Hirdetés

Két érmet vár az úszóktól az olimpián a magyarok szövetségi kapitánya

Jelenleg Kós Hubert az első számú magyar úszó
Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

MTI
2024. január 01., 21:03

Sós Csaba szövetségi kapitány szerint 24-30 fő között lehet a magyar úszócsapat létszáma az idei, párizsi olimpián, amelyen két érmet, köztük egy aranyat remél.

MTI
2024. január 01., 21:03

A szakember az M1 aktuális csatornának adott interjújában arról beszélt, hogy jelenleg Kós Hubert az első számú magyar úszó. Arra a kérdésre, hogy a tavaly 200 méter háton világbajnok versenyző várományosa-e az aranyéremnek Párizsban, azt mondta, vb-címvédőként mindenképpen esélyes a dobogóra, ráadásul a teljesítményében idén hasonlóan nagy javulás várható, mint tavaly.

Kós Hubert az Egyesült Államokban, a világhírű Bob Bowman irányításával készül. Ezzel kapcsolatban a szövetségi kapitány azt mondta: a magyar edzők a világ legjobbjai közé tartoznak, Kós Magyarovits Zoltánnál pallérozódott egy évtizedig, vele lett felnőtt Európa-bajnok 200 méter vegyesen, tehát már valaki volt akkor is, amikor kiment.

Bárki bármit gondol, továbbra is jó a rendszerünk, kitermeli ezeket a tehetségeket, a magyar úszók rendelkeznek a kellő alapokkal”

– jelentette ki Sós Csaba, hozzátéve, hogy Kósra a kinti környezet is hatott, hiszen rendkívül inspiráló, amikor edzésen 5-6 olimpiai és világbajnok úszik valaki mellett.

Hirdetés

Az interjúban szó esett a veszprémi klubról, amely a kapitány szerint Szokolai László edző vezetésével nagyon komoly bázisa lett az úszósportnak. Itt együtt készül az olimpiai ezüstérmes Rasovszky Kristóf, a kétszeres vb-ezüstérmes Betlehem Dávid és a junior Európa-bajnok Sárkány Zalán - Sós azt mondta, Rasovszky kimagasló alakja a nyílt vízi úszásnak és világklasszisa a medencés úszásnak is. „Ebben a három versenyzőben sok van” – tette hozzá.

Hosszú Katinkáról, aki a közelmúltban jelentette be, hogy gyermeke születése után megcélozza a hatodik olimpiáját, Sós Csaba azt mondta, hogy az ő pályafutása egyedi. „Ez egy igazán pozitív példa, meglátjuk, mire jut. Drukkolok neki” – fogalmazott.

Az olimpiai és világbajnok Milák Kristóf helyzetéről a kapitány úgy véli, teljesen egyedi, ilyennel még nem találkozott, egyelőre csak kérdőjelek vannak. „Várjuk meg a kifejletet, és utána fogjuk tudni kommentálni. Nincs annyi információm, amennyit szeretnék. Ilyen tehetséget ritkán látni a vízben, bízom a visszatérésében, nagyon várjuk, hiányzik, élményt nyújtott minden egyes versenyzése” – jegyezte meg.

A 2024-es év sűrű lesz ebben a sportágban is, februárban Dohában világbajnokságot, június közepén Belgrádban Európa-bajnokságot rendeznek, majd következik az olimpia.

„A világbajnokság sehogy nem illik bele a képbe, de kénytelenek vagyunk részt venni rajta, mert a váltók már csak itt kvalifikálhatnak. Csúcsforma egyszer van egy évben, ugyanakkor nem lehet félvállról venni, mégiscsak egy világbajnokság. Az Eb belefér a felkészülésbe, de nem a csúcsokról fog szólni, bár ezzel más nemzetek is így lesznek” – közölte a kapitány, hozzátéve, hogy a magyar bajnokság áprilisban lesz, amikor egy nemzetközi A kategóriás versenyt rendeznek.

Jelenleg 16 magyar úszó rendelkezik A szinttel az ötkarikás játékokra, Sós Csaba szerint a létszámmal kapcsolatban nincs célkitűzés, sok függ attól, hogy hány váltószámban kvalifikálnak. Úgy gondolja, 24-30 fő a realitás, s miután Tokióban a medencés számokban két érmet szereztek, szeretné, ha Párizsban is hasonló lenne a mérleg, és lenne köztük arany.

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Testi sértés miatt ítélték el a Sepsi OSK volt hálóőrét

Három év börtönbüntetést kapott Răzvan Began, a Sepsi OSK korábbi kapusa. A 29 éves labdarúgó ügye testi sértés miatt került a bíróságra, az ítélet egyelőre nem jogerős.

Lebolondozta a sepsiszentgyörgyi játékvezetőt az FCSB mindenható ura

Nem tudta meglepni az FK Csíkszereda a hullámvölgyben levő FCSB-t, a fővárosiak három kudarc után a 2026-os év első győzelmét épp a székelyföldiek ellen csikarták ki. De ez sem volt elég Gigi Becalinak.

