A Csíkszeredai ISK sportolóit az U18-as korosztályú kontinensviadalra Dániel Albert edző is elkísérte az elmúlt hét végén. Radvánszki Szilárd lett és angol ellenfele legyőzése után a magyar Szeredás Botonddal szemben maradt alul a 60 kilogrammos súlycsoportban, majd a vigaszágon egy török sportolótól szenvedett vereséget, noha közel állt a győzelemhez. Végül a 9. helyen végzett.
Radvánszki Ádám az 55 kilogrammosok között első összecsapásán alulmaradt egy ciprusi sportoló ellen. Mint Dániel Albert edző elmondta, a Győrben július 23-án kezdődő Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál (EYOF) cselgáncsversenyén Radvánszki Szilárd a 60 kg-os súlycsoportban képviseli Romániát.
A további cél pedig eljutni a chilei világbajnokságra.
A 19 fős magyar küldöttség öt éremmel, közte egy arannyal zárt az ifjúsági cselgáncs Eb-n. A nemzetközi szövetség honlapja szerint az egyéni küzdelmek során az 52 kilogrammos Özbas Szofi aranyérmet nyert, megszerezve a korcsoport 13. magyar Eb-elsőségét.
Feczkó Csanád (50 kg), Tóth Benedek (81) és a címvédőként indult Sipőcz Richárd (+90) második lett. A vasárnapi csapatversenyben a férfiak ezüstérmet szereztek, míg a nők hetedikként zártak. A kaunasi Eb-n 42 ország 430 ifi korú dzsúdósa lépett tatamira.
A román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Gheorghe Hagi kihirdette végleges keretét a közelgő négy mérkőzésre a Nemzetek Ligája új kiírásában. Marius Corbu nem szerepel a listán, így még várat magára a bemutatkozása a felnőtt nemzeti együttesben.
Háromszor talált be hazai pályán a Temesvári Poli ellen az FK Csíkszereda női csapata, és a szezonban először nem kapott gólt, magabiztos győzelmével pedig tartja a lépést a címvédővel az élen.
Motorossal ütközött egy személyautó Csíkkozmáson az egyik útkereszteződésnél vasárnap délelőtt – jelentette a helyszínről kollégánk. A baleset helyszínére mentőt riasztottak a sérült ellátására.
A székelyudvarhelyi Emlékezés Parkjában található „Vándor székely”-szobor eltávolítását rendelte el alapfokú ítéletében az Arad megyei törvényszék, mert a felperes állítása szerint ez a Romániában háborús bűnösnek nyilvánított Wass Albert írót ábrázolja.
Legkésőbb november 1-jétől egységes uniós kezelési díjat kell fizetni az EU-n kívülről interneten rendelt termékek után.
Az AUR trikolóros törvénytervezete – és ami mögötte van.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!