak, versenyben lehetnek az első helyekért.

Mindemellett favoritok azok az együttesek, amelyek az előző idényben is a feljutásért voltak versenyben, mint az Aradi UTA, a Mioveni, a Chindia Târgoviște vagy akár a meglepetésnek számító CS Afumați, ahol jól összeszokott a csapat.

– Múlt héten elkészítették a bajnokság menetrendjét. Az ASA látszólag könnyebb kezdés elé néz? 

– Örvendek annak, hogy az első mérkőzésen hazai pályán játszunk a szurkolók előtt. Elméletileg könnyebb, a bajnokságban újonc ellenféllel (Știința Miroslava) találkozunk, amely viszont feltörekvőben van. Nagyon fontos, hogy jól kezdjük a szezont, és kötelező megszereznünk a három pontot, ezután pedig a következő fordulókban megfelelően, a célkitűzés szerint kell kezelnünk a bajnokság folytatását.

Kapcsolódó

– Milyen Bálint László játékfilozófiája, a támadó- vagy a védekezőfutballt részesíti előnyben? 

– Noha játékosként hátvéd voltam, szeretem, hogy az általam edzett csapat főként támadjon, és minél több gólt szerezzen, de fontos az egyensúly megtartása, a játék megszervezése, így a védekezés is. Továbbá nagy figyelmet fordítok a részletekre, és ezeket próbálom naponta elmagyarázni a játékosoknak. A 2. Liga szintjén a csapatok érték szerint nagyon közel vannak egymáshoz, így sok esetben ezek a részletek a találkozók megnyeréséhez vagy elvesztéséhez vezetnek.

– A labdarúgás és az edzősködés mellett melyek az ön értékei és elvei a mindennapi életben?

– A tisztelet. Ez számomra a legfontosabb. Van egy tízéves fiam, akinek megpróbálok egészséges elveket közvetíteni, hogy tiszteletben tartsa az élet által nyújtott értékeket. Fontos a jó nevelés, hogy tiszteljük egymást és a munkánkat, továbbá hogy mindig felemelt fővel járjunk.

– Mit üzen a vásárhelyi szurkolóknak egy kiábrándító 1. ligás szezon után? 

– Legyen bizalmuk. Jómagam és a szakmai stáb azért jöttünk ide, hogy dolgozzunk, és minden leigazolt játékos azért érkezett, hogy hozzájáruljon a célkitűzéshez. Megpróbálunk minden tőlünk telhetőt, hogy a Marosvásárhelyi ASA-t visszajuttassuk az 1. Ligába.

Sokszor reggeltől estig maradunk, hogy a legjobb megoldást találjuk a csapat felkészítésére.

Marosvásárhelynek olyan együttese van, amely sokkal többet érdemel, mint a másodosztályban való részvétel, a szurkolók pedig már többször bebizonyították, hogy szeretik a csapatot, mellette vannak, és remélem, hogy az eredményekkel és látványos játékkal sikerül ezt megköszönni nekik.

– Az utóbbi években az ASA arról volt ismeretes, ahol nagyon gyakran váltják az edzőket. Ön tart az esetleges menesztéstől? 

– Amennyiben féltem volna, nem jöttem volna ide. Azért csatlakoztam ehhez a projekthez, hogy mindent a nulláról kezdjünk. Bízom benne, hogy minden marosvásárhelyi tudja, mit jelent egy csapat újraépítése, és megértik ennek szakaszait, hogy egységessé váljon, de addig kötelező észszerűen és eredményesen játszanunk. Tudom, hogy mennyit dolgozom, és azok az emberek, akik engem akartak az ASA-hoz, értékelik a munkámat. Biztos vagyok abban, hogy amennyiben mindannyian ugyanabban a csónakban leszünk, ez a klub visszatér az 1. Ligába.

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Kikerült a román válogatott keretéből Marius Corbu

A román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Gheorghe Hagi kihirdette végleges keretét a közelgő négy mérkőzésre a Nemzetek Ligája új kiírásában. Marius Corbu nem szerepel a listán, így még várat magára a bemutatkozása a felnőtt nemzeti együttesben.

Megőrizte érintetlenül a hálóját, tartja a lépést a címvédővel az FK Csíkszereda

Háromszor talált be hazai pályán a Temesvári Poli ellen az FK Csíkszereda női csapata, és a szezonban először nem kapott gólt, magabiztos győzelmével pedig tartja a lépést a címvédővel az élen.

Székelyhon

Személyautó és motorkerékpár ütközött Csíkkozmáson

Motorossal ütközött egy személyautó Csíkkozmáson az egyik útkereszteződésnél vasárnap délelőtt – jelentette a helyszínről kollégánk. A baleset helyszínére mentőt riasztottak a sérült ellátására.

