Egy pont választja el egymástól a ranglistán az ASA-t és a Polit. Míg a vásárhelyiek 31 ponttal az 5. helyen állnak, addig a temesváriak 30-cal a hetedik pozícióban tanyáznak. Szombaton 12 órakor csapnak össze a csapatok a Béga-partiak otthonában.
A temesváriak az elmúlt szezonban jutottak fel a másodosztályú bajnokságba, és épp csak elkerülték a kiesést.
Ebben az idényben viszont elég jól menetel a csapat, kilenc győzelmet szerzett, háromszor ikszelt, és hat találkozón vesztesként hagyta el a pályát. Legutóbbi négy találkozóján 10 pontot szerzett: 1–0-ra legyőzte a sereghajtó Știința Miroslavát, 2–2-es döntetlent játszott a Foresta Suceavával, illetve 2–0-ra verte a Nagyváradi Luceafărult és városi riválisát, a Temesvári Ripensiát.
Ugyancsak jó sorozatot tudhat maga mögött az ASA, amely az utolsó három meccsét megnyerte: 4–2-re a Szatmárnémeti Olimpia ellen, 2–1-re az Aradi UTA vendégeként és 4–1-re verte a Zsilvásárhelyi Pandurii-t.
Az elmúlt napokban néhány csapat úgy döntött, hogy megkísérli a bajnoki menetrend megváltoztatását. Azt akarják, hogy az idénre tervezett 21 fordulóból csak 19-et játsszanak le, azaz a következő játéknap legyen az utolsó. A csapatok a rossz időjárási körülményekre hivatkoztak.
Mindössze a Nagyszebeni Hermannstadt, a Dunărea Călărași, a Chindia Târgoviște és a Temesvári ASU Poli nem szeretné elhalasztani az utolsó két fordulót, a Bukaresti Metaloglobus pedig nem foglalt álláspontot.
A Román Labdarúgó Szövetség berkeiből származó információkra hivatkozva a Liga2.ro szerint kevés esély van a 20. és 21. forduló halasztására, mivel jövőre nagyon sűrű lenne a program (14 hét alatt kellene 19 fordulót lebonyolítani, plusz egyes csapatok még versenyben vannak a kupasorozatban is, így nekik nagyon megterhelő lenne a tavaszi idény). Egyébként az ASA a 20. fordulóban a sereghajtó Știința Miroslava vendége lesz, a 21. fordulóban pedig a Foresta Suceavát fogadja.
Péntek
14.00 Știința Miroslava–Temesvári Ripensia
Szombat
11.00 Szatmárnémeti Olimpia–Chindia Târgoviște
11.00 CS Afumați–Academica Clinceni
11.00 Aradi UTA–FC Argeș
11.00 Zsilvásárhelyi Pandurii–Dacia Unirea Brăila
11.00 Foresta Suceava–Nagyváradi Luceafărul
12.00 Dunărea Călărași–Bukaresti Metaloglobus
12.00 Temesvári ASU Poli–Marosvásárhelyi ASA
14.00 Nagyszebeni Hermannstadt–Sportul Snagov
Vasárnap
14.00 CS Balotești–CS Mioveni
Az élemzőny:
1. Hermannstadt 41 pont
2. Călărași 40
3. Târgoviște 38
4. Clinceni 32
5. ASA 31
6. Afumați 31
7. ASU Poli 30
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
A hétvégi meccseket követően nem változott a sorrend az 5. Liga udvarhelyszéki csoportjában, Szentábrahám, Lövéte és Malomfalva is magabiztosan győzött. A 6. Ligában már nincs ponttalan és veretlen együttes sem.
Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.
A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.
A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!