Szerdán délután Athénban, a futsal UEFA Bajnokok Ligája selejtezőkör C csoportjában a nyitómérkőzést játszotta a román aranyérmes, a Csíkszeredai Imperial Wet – amelyik a BL-ben Futsal Klub Csíkszereda néven szerepel, hiszen a szakszövetség versenykiírása alapján nem lehet támogatói név a klubnévben. Az ellenlábas az ír Blue Magic Dublin volt.
Már az első pillanatoktól kezdve a kapu előterébe szorította ellenfelét a csíkszeredai gárda, nem is kellett sokáig várni az első találatra, egy szabadrúgás-kombinációt Fl. Matei lőtt a félkörről a hálóba. Az 5. percben pedig már kettő volt közte, teljesen kipasszolták a védelmet, Hector közelről bepöccintette.
Az ellenlábasnál alig volt a játékszer, végig a narancsmezesek irányítottak, teljesen más ritmusban szövögették a támadásaikat. Egymás után születtek a találatok, a szünetben 6–0 állt az eredményjelzőn.
A második játékrész már nem volt ennyire eseménydús, a csíkszeredaiak a biztos előny tudatában leginkább arra összpontosítottak, hogy minél gyorsabban lepörgessék a félidőt. Természetesen, az összes benevezett mezőnyjátékos megkapta a játéklehetőséget.
Sikerrel indította a BL-t az Imperial Wet, csütörtökön 17 óra 30 perctől a svájci Futsal Minerva Bern lesz a Sito Rivera által irányított csapat ellenfele.
Teremlabdarúgó UEFA Bajnokok Ligája, első selejtezőkör, C csoport, 1. forduló:
Csíkszeredai Imperial Wet–Blue Magic Dublin 9–0 (6–0)
Gólszerzők: Fl. Matei (2.), Hector (5.), Prsic (11., 31., 40.), Alvaro (13., 40.), M. Matei (16., 17.).
A Petrolul elleni vereség után tovább nőtt a nyomás az FK Csíkszereda vezetőedzőjén, sajtóinformációk szerint a klub vezetősége menesztheti Szabó Istvánt.
Pavol Šafranko visszatért Dunaszerdahelyre: a korábbi Sepsi OSK-támadó a DAC-hoz írt alá. A 31 éves csatár két külön időszakban szerepelt Sepsiszentgyörgyön, ahol a klub történetének egyik legeredményesebb játékosává vált.
Motorossal ütközött egy személyautó Csíkkozmáson az egyik útkereszteződésnél vasárnap délelőtt – jelentette a helyszínről kollégánk. A baleset helyszínére mentőt riasztottak a sérült ellátására.
Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.
Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.
Merengés az iskolai és otthoni felelősségvállalásról és a jelenlegi oktatási miniszterről.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!