Hirdetés

Kifacsart, mégis mosolygó udvarhelyi asztaliteniszezők

Az ISK-FSK csapata: Ionescu Róbert (kinetóterapeuta), Cservik Krisztián, György Szilárd, Tamás Szabolcs, Sebastian Loso és György István edző-játékos
Fotó: Facebook/ISK-FSK

2018. november 02., 14:50

Az első két mérkőzésen vereséget szenvedtek, innen kezdve majdnem tökéletes mutatót produkáltak a székelyudvarhelyi asztaliteniszezők. Az élmezőnyből várják a tavaszi folytatást.

2018. november 02., 14:50

Négy nap alatt hét találkozót kellett lejátszania a Székelyudvarhelyi ISK-FSK-nak a férfi asztalitenisz Szuperligában. Az első teremtornát Buzăuban rendezték, a nyolccsapatos élvonalban a versenykiírás szerint körmérkőzéseket játszanak.

Az udvarhelyi klub két új játékost igazolt a 2018–2019-es idényre: hazaérkezett György Szilárd, illetve csatlakozott a svéd asztaliteniszező, Sebastian Loso.

Hirdetés

Az őszi szezon párharcai nem indultak túl jól, igaz, hogy két kemény ellenlábassal néztek farkasszemet a fiúk. A második naptól brillírozott az ISK-FSK, mind Loso, mind György Szilárd egymás után seperte be a pontokat.

A péntek délelőtti utolsó napi összesítéskor négy diadalt és három verséget könyvelhettek el az udvarhelyiek, ezzel pedig a tabella első felében zártak.

Az együttes edző-játékosa, György István elégedetten összegzett: „Életünk legfárasztóbb tornáján vagyunk túl. Mindenünk fáj, négy nap alatt hét csapattal játszottunk. Az eredmény kárpótol, örvendünk, hogy jól szerepeltünk.

Remek csapatunk van, mindenki hajtott, odatette magát, kiváló csapatszellem alakult ki. Az első négyben ott vagyunk, ez volt a célunk. Sebastian Loso eltalált igazolás volt. Szilárd egészségügyileg nem volt toppon, így is kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtott. A bajnokság mezőnye erősebb, mint a tavaly, viszont mi is sokkal jobbak vagyunk.”

A rangsort a CS Mioveni vezeti százszázalékos teljesítménnyel, a második helyen a Câmpulung I-es csapata áll (5 győzelem, 2 vereség), a harmadik helyen hármas holtversenyben a Konstanca, a Câmpulung II. és a Székelyudvarhely található, egyaránt 4 győzelemmel, 3 verséggel.

A tavaszi tornát 2019. február végén rendezik.

Férfi asztalitenisz Szuperliga

A Székelyudvarhelyi ISK-FSK eredményei, pontszerzői

1–5 a CS Mioveni-el: Sebastian Loso
2–5 a CS Câmpulung II.-vel: Loso, György Szilárd
5–2 a Besztercei CSM-vel: Loso 2, György Sz. 3
5–4 a Konstancai SK-val: Loso 2, György Sz. 2, György István
4–5 a CS Câmpulung I.-el: Loso 3, György Sz.
5–2 a Bukaresti Steauával: György Sz. 3, Loso 2
5–1 a Kolozsvári Polival: Loso 2, György Sz. 2, György I.

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Korai bombagóllal nyerte a kiesési rangadót az FK Csíkszereda (videóval)

A hatodik percben szerzett bombagól döntötte el a kiesési rangadót: az FK Csíkszereda idegenben gyűjtötte be a három pontot a Bukaresti Metaloglobus ellen a labdarúgó Szuperliga 25. fordulójában. Sokat érhet ez a siker Ilyés Róbert legénysége számára.

Először van Székelyföldön, Kleinheisler szerint erős bajnokságba érkezett

Csütörtök délben jelentette be Kleinheisler László érkezését az FK Csíkszereda. Az ötvenháromszoros magyar válogatott középpályást első benyomásairól és céljairól kérdeztük.

Székelyhon

Várjunk a befizetéssel? Kelemen Hunor szerint a helyi adók akár 50 százalékkal is csökkenthetők

Az RMDSZ elnöke, Kelemen Hunor kedd este kijelentette, hogy a kormánynak a korábbi döntését felülvizsgálva az általa meghatározott határokon belül akár 50 százalékkal is csökkentenie kellene a helyi adókat és illetékeket.

