A temesvári klub vezetői kedden nyíltan beszéltek az indítványukról, amelyet eljuttatnak a Román Labdarúgó-szövetséghez, illetve az összes másodosztályú csapatnak. Bíznak abban, hogy egyre több klub csatlakozik hozzájuk és „hallatják a hangjukat” annak érdekében, hogy elérjék, legalább egy szezon erejéig két csoportban bonyolítsák le a bajnokságot.
A Temesvári Poli egyik képviselője, Dinu Negriu úgy nyilatkozott, egyelőre csak néhány klub támogatja az ötletet, de
a legjobb az lenne, ha szavazást tartanának a javaslatról,
ahogyan tették azt múlt héten az élvonalbeli együttesek is a bajnokság lezárására vonatkozóan. Hozzátette, amennyiben mégsem járnak sikerrel a tervezettel, az egycsoportos bajnokságban is részt vesznek.
Az eljárással a koronavírus-járvány okozta anyagi nehézségekre akarják felhívni a figyelmet, mert meglátásuk szerint amennyiben az eredeti tervekhez igazodva egy csoportban rendeznék a 2. Ligát, sokkal nagyobb lenne az esélye annak, hogy a szezon közben több csapat visszavonuljon. Éppen ezért
földrajzi kritériumok alapján két csoportot javasolnak a bajnokságban indulásra jogosult 21 együttes számára, az egyikben a 10, a másikban 11 csapat venne részt.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!