Először Sánta Szabolcs, a Maros KK csapatkapitánya a hajrában elbukott galaci meccsről elmondta, nem játszottak rosszul, hiszen működtek a támadások, több mint nyolcvan pontot dobtak, de kiemelte, hogy sok labdát elvesztettek, az ellenfél pedig a kulcsfontosságú pillanatokban jobban összpontosított.
Nehéz összecsapásra számít pénteken 18 órától Craiova ellen, amely együttesnek agresszív a védekezése, és sok új játékosa van, többek között a Vásárhelyről átigazoló Goran Martinic is,
viszont bízik benne, hogy a szurkolók nagy számban érkeznek a Sportcsarnokba, és hozzásegítik őket a győzelemhez.
Szászgáspár Barnabás vezetőedző szerint zsúfolt időszakban vannak, ugyanis két hosszú kiszállásuk volt, továbbá abba a csapdába estek, hogy megküzdöttek a Pitești elleni hazai győzelemért a kupameccsük visszavágóján, Galacon pedig érződött a fáradtság egyes játékosokon, főleg a svéd Jonathan Personon, aki szinte mindhárom eddigi meccset végigjátszotta.
Szászgáspár rámutatott, mihamarabb rendezniük kell a soraikat, és okosabban kell kezelnük a döntő helyzeteket, hiszen újabb kemény ellenféllel találkoznak.
Eddig jó iramban és megfelelő szinten teljesítettek, a továbbiakban pedig igazi csapatjátékra van szükségük. Erről beszélt George Trif másodedző is, aki szerint Galacon a sérüléséből felépült Deven Mitchellre hagyatkoztak, a többiek pedig visszább húzodtak, várva, hogy az amerikai befejezi a támadásokat.
Béres Lóránt klubelnök a Totalbaschet.ro kosárlabda-szakportálon megjelent információkra reagált, melyek szerint tovább súlyosbodott a csapat anyagi helyzete.
A klubvezető kijelentette, vélhetően pánikkeltés céljából jelent meg ez az írás, ugyanis szó sincs ilyesmiről, sőt tovább csökkentették adósságaikat, a csapat mellé újabb partnerek álltak, és a klub anyagi helyzete javulni kezdett.
Béres hangsúlyozta, új csapatuk van, a maradás mellett döntött játékosok és edzők elfogadták a helyzetet, éppen ezért megérdemlik, hogy a kosárlabdaszeretők támogassák őket.
A román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Gheorghe Hagi kihirdette végleges keretét a közelgő négy mérkőzésre a Nemzetek Ligája új kiírásában. Marius Corbu nem szerepel a listán, így még várat magára a bemutatkozása a felnőtt nemzeti együttesben.
Háromszor talált be hazai pályán a Temesvári Poli ellen az FK Csíkszereda női csapata, és a szezonban először nem kapott gólt, magabiztos győzelmével pedig tartja a lépést a címvédővel az élen.
Motorossal ütközött egy személyautó Csíkkozmáson az egyik útkereszteződésnél vasárnap délelőtt – jelentette a helyszínről kollégánk. A baleset helyszínére mentőt riasztottak a sérült ellátására.
A székelyudvarhelyi Emlékezés Parkjában található „Vándor székely”-szobor eltávolítását rendelte el alapfokú ítéletében az Arad megyei törvényszék, mert a felperes állítása szerint ez a Romániában háborús bűnösnek nyilvánított Wass Albert írót ábrázolja.
Az üres épületek sokak számára nem egyszerűen romok, hanem egy letűnt korszak történeteit őrző, felfedezésre váró helyek.
Az AUR trikolóros törvénytervezete – és ami mögötte van.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!