`
Krónika

Wass Albertnek nézték a „Vándor székelyt”, a bíróság elrendelte az eltávolítását

A székelyudvarhelyi Emlékezés Parkjában található „Vándor székely”-szobor eltávolítását rendelte el alapfokú ítéletében az Arad megyei törvényszék, mert a felperes állítása szerint ez a Romániában háborús bűnösnek nyilvánított Wass Albert írót ábrázolja.

Krónika

Mi az az urbex, amelynek veszélyeire már a román belügy is figyelmeztet?

Az üres épületek sokak számára nem egyszerűen romok, hanem egy letűnt korszak történeteit őrző, felfedezésre váró helyek.

Főtér

Ártatlan zászlócsókoltatós hazafiaskodás vagy fenyegető üzenet a kisebbségeknek?

Az AUR trikolóros törvénytervezete – és ami mögötte van.

Ez is érdekelheti

Újpesten lép jégre a Sportklub, Atlético–Real Madrid rangadó – vasárnap a tévében

Az Újpest otthonában játszik a Csíkszeredai Sportklub az Erste Ligában, madridi rangadóval folytatódik a La Liga, az Atlético a Realt fogadja, a Besztercei Gloria női kézilabda BL-meccset játszik, a Moto GP mezőnye pedig Ausztriában versenyez.

Aranyéremmel tér haza a jászvásári nemzetközi versenyről Búzás Róbert

Újabb nemzetközi sikert könyvelhet el az Erdélyi Godako Ökölvívó Sportklub: Búzás Róbert aranyérmet szerzett a Jászvásáron megrendezett Moldavian Belt nemzetközi ökölvívótornán. A fiatalabbak négy érmet hoztak a magyar bajnokságról.

U Craiova–FCSB rangadó, képernyőn a Barcelona és az Inter – a szombati sportműsor

Rangadót játszik az U Craiova és az FCSB, míg a Kolozsvári CFR a Botoșani-t fogadja a Szuperligában. A szombati kínálatban Sevilla–Barcelona és Roma–Inter párharc, valamint tenisz, atlétika, motorversenyzés, kerékpározás, sportmászás és golf is szerepel.

Aradon a Sepsi OSK, pályán a Bayern – pénteken a tévében

Az Aradi UTA vendégeként lép pályára a Sepsi OSK a labdarúgó Szuperliga 10. fordulójában, a Bundesligában a Bayern hazai meccse nyitja a játéknapot. Motorversenyzés, sportmászás, országúti kerékpár, rögbi és tenisz teszi teljessé a kínálatot.

Hazatér a Hargita Fight Night, ismét Székelyudvarhelyen csapnak össze a harcosok

November 28-án, szombaton rendezik meg a Hargita Fight Night ötödik gáláját, amelynek a székelyudvarhelyi Sportcsarnok ad otthont. Az MMA- és K1-mérkőzések mellett látványos showelemekkel és meglepetésekkel is készülnek a szervezők.

A Fradi a Celtic otthonában, a Bukaresti Dinamo a BL-ben bizonyíthat – a csütörtöki sportműsor

A Ferencváros a Celtic otthonában kezdi meg szereplését az Európa-liga főtábláján, ahol a Juventus és a Beşiktaş is pályára lép. A férfi kézilabda BL-ben a Bukaresti Dinamo Dániában vendégeskedik, emellett két Virágok Ligája-mérkőzés is képernyőre kerül.

Bajkó Tibor és Orosz László nyerte a Székelyföldi Fogathajtó Bajnokságot

Öt forduló és a Székely Vágta keretében megrendezett döntő után eredményt hirdettek a a Székelyföldi Fogathajtó Bajnokságban. Az egyesfogat kategóriában Bajkó Tibor, a kettesfogatoknál Orosz László szerezte meg az éves bajnoki címet.

Elrajtol az Európa Liga alapszakasza, pályán a Barcelona – a szerdai sportműsor

Az EL nyitófordulójában a Milan a Benficát, az Anderlecht a Lyont fogadja. Kolozsváron a román röplabda-válogatott Franciaországgal találkozik a férfi Eb-n. A spanyol bajnokságban pályára lép a Barcelona és az Atlético Madrid.

Pályán a Marosvásárhelyi VSK, este jön a Real Madrid és a Liverpool – a keddi sportműsor

A Marosvásárhelyi VSK a Bukaresti CSM vendége lesz a női kézilabda élvonalban, délután kihirdetik a magyar labdarúgó-válogatott keretét. Este a Real Madrid mellett a Liverpool, az Arsenal és több angol élcsapat is pályára lép.

Dobogós helyezéseket és vb-részvételi jogot szereztek Budapesten a háromszéki karatésok

Három dobogós helyezéssel zárták a székelyföldi karatésok a 29. Budapest Opent, amelyen 37 ország 1770 versenyzője lépett tatamira. Péter-Csiki Csanád ezüst-, Török Panka és Para Lőrinc pedig bronzérmet szerzett.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!