`
Krónika

Leomlott a szilágycsehi református templom, megsérült egy rendőrnő, tetemes az anyagi kár

A közösségi médiában fellelhető képek és videók tanúsága szerint kedd este súlyos szerkezeti omlás történt a szilágycsehi református templomnál: az épület jelentős része leomlott.

Krónika

Szilágycseh: egy órával a munkások távozása után omlott össze a református templom tornya

Kedd este hat óra körül óriási robajjal omlott össze a szilágycsehi református templom tornya. A felújítás alatt álló templom tornyának megerősítését a munkálatokat végző kolozsvári cég szakembereinek javaslatára belülről már megtámasztották.

Főtér

A rablóállam esete a védtelen állampolgárokkal és a jogállamiság illúziójával

A nagyváradi premontrei apát kilakoltatásáról szóló bírósági döntés félelmetes képet fest az igazságszolgáltatás állapotáról, és az államérdekből elkövetett jogtiprásról.

Ez is érdekelheti

Éremért küzd a svájci rangos versenyen Szőcs Bernadette

A női és férfi mezőnyben a kontinens legjobb tizenhat asztaliteniszezőjét vonultatja fel a hétvégén Montreaux-ban zajló nagyszabású verseny, amelyen Szőcs Bernadette harmadik kiemeltként az éremszerzésre hajt.

Még tanulnia kell a döntők lélektanát a magyar női pólóválogatottnak

Bár az arany a hollandoké lett, a magyar női pólóválogatott bizonyította, hogy tartósan a világ élvonalához tartozik. Cseh Sándor együttese egy éven belül már harmadszor jutott fináléba, az Eb viszont megmutatta: a döntők lélektanát még tanulni kell.

Szétszórt helyszínek, új sportág, magyar remények – indul a milánói–cortinai téli olimpia

Olaszország ismét téli olimpiát rendez: pénteken Milánóban kerül sor a megnyitóra, miközben a versenyek több alpesi helyszínen zajlanak. A magyar csapat pontszerző helyekben, esetleg egy éremben bízik, a román a részvételnek is örvendhet.

Középpontban a téli olimpia nyitóünnepsége – pénteken a képernyőn

Pénteken este a nyitóünnepséggel hivatalosan is elkezdődik a milánói-cortinai téli olimpia, addig műkorcsolya, culing és női jégkorong szerepel a programban. Pályán a Marosvásárhelyi VSK férfi kosárlabdacsapata, kezdődik a hétvégi forduló a Szuperligában.

Pontosabban lőttek a hollandok, ötöspárbaj után Eb-ezüstérmes a magyar női vízilabda-válogatott

A magyar női vízilabda-válogatott ezüstérmet szerzett a funchali Európa-bajnokságon, miután a döntőben a rendes játékidőben elért 10–10-es döntetlent követően ötméteresekkel 15–13-ra alulmaradt Hollandiával szemben.

Az Eb-aranyért szállnak vízbe a magyar csajok, foci és tenisz – a csütörtöki sportműsor

A hollandok lesznek az ellenfelei a magyaroknak a női vízilabda Európa-bajnokságon. Zárul a labdarúgó Szuperliga 25. fordulója. Folytatódik a téli olimpia.

Szegeden is kitettek magukért a csíkszéki cselgáncsozók

Eredményesen zárták az idei első Első Beton – Magyar Kupát a csíkszéki utánpótlás dzsúdósok: a rangos nemzetközi tornán öt ország kilencszáz judokája lépett tatamira, a három csíkszéki klub versenyzői pedig összesen tizenegy érmet szereztek.

Csillog-villog a Sepsi Aréna új padlóburkolata

Az előzetes várakozásokhoz képest hosszabb ideig tartott, ám megérte várni: új, kiváló minőségű, többfunkciós padlóburkolatot került a Sepsi Arénába, amely várhatóan hosszú évekig szolgálja majd Sepsiszentgyörgy sportéletét.

Idegenben játszik az FK Csíkszereda és a CFR, kezdődik a téli olimpia – a szerdai sportműsor

Újabb kiszállás vár az FK Csíkszeredára és a Kolozsvári CFR együttesére, közben megkezdődnek a téli olimpia küzdelmei is. A kínálatban kerékpár, futsal, kosárlabda, sznúker és röplabda is szerepel.

Döntőbe jutott a magyar női vízilabda-válogatott az Európa-bajnokságon

A magyar női vízilabda-válogatott az aranyéremért játszhat csütörtökön a funchali Európa-bajnokságon, miután az elődöntőben ötméteresekkel 12–11-re legyőzte a görög csapatot.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!