Az elmúlt hétvégén a magyarországi Szerencs városában rendezték a tizenötödik alkalommal kiírt Szerencs Kupa nemzetközi felnőtt asztalitenisztornát. Népes mezőny gyűlt össze, a sportolók Szlovákiából, Magyarországról, Kínából érkeztek, ott volt a Székelyudvarhelyi ISK-SZAK gárdája is.
A székelyföldiek ebben az idényben a nemzetközi porondon a Bajnokok Ligájában és az Európa Kupában is szerepeltek, még volt egy hasonló klub, amelyik a harmadik számú kiírásban, az Europe Trophyban vitézkedik, a felvidéki Rozsnyó az idei döntő tornára jutott ki, erre hangolt.
Az ISK-SZAK játékosának, Tamás Szabolcsnak nagyon jól ment, sem egyéniben, sem párosban (egy házigazda asztaliteniszezővel az oldalán) nem talált legyőzőre, két kupát is hazahozott.
A másik két udvarhelyi asztaliteniszező, Mózes Gyula–György István páros az elődöntőben szenvedett vereséget, bronzérmet kaptak a legvégén, utóbbi egyéniben harmadik lett.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!