A polgármester szerint „egy kisebb olimpiának” is lehetne nevezni a rendevénysort, hiszen – többek között – volt úszóverseny, maratoni futás, lábtenisz, autós verseny, nemzetközi labdarúgótorna és első ízben Székely Hajsza.
Ráduly úgy vélekedik, bár a Székely Maratonon sok bátor ember elindult, a reklám és a hírverés terén a maraton sok kívánnivalót hagyott maga mögött.
Az elöljáró azt szeretné, ha jövőben legalább 400 körülire növekedne a résztvevők száma, évek múltán pedig akár ezres nagyságrendű induló lenne.
A polgármester a szervezők nevében elnézést kért azért, hogy nem tudtak időben eredményt adni a sajtónak. Amint korábban jeleztük, a szervezők idén sem tartották fontosnak, hogy az egyéni időeredmények mellé beírják, ki honnan érkezett, melyik klubot képviseli.
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
A hétvégi meccseket követően nem változott a sorrend az 5. Liga udvarhelyszéki csoportjában, Szentábrahám, Lövéte és Malomfalva is magabiztosan győzött. A 6. Ligában már nincs ponttalan és veretlen együttes sem.
Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.
A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.
A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!