Hirdetés

Két gyergyószéki csapattal rajtol a futsalmásodosztály

Az Inter Gyergyó már rutinos résztvevője az országos sorozatnak
Fotó: Gergely Imre

2017. szeptember 15., 10:31

A hét végén elrajtol a teremlabdarúgó 2. Liga 2017–2018-as idénye. Az Inter Gyergyó számára sorozatban ez a hetedik bajnoki szezon lesz, a Gyergyóremetei Kereszthegy pedig az első idényének vág neki.

2017. szeptember 15., 10:31

Új fejezet nyílik a gyergyóremetei sportban. Felnőtt csapatsportágban megyehatáron kívül is megmutatja magát a község. Megyei bajnokságban szinten évekkel ezelőtt a nagypályás labdarúgás és a kézilabdacsapat is szerepelt, az utóbbi időben azonban a teremfoci vált népszerűvé Remetén.

A Hargita megyei futsalbajnokságban az utóbbi három alkalommal is szerepelt a Kereszthegy. Az első évben nem örülhettek győzelemnek, a következő kiírás során pedig negyedik lett a csapat, legutóbb a második helyen végzett.

Ez volt az a pillanat, amikor úgy látták, innen egy szinttel feljebb kell lépni, hogy a falu focizó fiataljai valóban fejlődni tudjanak

– mondta a Kereszthegy ügyvezetője, Pál Nándor.

Hirdetés
Galéria

Kezdeti remények

Az első évben semmiképpen nem az a cél, hogy nagy eredményeket érjenek el. A 12 csapatos mezőnyben a 8–10. helyek egyikére pályáznak, elkerülnék az utolsó helyezést. Arra törekednek, hogy hazai pályán néhány mérkőzést megnyerjenek, és ezzel a nézőknek is sikerélményt szerezzenek.

A játékoskeretben öt remetei tizenéves fiatal kap lehetőséget, 30 év körüli, szintén falubeli labdarúgókkal, és néhány tapasztaltabb „idegen”, azaz gyergyószentmiklósi játékossal.

Az edző a maroshévízi Alin Doltea, aki játékosként a teremfoci 1. Ligában is szerepelt korábban, és több éve foglalkozik már a Kereszthegy futsalosaival.

Nem volt könnyű összeállítani a csapatot, a legtöbb remetei fiatal, aki játszhatna, az külföldön vagy az ország más vidékein dolgozik, hétvégén vagy még ritkábban tér haza. Nehéz volt találni tizenhárom olyan játékost, aki vállalta, hogy végigjátssza a szezont a Kereszthegy mezében – mondta el Pál Nándor.

A sportra, teremlabdarúgásra azonban lenne igény a közösség körében.

Az érdeklődésből úgy látszik, biztosan megtelik a csarnok nézőtere vasárnap, az első hazai mérkőzésen.

•  Fotó: Gergely Imre Galéria

Fotó: Gergely Imre

Az anyagi háttér is biztosítottnak látszik, számos helyi vállalkozó és magánember jelezte, támogatja a csapatot. A községi önkormányzat részéről pedig a sportcsarnok biztosítására és a kiszállásokhoz való hozzájárulásra számít a Kereszthegy. A megyei önkormányzat is segíti az indulást.

A bajnokságban való részvételtől a helyi sportélet fellendülését is remélik. Idővel lesz hol szerepeljenek azok a kisiskolás gyermekek, akiket a Székelyföldi Labdarúgó Akadémia edzői segítenek a fejlődésben.

Az Inter is hazai pályán kezd

Vasárnap 15 órakor kezdődik az Inter Gyergyó–Nagyváradi Dinamo mérkőzés Szárhegyen. A találkozóra ingyenes a belépés, de ahogyan már megszokhatták a focikedvelők, a csapat egy urnát helyez ki a bejárathoz, amelybe mindenki lehetőségéhez mérten adakozhat. A begyűlt összeget most is jótékony célra fordítja az Inter, ezúttal a Napsugár az esőben Alapítványnak szeretnének segíteni.

Színvonalas felkészülési időszakon vannak túl az Inter Gyergyó teremlabdarúgói. A magyar első osztályban szereplő Debrecennel mérkőztek a gyergyóiak, majd a hónap végén Budapesten vettek részt egy nemzetközi felkészülési tornán, ahol a negyedik helyen zárták a 12 csapatos turnét.

Tudnivalók a bajnokságról

Az idei szezonra 12 csapat nevezett be, a lebonyolítás pedig nem a megszokott turnérendszerben zajlik. A csapatok minden hétvégén csak egy meccset játszanak, így minden második hétvégén láthatnak összecsapásokat a helyi nézők. Visszalépett a temesváriak második csapata és a Brassói Blue Angels is. A megüresedett helyekre újoncként a Remetei Kereszthegy mellett bejelentkezett egy nagyváradi és egy dévai csapat. A mezőnyt az első osztályból visszaesett kolozsvári és kézdivásárhelyi csapat egészíti ki. A bajnokság egy 22 fordulós oda-visszavágós sorozatból áll, amelynek végén az első helyezett feljut az első osztályba, a második pedig selejtezőt vív az 1. Liga utolsó előtti helyezettjével.

Az első forduló programja

Szeptember 17., vasárnap: Bukovina Vicov–Brassói Colțea (12.30), Remetei Kereszthegy–Luceafărul Buzău (14), Inter Gyergyó–Nagyváradi Dinamo Leonardo (15), Kézdivásárhelyi KSE–Ceahlăul Piatra Neamț (18.15).
Szeptember 20.: Kolozsvári Clujana–Dévai West (16).
Október 8.: Segesvári Pro Tineret–Fortius Buzău (18).

