A tapasztalt pilóta egy vadonatúj KTM motorral vágott neki az idei megmérettetésnek az Original by Motul kategóriában (szervizcsapat nélküli versenyzők), és az egyik legfőbb célja, hogy túlszárnyalja a tavalyi teljesítményét, amikor az összetett 27. helyén végzett.
A hétvégi első két szakaszon Gyenes Emánuel előbb a 39., majd a 33. helyen ért célba a motorosok mezőnyében. Az Autonet Motorcycle Team versenyzője kategóriájában a második helyen áll, húsz és fél perces lemaradással az osztrák Tobias Ebster mögött.
A motorosok összetett pontversenyében a botswanai Ross Branch vezet, megelőzve a chilei Jose Ignacio Cornejót és az amerikai Ricky Brabecet, míg Gyenes a 35. pozíciót foglalja el.
Hétfőn maratoni etap várt a versenyzőkre, Al Duwadimi és Al Salamiya között összesen 732 kilométert kell teljesítsenek, ebből 437 km a mért szakasz.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
Az első félidőben több helyzetet dolgozott ki az FK Csíkszereda, a pihenő után élénkebb volt a Kolozsvári U a labdarúgó élvonal 15. fordulójának meccsén. Nem született gól, de nem volt unalmas meccs.
November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!