A Los Angeles-i és a dubaji kiemelt tornák után – amelyeken egy-egy bronzérmet szereztek Györgydeák Apor és a brazil Ester Viana Mendes vegyespárosa révén – folytatódnak az európai versenyek a székely teqballosok számára, akik csütörtöktől vasárnapig Madridban három kategóriában lesznek érdekeltek.
Férfi egyéniben a világelső Györgydeák Apor első kiemelt és nagy favorit, férfi párosban Györgydeák Apor és Ilyés Szabolcs a harmadik számú esélyes, de vegyespárosban Ilyés Szabolcs és Mitri Rita is kiemelt lesz. Mellettük a két tokaji leigazolt játékos és több fiatal áll asztalhoz.
Ilyés Szabolcs, a Góbék Teqball Team csapatvezetője és játékosa közölte, nagyon fontos verseny vár rájuk Madridban, nagyon oda kell tegyék magukat, hogy minél jobb eredményeket érjenek el.
– fogalmazott a célokról Ilyés Szabolcs.
Hozzátette, a leigazolt Levik Boldizsár egyre markánsabb játékot nyújt, többnyire Györgydeákkal tud együtt készülni, ez meg is látszik a teljesítményén, és bízik benne, hogy egy-egy kiemeltet is elkaphat, a fiatal játékosoktól pedig azt várják, hogy egy-két kört tudjanak teljesíteni.
A spanyol fővárosban zajló megmérettetés eredményei beleszámítanak a nyári krakkói Európai Játékok kvalifikációs ranglistájába. Az európai olimpiának is nevezett seregszemlére a kontinens legjobb tizenhat országa jut ki, a házigazda Lengyelország automatikus részvevő.
Ilyés Szabolcs ismertette, hogy jelenleg az európai ranglista szerint Románia a második helyen áll a budapesti és a szkopjei, első két kvalifikációs tornán elért eredmények alapján.
Eddig annyi pontot tudtak gyűjteni, hogy egészen biztosan már nem izgulhatnak a kijutást illetően, ez már egyáltalán nem forog veszélyben.
Öt kategóriában lehet kijutni az Európai Játékokra, és függetlenül attól, hogy kategóriánként pontosan kik lesznek az induló versenyzők, minden válogatott két férfi és két női játékosból áll össze.
Jelen állás szerint férfi egyéniben Györgydeák Apor, férfi párosban Györgydeák Apor és Ilyés Szabolcs a Góbék Teqball Team, női egyéniben Barabási Kinga, női párosban Barabási Kinga és Dakó Katalin a Marosvásárhelyi Transilvania színeiben képviseli Romániát, míg vegyespárosban nagy küzdelem várható a székelyudvarhelyi és a marosvásárhelyi klub között, hogy eldőljön, kik alkossák ezt a duót.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!