November első hétvégéjén zajlott Kashi Sportegyesület szervezésében a kendó bíróképző szeminárium és a Barátság Kupa 16. kiadása. Utóbbit 2008 óta minden évben kivétel nélkül megszervezik, és habár a program javarészt sokat változott a kezdetek óta, az elsődleges célja változatlanul a résztvevő bírók szakmai tudásának a fejlesztése valós helyzetben.
Ahogyan azt már a résztvevők megszokhatták, idén is neves oktatókat hívtak meg a szervezők: Dubi Sándor (7 dan) és öccse, Dubi Attila (5 dan) jelenléte biztosította a megfelelő magas szintű tudást. Ők ketten több mint 20 éven keresztül versenyeztek a nemzetközi porondon begyűjtve minden olyan érmet és elismerést, amelyről európai kendo gyakorló csak álmodhat. Idén összesen két ország 11 klubjából 57 résztvevő érkezett, ez a szám pedig már önmagában is jelentős fejlődést mutat a kezdeti évekhez viszonyítva.
Az esemény pénteken kezdődött egy közös edzéssel, amelyen alapmozgást gyakorolhattak, aztán következett a szabad vívás. Szombaton az elméleti és gyakorlati bírói szemináriumot délután az egyéni versenyek követték, ahol öt kategóriában zajlottak mérkőzések a kupákért: gyerek (12 év alattiak), kis junior (12-14 évesek), nagy junior (15-17 évesek), felnőtt női és férfi csoportok is voltak.
Egy héttel később az országos szervezet Csíkszeredában, a Hargita Kendo Egyesület helyi szervezésével tartotta meg a 2023–2024-es évad harmadik válogatott edzőtáborát. Ennek célja az volt, hogy a nemzeti csapat elkezdhesse a felkészülést az augusztusban megrendezésre kerülő 19. Kendo Világbajnokságra. Különleges vendége volt ennek az eseménynek Amamoto Hiroyoshi úr (7. danos kendo mester), aki 30 évvel ezelőtt vette át a stafétát a kendo Romániai meghonosítójától, Tsushima Kanji úrtól, és kezdte az akkor gyerekcipőben járó kendo közösséget oktatni.
November utolsó hétvégéjén Marosvásárhelyen megrendezik a 30. Országos Kendo Bajnokságot is, az Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem ad helyet az eseménynek a Pongrácz Antal sportteremben. A helyi szervezési munkákról a Bushi Shindo Sportegyesület gondoskodik.
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!