Az október 28. és november 4. között lebonyolított versenyen Kiss Hanna az U8-as korcsoportban a Marosvásárhelyi Iskolás Sportiklub csapatát erősítette. A korondi Kerámia Sakk Klubtól kölcsönadott játékos remekül teljesített a vásárhelyi csapat tagjaként is.
Hanna a klasszikus nyílt versenyen két döntetlennel és három győzelemmel egyéni országos bronzérmet szerzett. Az első alkalommal megszervezett villám-csapatversenyen is harmadik helyet érő teljesítményt nyújtott a fiatal játékos. Hanna ugyancsak hozzájárult a vegyes, két lány és két fiú összeállítású vásárhelyi csapat előkelő helyezéséhez is, amely a tornát végül az ötödikként zárta.
Lejátszotta harmadik felkészülési mérkőzését a labdarúgó 2. Liga rajtjára hangoló Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK, szombaton délben a Ceahlăul Piatra Neamț vendége volt.
Kilátástalan helyzetben van az előző szezonban az élvonalból kiesett Gloria Buzău, a nagy tartozásokat felhalmozó labdarúgóklubot pontlevonással büntette a szövetség.
Nem szokványos látvány ami egy jégeső után maradt július 12-én a Neamț megyei Vânători-Neamț faluban és környékén.
“I would like to speak with Romania’s new president as soon and as extensively as possible, because we have shared issues within the European Union, and the interests of Romanians and Hungarians often align," Prime Minister Viktor Orbán told Krónika.
Egymást érik a medvetámadásokról szóló hírek. Nyolc évbe telt, amíg több tucat ember halála révén sikerült irányt szabni a romániai vadgazdálkodásnak, de a Krónikának nyilatkozó szakember szerint egyik napról a másikra nem lesz látványos változás.
Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!