Fennállása legnagyobb sikerét érte el az udvarhelyi asztalitenisz-csapat azzal, hogy szeptemberben saját szurkolói előtt játszhatott a topcsapatok között, a Bajnokok Ligája első csoportkörében. Miután innen nem jutott tovább, az Európa Kupába „esett vissza”, ahol a D csoportba kapott besorolást.
A székelyföldieknek zsinórban ez a negyedik idényük az európai kupaporondon, tegnap délelőtt érkeztek meg a torna helyszínére, az osztrák városba, délután tartották a hivatalos edzést. A György István által irányított gárda a legerősebb összeállításban veszi fel a küzdelmet, a keret: Sebastian Loso, Lucian Munteanu, György Szilárd és Cservik Krisztián.
Az ISK-SZAK csütörtökön 11 óra 30 perctől a házigazda SPG Linz ellen kezd, este fél héttől az olasz ASD Cagliari lesz az ellenfele. Pénteken és szombaton egyaránt fél 12-től a magyar bajnok, a Pécsi PEAC, illetve a horvát Libertas Marinkolor ellen mérkőznek meg.
„Roppant kiélezett csatára számítok, az öt csapat nagyjából egyenlő játékerőt képvisel, így kis nüanszok döntenek majd a párharcokon.
– mondta el megkeresésünkre a klub vezetője, edzője.
A mérkőzéseket a tervek szerint élőben közvetítik az Európai Asztalitenisz-szövetség hivatalos honlapján (ettu.tv). Az ISK-SZAK-nak nem lesz sok ideje kipihenni a fáradalmakat, jövő hét végén már a honi bajnokság, a Szuperliga őszi teremtornáját rendezik.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!