Az elmúlt héten Aradon rendezték az U15-ös asztaliteniszezők országos döntőjét. A Székelyudvarhelyi ISK népes táborral vett részt ezen, az egyéni csatározásban mind a hat játékosuk, Sebők Márton, Toró Dávid, Bârdaș Márk, Bán Tamás, Gergely Álmos és Sárkány Levente a főtáblára került, azaz a legjobb 64 között játszott.
Hárman, Sebők, Bârdaș és Toró bejutott a nyolcaddöntőbe, innen pedig csak Toró Dávid maradt talpon. Az U13-as korosztályban szereplő játékost aztán az elődöntőben állította meg a későbbi bajnok, így bronzérmet akasztottak a György István által felkészített sportoló nyakába.
Akárcsak párosban, ahol a Toró Dávid–Pop Alexandru (utóbbi Kolozsvár) duó sokáig menetelt, az elődöntőben maradt alul, így harmadikok lettek.
Csapatversenyben a Székelyudvarhelyi ISK az ötödik helyen zárt.
Nem sok pihenés maradt Toró Dávidnak, aki mától vasárnapig már a görögországi Loutrakiban áll asztalhoz, itt rendezik az Europe Youth Series újabb tornáját. A romániai U13-as válogatott oszlopos tagja csapatversenyben, vegyespárosban és az egyéniben is érdekelt.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!