Kérdéses még a remetei meccs

A Gyergyóremetei Kereszthegy bemutatkozó mérkőzése a hivatalos program szerint vasárnap kora délután, 14 órakor kezdődik. Azonban ez még nem végleges, a remetei egyesület indulásához a sportminisztérium részéről még egy jóváhagyás szükséges. Ha ez péntek délutánig rendeződik, akkor a Luceafărul Buzău elleni, első hazai meccs a program szerint megkezdődik. Ellenkező esetben a mérkőzést egy későbbi időpontra halasztják.
szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Ultimátum helyett pontkényszer, a Sepsi OSK elnöke széthúzást lát az öltözőben

Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.

Egyoldalú rangadók az Udvarhely körzetiben

A hétvégi meccseket követően nem változott a sorrend az 5. Liga udvarhelyszéki csoportjában, Szentábrahám, Lövéte és Malomfalva is magabiztosan győzött. A 6. Ligában már nincs ponttalan és veretlen együttes sem.

Székelyhon

Zöld utat kapott a Dracula Park Transylvania, megvan az építkezési engedély

Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.

`
Krónika

Nekiment a romániai bevándorlóknak a legnépszerűbb német párt elnöke

A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.

Krónika

Levélszavazás Erdélyben: válaszoltak a magyar és a román nyomozó hatóságok a Krónikának a feljelentések kapcsán

A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.

Főtér

Orvosi csoda történt, „meggyógyult” a betegszabadságon levő igazgató, miután Diana Buzoianu már nem miniszter

További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.

Ez is érdekelheti

Milan–Ferencváros, meccsdömping az Európa- és Konferencialigában – a csütörtöki sportműsor

A Milan vendége lesz a Ferencváros csütörtökön az Európa Ligában, a Craiova az Egnatiát fogadja a Konferencia Ligában. A Kolozsvári U-BT Tenerifén bizonyíthat, de tenisz, sznúker és úszás is színesíti a csütörtöki kínálatot.

Bajnoki címmel és dobogós helyezésekkel tértek haza a csíki dzsúdósok az országos földharcbajnokságról

Eredményesen szerepeltek a csíkszeredai sportolók a Năvodari-on rendezett országos földharcbajnokságon.

BL-meccsek, tenisztorna, Virágok Ligája – a szerdai sportműsor

A labdarúgó Bajnokok Ligája negyedik fordulója adja a nap gerincét: a Real Madrid az AEK Athén, a Liverpool a Fenerbahce vendége, este pedig hét meccs kezdődik egyszerre. Párizsban az ATP-torna zajlik, egy találkozót játszanak a Virágok Ligájában.

Sportmarketing Székelyföldön? – Helyzetbe hozunk!

A Helyzetbe hozunk! legújabb részében Nagy Lajos marketinges szakemberrel beszélgetünk arról, hogyan építhetnek erős sportmárkát a székelyföldi klubok, miként tarthatják meg szurkolóikat, és milyen lehetőségeket rejt a sportmarketing a támogatók számára.

Halmozták az érmeket hoztak Bukarestben a háromszéki karatékák

Eredményesen szerepeltek a Sepsiszentgyörgyi Sport-All karatékái a bukaresti Contact Openen. A tizenkét ország közel hatszáz sportolóját felvonultató nemzetközi versenyen három arany-, négy ezüst- és hat bronzérmet szereztek.

Barcelona–Aston Villa, Atlético–Bayern és Manchester United–Roma – kedden a tévében

A Bajnokok Ligája negyedik fordulója adja a keddi program gerincét: a Barcelona az Aston Villát, az Atlético Madrid a Bayern Münchent, a Manchester United a Romát fogadja, a Villarreal a Paris Saint-Germaint. Reggel és kora délután sznúkernegyeddöntők.

Országos bajnok a Székelyudvarhelyi ISK U15-ös birkózócsapata

A Székelyudvarhelyi ISK nyerte az U15-ös szabadfogású birkózók országos csapatbajnokságát. A korondi, farkaslaki és udvarhelyi sportolók közös csapata a Călărași-ban rendezett viadalon a tavalyi ezüstérem után idén a dobogó legfelső fokára állhatott.

Kolozsvári U–FCSB, topligás meccsek és kosárlabda – hétfőn a tévében

A Kolozsvári U az FCSB-t fogadja a Szuperliga esti rangadóján, az U-BT a Partizan otthonában lép pályára az ABA Ligában. A programot Serie A-, La Liga- és portugál bajnoki mérkőzések, valamint sznúker egészíti ki.

Behúzta az aranyat Györgydeák és Pokwap párosa Thaiföldön

A három döntőből kettőben voltak érdekeltek a Góbék Teqball Team sportolói a thaiföldi Ayutthayában zajlott hétvégi versenyen. Györgydeák Apor és Marek Pokwap megnyerték a férfi párost, így a klub a második ázsiai csúcstornáról is aranyéremmel távozott.

Fókuszban a Sepsi OSK és a Sportklub mérkőzése – vasárnap a képernyőn

Vasárnap kora délután a Galaci Oțelul otthonában lép pályára a Sepsi OSK a Szuperligában, Újpesten vendégeskedik a Csíkszeredai Sportklub az Erste Ligában. A Real Madrid meccse, NB I, Forma–1-es futam és teniszdöntők szerepelnek többek között a műsorban.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!