A litván fővárosban, Vilniusban szervezett tornán a székelyudvarhelyi klub lengyel igazolása, a tehetséges Marek Pokwap bejutott az egyéni kategória döntőjébe. Remekül kezdett, megnyerte az első szettet a párosban világ- és Európa-bajnok, magyarországi Katz Balázs ellen, aki végül fordítani tudott és megnyerte a párharcot. A Góbék játékosa ezúttal meg kellett elégedjen a második hellyel, miután egy héttel korábban szülővárosában, Varsóban aranyérmes volt.
Párosban Ilyés Szabolcs oldalán Pokwap szintén a döntőig menetelt, ahol ismét be kellett érje az ezüsttel, mivel nagy küzdelemben alulmaradtak a magyarországi kettőssel, Katz Balázzsal és Tóth Benjaminnal szemben.
Továbbá, az egyéni versenyben Ilyés Szabolcs révén a Góbék TT szerzett még egy ötödik helyet, míg három fiatal játékos, Simó Bence, Máté Mátyás és Nagy Varga Péter mind egyéniben, mind párosban több mérkőzést is meg tudott nyerni, és bár a csoportból való továbbjutás nem sikerült, de számos kiemelt válogatott sportoló ellen gyűjtöttek tapasztalatot.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
Az első félidőben több helyzetet dolgozott ki az FK Csíkszereda, a pihenő után élénkebb volt a Kolozsvári U a labdarúgó élvonal 15. fordulójának meccsén. Nem született gól, de nem volt unalmas meccs.
November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!