Az alapozási időszak lezárásaként egy nívós felmérő tornán vettek részt az Erdélyi Godako Ökölvívó Sportklub – Felcsút SK sportolói. Szombaton és vasárnap Egerben, az Észak-Kárpátok Régiós Csapattalálkozón Huszár Árpád vezetőedző 13 tanítványa lépett szorítóba.
Kiemelkedett ezek közül a Magyarország–Lengyelország párharc keretében szombaton sorra került két mérkőzés, ahol Búzás Róbert az ifjúsági 60 kg-os, Csiki Róbert a felnőtt 63,5 kg-os súlycsoportban mérte össze a tudását lengyel riválisaik Olaf Faszczowy, illetve Jakub Palka ellen. Mindkét gyergyói bokszoló győzött. Amint Huszár Árpád elmondta, vasárnap lettek volna a visszavágók, de az ellenfelek nem álltak ki újra ellenük.
Kiválóan teljesített és aranyakat gyűjtött Tallósi Tímea, Benedek Péter, Sinka Botond, Mailát András, Fazekas István és Csiki Máté, valamint a felnőttek között Lőrincz Sándor is.
Huszár Árpád vezetőedző minden sportoló teljesítményével elégedett, mindannyian jól teljesítettek. „Láthatóan jól sikerült az alapozásunk, mindenki sokat fejlődött erőnlétileg és ütőerőben is. Most a technikai részletek csiszolása következik” – közölte Huszár.
Az EGÖSK március 30-án a baróti bokszgálán is jelen lesz, majd áprilisban következik a Magyar Utánpótlás Kupa.
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!