Székelyhon

Baleset történt Csíkszereda és Szentegyháza között, egy ember megsérült

Baleset történt Szentegyháza és Csíkszereda között kedden délelőtt, egy ember megsérült.

`
Krónika

Leomlott a szilágycsehi református templom, megsérült egy rendőrnő, tetemes az anyagi kár

A közösségi médiában fellelhető képek és videók tanúsága szerint kedd este súlyos szerkezeti omlás történt a szilágycsehi református templomnál: az épület jelentős része leomlott.

Krónika

Szilágycseh: egy órával a munkások távozása után omlott össze a református templom tornya

Kedd este hat óra körül óriási robajjal omlott össze a szilágycsehi református templom tornya. A felújítás alatt álló templom tornyának megerősítését a munkálatokat végző kolozsvári cég szakembereinek javaslatára belülről már megtámasztották.

Főtér

A rablóállam esete a védtelen állampolgárokkal és a jogállamiság illúziójával

A nagyváradi premontrei apát kilakoltatásáról szóló bírósági döntés félelmetes képet fest az igazságszolgáltatás állapotáról, és az államérdekből elkövetett jogtiprásról.

Ez is érdekelheti

Szegeden is kitettek magukért a csíkszéki cselgáncsozók

Eredményesen zárták az idei első Első Beton – Magyar Kupát a csíkszéki utánpótlás dzsúdósok: a rangos nemzetközi tornán öt ország kilencszáz judokája lépett tatamira, a három csíkszéki klub versenyzői pedig összesen tizenegy érmet szereztek.

Csillog-villog a Sepsi Aréna új padlóburkolata

Az előzetes várakozásokhoz képest hosszabb ideig tartott, ám megérte várni: új, kiváló minőségű, többfunkciós padlóburkolatot került a Sepsi Arénába, amely várhatóan hosszú évekig szolgálja majd Sepsiszentgyörgy sportéletét.

Idegenben játszik az FK Csíkszereda és a CFR, kezdődik a téli olimpia – a szerdai sportműsor

Újabb kiszállás vár az FK Csíkszeredára és a Kolozsvári CFR együttesére, közben megkezdődnek a téli olimpia küzdelmei is. A kínálatban kerékpár, futsal, kosárlabda, sznúker és röplabda is szerepel.

Döntőbe jutott a magyar női vízilabda-válogatott az Európa-bajnokságon

A magyar női vízilabda-válogatott az aranyéremért játszhat csütörtökön a funchali Európa-bajnokságon, miután az elődöntőben ötméteresekkel 12–11-re legyőzte a görög csapatot.

Közel egy tucat érmet szereztek a székelyföldi dzsúdósok a kolozsvári viadalon

Eredményes hétvégét zártak a székelyföldi korosztályos dzsúdósok a kolozsvári Transilvania Kupán, ahol tizenegyen állhattak dobogóra.

Átalakulóban az FK, hokis meglepetések és az időkérés árnyoldala – Helyzetbe hozunk!

A legújabb részben górcső alá vesszük az FK Csíkszereda háza táján zajló komoly játékosmozgásokat. Megvitatjuk a télies viszonyok hatását a meccshangulatra, valamint kielemezzük a fehérvári utánpótlásnevelésnek Erste Ligára gyakorolt hatását.

Az Eb-döntőért küzd a magyar vízilabdacsapat, hétközi forduló kezdődik a Szuperligában

A görögökkel játszik a magyar női vízilabda-válogatott az Európa-bajnokság első elődöntőjében, három mérkőzéssel elkezdődik a hétközi forduló a labdarúgó Szuperligában. Kupameccsek mellett tenisz, sznúker és pályakerékpározás található a keddi kínálatban.

Focimeccsek, tenisz és kerékpár – a hétfői sportműsor

Zárul a labdarúgó Szuperliga 24. játéknapja, bajnoki mérkőzések az olasz, a spanyol bajnokságból és az NB II-ből. Pályakerékpár-Eb, tenisztornák.

Bejutott az Eb-elődöntőbe a magyar női vízilabda-válogatott

A magyar női vízilabda-válogatott a várakozásnak megfelelően fölényesen, 22–6-ra nyert vasárnap este az izraeli csapat ellen, ezzel elődöntőbe jutott a funchali Európa-bajnokságon.

Győztest avatnak a hoki Román Kupában, a bajnok otthonában az FK Csíkszereda – a vasárnapi sportműsor

Két esemény kerül a középpontba a vasárnapi sportműsorban: a jégkorong Román Kupa döntőjében a Brassói Corona és a Bukaresti Steaua csap össze, míg a labdarúgó Szuperligában az FK Csíkszereda a regnáló bajnok FCSB otthonában játszik.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!