A gyergyóalfalvi sakkozó nővérek, Kiss Hanna és Kiss Abigél is asztalhoz ült az Iskolás Sportklubok és Sportlíceumok országos döntőjében. Hanna ezüstérmet szerzett, Abigél a hetedik helyen végzett.
Az ezüstérmes Hanna így nyilatkozott a Székely Sportnak a hétvégén lezajlott verseny után: „Öröm számomra, hogy iskolámat és klubomat képviselhettem a bajnokságon. Rangos ellenfelekkel mérkőzhettem, akiket már előző versenyekről ismertem, így volt lehetőségem ellenük hatékonyan felkészülnöm. Kicsit szomorú is vagyok, hiszen az első négy forduló után a mezőnyt vezettem és az elsőségért harcoltam, majd jött egy kevésbé sikeres mérkőzés, így a második helyre estem vissza, de szépen csillog az ezüst is. A most következő hétvégén Egerben zajló Kárpát-medencei kémiaverseny döntőjén veszek részt, majd jöhet felkészülés a nyolcadikos vizsgáimra”.
A lányok édesapja és egyben edzőjük így értékelte az elmúlt időszakot: „ A lányok fejlődése a tervezettek szerinti. Mindezt igazolja a mostani jó eredmény mellett nemrég Eforie Nordon szervezett ifjúsági országos bajnokságon való kitűnő szereplés is. A legerősebb versenynek nyilvántartott bajnokságon Abigél klasszikus sakknemben szerzett ötödik helyezést, Hanna pedig villámsakkban lett országos bronzérmes.
Kezdenek önállóan is készülni, a versenyek most már nélkülem is szépen zajlanak, de a fontosabb részeket, a stratégiát gyakran átbeszéljük. Azt tartom fontosnak, hogy a maguk felé állított elvárásoknak feleljenek meg és maximálisan átéljék a sportág nyújtotta örömeket.”
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
A hétvégi meccseket követően nem változott a sorrend az 5. Liga udvarhelyszéki csoportjában, Szentábrahám, Lövéte és Malomfalva is magabiztosan győzött. A 6. Ligában már nincs ponttalan és veretlen együttes sem.
Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.
A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.
Van az erdélyi magyar sajtónak (is) egy szelete, amelyik előszeretettel állítja magáról, hogy független, ezt a státust önmeghatározásként használja, ami értelmezése szerint automatikusan maga után vonja a szakmaiság és az igazmondás nonpluszultráját.
Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!