A megmérettetésen a Székelyudvarhelyi VSK kerékpárosai is képviseltették magukat. Három versenytáv közül lehetett választani: 12 kilométeres rövidtáv 320 méter szintkülönbséggel, 30 kilométeres középtáv 800 méter szintkülönbséggel, valamint a 62 kilométeres hosszútáv 1500 méter szintkülönbséggel.
Utóbbi táv egyben a román bajnokság második futama volt, amelyen a VSK színeiben versenyző Ilyés Ferenc a dobogó legfelső fokára állhatott fel 2 óra 29 perces idővel, László Csongor pedig kategóriája 14. helyén végzett 3 óra 6 perces idővel.
László Csongor elmondása szerint a nagy meleg ellenére különösebb problémák nélkül sikerült végigtekernie a 62 kilométeres távot, viszont saját hibájából letért a kijelölt pályáról, amivel tízperces hátrányba került.
Középtávon Gelei István bizonyult kategóriája legjobbjának 1 óra 26 perces idővel, továbbá Szabó Apor 1 óra 26 perccel hatodik, Szakács Máté 1 óra 29 perces idővel nyolcadik, Szaniszló Roland 1 óra 32 perccel kilencedik, illetve Gáspár Loránd 1 óra 38 perces idővel tizenegyedik helyen végzett kategóriájában.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!