A marosvásárhelyi klub minden korosztályban érmet nyert az országos csapatversenyben, a kadett és a junior kategóriában aranyérmesek lettek, míg a 15 év alattiak megmérettetésén és a felnőtteknél a második helyen végeztek. Előbbi három korosztályban a Székelyudvarhelyi ISK-val, utóbbiban pedig a Marosvásárhelyi Városi Sportklubbal alkottak közös csapatot.
„Mivel tavaly a járvány miatt csak az egyéni bajnokságokat tartották meg, 2019-hez tudom viszonyítani az idei évet. Akkor minden korosztályban sikerült nyernünk, azóta viszont nagyon beerősítettek az ellenfelek, sok idegenlégióst szerződtettek, tehát a felnőtteknél a mostani ezüstérem értékesebb, mint a két évvel ezelőtti arany.
– méltatta a birkózók teljesítményét Gyarmati Ferenc.
Kiemelte, nemzetközi szinten a legjobb eredmény Georgiana Lircă nevéhez fűződik, aki Európa-bajnoki címet szerzett az U17-es korosztályban, de Bíró Krisztián is jól szerepelt, ő két világbajnokságon (junior és U23) is részt vett, az U23-as Eb-n pedig közel volt az éremszerzéshez.
Gyarmati Ferenc rámutatott, nagyon jó az együttműködésük a Székelyudvarhelyi ISK-val és a Marosvásárhelyi Városi Sportklubbal, és a következő évben is folytatódik a partnerség, szintén közös együttesekkel indulnak a korosztályos, illetve a felnőtt csapatbajnokságokban.
Egyelőre Georgiana Lircă és Bíró Krisztián részesül ebben, de remélem, hogy jövőtől még legalább egy sportoló csatlakozik hozzájuk. Kár lenne őket elveszíteni más klubok javára, hiszen nagy jövő áll előttük” – hangsúlyozta Gyarmati Ferenc, aki mellett a Marosvásárhelyi ISK-nál edzőtársainak, Fazakas Csabának és Dragoș Vladnak, valamint a román válogatott edzőjének, Boris Savának is nagy érdemei vannak a birkózók eredményességében.
Az új szezonra vonatkozóan a marosvásárhelyi klub igazgatója úgy fogalmazott, soha nem azt mondja, hogy meg szeretnék vagy meg akarják, hanem meg fogják nyerni a bajnokságokat, ez a mentalitása.
Mindig magas célkitűzéseim vannak, remélem, hogy sikerül teljesíteni mindazt, amit eltervezünk” – zárta a beszélgetést Gyarmati Ferenc.
Ritkán látott gólfesztivált rendezett az FK Csíkszereda női ifjúsági csapata: a klub 53 találatot számolt a Dinamo ellen, hivatalosan azonban 50–0 került a jegyzőkönyvbe. Az előbbi eredmény mindössze négy góllal marad el a Guinness női rekordjától.
Az utolsó percben büntetőből kapott góllal bukta el a győzelmet a Sepsi OSK a Galaci Oțelul otthonában, így be kellett érnie az 1–1-es döntetlennel. A lefújás után Ovidiu Burcă vezetőedző csalódottan értékelte a történteket.
Több megyében is RO-Alert-figyelmeztetést kaptak szombat este, miután a román védelmi minisztérium radarjai légi célpontokat észleltek a Moldovai Köztársaság felől. A lehetséges drónbehatolás miatt vadászgépeket és egy harci helikoptert is riasztottak.
Kicsi korában a szülei románul beszéltek vele, ma mégis magyarul gondolkodik. Szentes Stefánia a lábnyiki Magyar Háztól Csíkszeredán és a kolozsvári egyetemen át jutott el oda, hogy ma a csángó gyerekeket biztatja arra az útra, amit ő maga is végigjárt.
Szombaton RO-Alert-üzenetet kaptak Iaşi, Neamţ, Vaslui, Botoşani, Bákó és Suceava megye lakói, akiket „lehetséges drónbehatolásra” figyelmeztettek, és azt tanácsolták nekik, hogy keressenek menedéket. Két légi célpontot is észleltek a hatóságok.
Az egyszerűnek tűnő kérdés megválaszolása nehéz. Egy dolog biztos: nem azért, mert bosszút akar állni valamiféle társadalmi igazságtalanságért, ahogy azt egyes karosszék-forradalmárok vizionálják.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!