A felsőházi rájátszás 8. fordulójából még július 18-áról elmaradt találkozón nagy esélyesnek számított a kolozsvári együttes, hiszen a fővárosiak tartalékos felállásban, több cserejátékossal léptek pályára.
Hiába uralta a játékot a CFR, és alakított ki helyzeteket, az első félidőben nem tudott betalálni. A legközelebb a gólhoz Costache volt, ziccerénél Vlad nagyot védett, egy szögletnél pedig egymás után kétszer is a kapufa akadályozta meg a gólszerzésben a vendégeket.
Térfélcsere után is sokáig csak szenvedtek a kolozsváriak, ráadásul ekkor már az FCSB is veszélyeztetett, a fiatal Dumitru lövésénél Arlauskisnak kellett mentenie.
Aztán a végén mégiscsak sikerült megszereznie a győzelmet a CFR-nek, sőt két perc alatt kétszer is eredményes volt, Susic fejesgóljával és Itu találatával nyert.
A play-off zárófordulója előtt a címvédő átvette az első helyet a tabellán, és készülhet a hétfőn 21 órától kezdődő „bajnoki döntőre” az Universitatea Craiova otthonában, ahol ha sikerül győznie, sorozatban harmadszor nyeri meg a bajnokságot – függetlenül attól, hogy mi lesz a harmadik alkalommal is elhalasztott Astra Giurgiu–Craiova mérkőzés sorsa.
Labdarúgó 1. Liga, 2019–2020-as szezon, felsőházi rájátszás
| M | GY | D | V | GK | P | ||
|---|---|---|---|---|---|---|---|
| 1. | Kolozsvári CFR | 10 | 7 | 2 | 1 | 17–7 | 49 |
| 2. | Universitatea Craiova | 9 | 7 | 0 | 2 | 17–14 | 44 |
| 3. | Astra Giurgiu | 8 | 3 | 3 | 2 | 12–8 | 33 |
| 4. | FC Botoșani | 10 | 2 | 3 | 5 | 10–12 | 32 |
| 5. | FCSB | 9 | 2 | 3 | 4 | 13–14 | 31 |
| 6. | Medgyesi Gaz Metan | 10 | 0 | 3 | 7 | 5–19 | 25 |
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!