Az eseményt felvezető, a csíkszeredai Novák Cukrászdában megtartott szerdai sajtótájékoztatón Sebestyén Szabolcs, az Intersport menedzsere elsőként klubjuk tevékenységéről számolt be. Az Intersport működteti a Tusnád Drag Cycling Team kontinentális kerékpárcsapatot, illetve a 13 éven aluliak számára idén elindított, 20 csíki gyermekkel működő Novák Cyclin Akadémiát.
A felnőtt csapat ezekben a napokban Székelyföld Kerékpáros Körversenyén érdekelt, a gyermekek pedig hét végén a Csíkdelne és Szépvíz közötti Vásárúton zajló országos bajnokságon próbálnak meg jó helyezéseket elérni.
A kerékpáros akadémia a következő hónapokban terjeszkedni fog, székelyudvarhelyi és sepsiszentgyörgyi gyerekkel bővül a csapat.
Sebestyén elmondta, hogy a bajnokság öt korosztályban zajlik: A-korcsoport (13–14 évesek), B-korcsoport (11–12 évesek), C-korcsoport (9–10 évesek), D1-korcsoport (7–8 évesek) és D2-korcsoport (5–6 évesek). A szervezők közel 70 résztvevőre számítanak.
Szentes Antal, a megyei önkormányzat Sport- és Ifjúsági Bizottságának titkára közölte, hogy az Intersport pályázott, a megyei tanács pedig 13 500 lejjel támogatja a bajnokság megrendezését. Szentestől megtudtuk, hogy Hargita megye önkormányzata idén 600 ezer lejt különített el sportpályázatokra: összesen 84 pályázat érkezett, ebből 83 nyert.
Az Intersportnak három nyertes pályázata volt, ők összesen 35 500 lejt kapnak két verseny megszervezésére, illetve sporteszközök vásárlására. „Hagyományosan komoly pályázó az Intersport, jó pályázatokat nyújt be, időben elszámol az összegekről, úgy érzem megfelelő helyre kerül a pénz” – hangsúlyozta Szentes.
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
A hétvégi meccseket követően nem változott a sorrend az 5. Liga udvarhelyszéki csoportjában, Szentábrahám, Lövéte és Malomfalva is magabiztosan győzött. A 6. Ligában már nincs ponttalan és veretlen együttes sem.
Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.
A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.
A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!