A székely teqballosok egészen a döntőig vezető úton hibátlanul meneteltek a tengerentúli megmérettetésen, ahol két győzelemmel csoportgyőztesként jutottak tovább az egyenes kieséses szakaszba. Aztán a legjobb tizenhat között a brazil és kolumbiai, a negyeddöntőben az amerikai és az elődöntőben a brazil kettős sem talált ellenszert a játékukra, ráadásul még szettet sem veszítettek.
A vasárnap késő este rendezett döntőben az Atlanti-óceán partján, Miami South Beach-en Ilyés Szabolcs és Györgydeák Apor a Hugo Rabeux és Kovácsfi Barna francia-magyar alkotta páros ellen küzdött aranyéremért.
Az összecsapás első része kifejezetten jól alakult az udvarhelyiek számára, akik szoros küzdelemben, remek játékkal 12–10-re behúzták az első játszmát. A másodikban is hasonlóan alakult az eredmény, és
a végén 11–10-nél két mérkőzéslabdájuk volt, ezeket azonban nem sikerült értékesíteni, az ellenfél fordított és kiegyenlített.
A döntő szettet kiválóan, 3–0-val kezdte a Góbék párosa, ezután azonban visszaesett a teljesítményük és sokat rontottak, a vetélytársak pedig a végére jöttek bele igazán, pazar pontokkal 12–7-re nyertek.
Ilyés Szabolcs és Györgydeák Apor meg kellett elégedjen az ezüstéremmel, így tovább kell küzdeniük azért, hogy megszerezzék az első tornagyőzelmüket az Egyesült Államokban, ahol eddig több dobogós helyezést értek el, de még nem jutottak fel a csúcsra.
A vegyes párosok versenyében Györgydeák Apor és a magyarországi Kota Gabriella két győzelemmel az első, illetve Ilyés Szabolcs és az amerikai Erica Seidman két nyert és egy vesztes mérkőzéssel a második helyen jutott tovább a csoportból. A nyolcaddöntőben Györgydeák és Kota számára a brazil-amerikai duó, Joao Barreto és Nicole Haimes sem jelentett akadályt. Ilyés és Seidman viszont alulmaradtak azzal az Hugo Rabeux és Julian Amelie alkotta francia kettőssel szemben, amely a negyeddöntőben három játszmában búcsúztatta Györgydeákékat és végül ezüstérmet szerzett.
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
A hétvégi meccseket követően nem változott a sorrend az 5. Liga udvarhelyszéki csoportjában, Szentábrahám, Lövéte és Malomfalva is magabiztosan győzött. A 6. Ligában már nincs ponttalan és veretlen együttes sem.
Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.
A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.
A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!