A kézfogási tilalomról szóló hír a közös magyar-román jégkorongbajnokság, az Erste Liga honlapján jelent meg.
Az Erste Liga alap- és középszakasza során általános hagyomány, hogy a csapatok játékosai minden mérkőzésen kezet fognak egymással az üdvözlés és a sportszerűség kifejezéseként. E kézfogási procedúra a gyakorlatban az alábbiak szerint néz ki: mindkét csapatkapitány a mérkőzés kezdetén bemutatkozik a játékvezetőknek és kézfogás kíséretében kívánnak a felek jó mérkőzést egymásnak, majd a mérkőzés végén megköszönik a közreműködést. Minden mérkőzés végén valamennyi játékos kezet fog a jégen ellenfelével – írják a honlapon.
A középszakasz végéig azonban a kézfogás nem engedélyezett sem a mérkőzés előtt (a játékvezetőkkel és az ellenfél csapatkapitányával), sem a mérkőzést követően (a játékosok egymással, illetve a csapatkapitányok a játékvezetőkkel).
A játékosok üdvözlésének ez a módja az Erste Ligában átmenetileg felfüggesztésre kerül az influenza szezon okozta egészségügyi kockázatok csökkentése miatt.
Az Erste Liga vezetése fontosnak érzi, hogy a szezon leginkább várt része előtt megtegye a szükséges óvintézkedéseket és a kézfogás szokásának átmeneti felfüggesztésével csökkentse a személyek közötti érintkezések számát, megelőzve ezzel az influenzás megbetegedések terjedésének lehetőségét – tették hozzá.
A Petrolul elleni vereség után tovább nőtt a nyomás az FK Csíkszereda vezetőedzőjén, sajtóinformációk szerint a klub vezetősége menesztheti Szabó Istvánt.
Pavol Šafranko visszatért Dunaszerdahelyre: a korábbi Sepsi OSK-támadó a DAC-hoz írt alá. A 31 éves csatár két külön időszakban szerepelt Sepsiszentgyörgyön, ahol a klub történetének egyik legeredményesebb játékosává vált.
Motorossal ütközött egy személyautó Csíkkozmáson az egyik útkereszteződésnél vasárnap délelőtt – jelentette a helyszínről kollégánk. A baleset helyszínére mentőt riasztottak a sérült ellátására.
Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.
Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.
Merengés az iskolai és otthoni felelősségvállalásról és a jelenlegi oktatási miniszterről.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!