Hirdetés

Ismét kikapott a Vasastól a GYHK

Megtréfálta a Vasas a GYHK-t
Fotó: Schiller-Vasas

2020. január 05., 21:51

Összesen három mérkőzést tudott megnyerni a Schiller-Vasas idén az Erste Ligában, és ebből kettőt a Gyergyói Hoki Klub ellen. A jelek szerint a piros-kékek lettek a GYHK mumusai. A vereséggel matematikailag is eldőlt, hogy a gyergyóiak az alsóházban játszanak a középszakaszban.

2020. január 05., 21:51

Mezőnyfölényben játszott a Gyergyói Hoki Klub a Vass Jégcentrumban vasárnap este, de ez semmit sem ért, hiába töltötték az idő nagy részét a házigazdák harmadában, a gólok sehogy sem akartak összejönni.

Hirdetés

Igazán veszélyes támadás kevés volt, Malcolm Cameron együttese nem találta az ellenszerét a minden erővel védekező és időnként gyors ellentámadásokat vezető Schiller-Vasas játékának. A GYHK kapujában Cooke-nak nem sok dolga volt, míg a túloldalon Sági nagyon magabiztosan hárított minden próbálkozást.

Így 0–0 volt az állás a harmadik harmad kezdetén is. Ezt a játékrészt nagyon megnyomta a piros-fehér együttes, akit ezúttal is sok szurkoló buzdított, záporoztak a lövések a házigazdák ketrecére, de a gólszerzés továbbra sem sikerült.

Aztán a régi, elcsépelt mondás megint igaznak bizonyult: a kihagyott helyzetek megbosszulték magukat.

A GYHK játszott emberelőnyben az 50. percben, de egy korongszerzés után három Schiller-Vasas játékos is megiramodott Cooke kapuja felé: ez volt az első igazán veszélyes akciójuk, és ezt Fliszár ki is használta.

•  Fotó: Schiller-Vasas Galéria

Fotó: Schiller-Vasas

Sőt, mire felocsúdott volna a gyergyószentmiklósi társaság, Márton is betalált. Immár két gólos hátrányban volt a Gyergyói Hoki Klub.

Ebből az 54. percben emberelőnyben Matthew Rupert faragott, és az utolsó percekben mindent egy lapra feltéve rohamoztak Vorobjevék.

Két perccel a rendes játékidő vége előtt ismét emberelőnybe kerültek a vendégek, 6 a 4 ellen támadtak. Sikertelenül. Sőt 59.42-nél a Vasas kék vonalánál történt buliból a korong átcsúszott a pályán és az üres ketrecben kötött ki.

3–1-re nyert a Schiller-Vasas, a GYHK pedig elvesztette minden matematikai lehetőségét is annak, hogy a felsőházba jusson.

Most már egy lehet a cél a következő négy alapszakasz mérkőzésükön: hogy megtartsák a hat bónuszpontot hozó hatodik helyüket a középszakaszra. Ebben komoly segítséget jelentett számukra, hogy a közvetlen rivális Újpest is váratlan vereséget szenvedett, 7–2-re kapott ki a Hokiklub Budapesttől.

A gyergyóiakra hétfőn nagyon nehéz feladat vár, a Ferencváros vendégei lesznek.

Jégkorong Erste Liga, alapszakasz

Schiller-Vasas–Gyergyói Hoki Klub 3–1 (0–0, 0–0, 3–1).
Gólszerzők: Fliszár Zalán (51. perc), Márton Koppány (51.), Czakó Barna (60.), illetve Matthew Rupert (54.).
Kapura lövések: 17–29.
Kiállításpercek: 14–10.

Erste Liga, 2019–2020-as idény, 15. hét
2020. 01. 03., 18:30 Csíkszeredai Sportklub Fehérvári Titánok 8–5
2020. 01. 03., 19:00 Újpesti TE Gyergyói Hoki Klub 2–3
2020. 01. 03., 19:00 Hokiklub Budapest Schiller-Vasas HC 8–3
2020. 01. 03., 19:00 FTC-Telekom Debreceni EAC 5–1
2020. 01. 04., 18:30 Brassói Corona Fehérvári Titánok 11–3
2020. 01. 05., 16:00 Hokiklub Budapest Újpesti TE 7–2
2020. 01. 05., 17:00 Brassói Corona Csíkszeredai Sportklub 5–2
2020. 01. 05., 18:40 Schiller-Vasas HC Gyergyói Hoki Klub 3–1
2020. 01. 06., 19:00 FTC-Telekom Gyergyói Hoki Klub 1–0
2020. 01. 08., 19:00 Dunaújvárosi Acélbikák Hokiklub Budapest 2–1
2020. 01. 08., 19:00 Újpesti TE FTC-Telekom 2–1
2020. 01. 08., 19:00 Schiller-Vasas HC Debreceni EAC 4–3 h.u.

Erste Liga, 2019–2020-as idény
M GY GYH VH V GK P
1. Csíkszeredai Sportklub 36 26 5 1 4 175–94 89
2. FTC-Telekom 36 22 5 4 5 145–77 80
3. Brassói Corona 36 19 2 5 10 159–119 66
4. Dunaújvárosi Acélbikák 36 20 0 3 13 128–105 63
5. Debreceni EAC 36 18 3 2 13 123–102 62
6. Újpesti TE 36 13 3 5 15 123–134 50
7. Gyergyói Hoki Klub 36 11 5 1 19 96–106 44
8. Fehérvári Titánok 36 10 3 0 23 103–159 36
9. Hokiklub Budapest 36 9 0 5 22 92–151 32
10. Schiller-Vasas HC 36 4 2 2 28 77–174 18

szóljon hozzá!
Hirdetés
Ajánljuk még

Váratlan történelmi igazolás: magyar játékost szerződtet a Steaua

Meglepő igazolást hajthat végre a Bukaresti Steaua: sajtóértesülések szerint a másodosztályú fővárosi klub szerződteti Huszti Andrást, aki így a klub történetének első Magyarországról érkező magyar játékosa lehet.

Először van Székelyföldön, Kleinheisler szerint erős bajnokságba érkezett

Csütörtök délben jelentette be Kleinheisler László érkezését az FK Csíkszereda. Az ötvenháromszoros magyar válogatott középpályást első benyomásairól és céljairól kérdeztük.

Székelyhon

Kell a parajdiak földje az autópályához, de felhajtót nem kapnak cserébe

Elégedetlenséget szült Parajdon az Erdélyt Moldvával összekötő A8-as autópálya Sóvárad és Gyergyóalfalu közötti szakaszának megépítéséhez szükséges területkisajátítások. Az is kiderült, hogy Parajd határában nem lehet majd felhajtani a sztrádára.

`
Krónika

Porlad a beton, hámlik a burkolat az újépítésű hídon, de az önkormányzat szerint ez „természetes”

Két hónap sem telt el az újépítésű aradi híd használatba adása óta, de a járókelők és gépjárművezetők máris problémákat jeleztek a közel 166 millió leje létesítményen: a korlátok tövében porlad a beton, a kerékpársávon pedig hámlik a burkolatfestés.

Krónika

Háromszéki autópálya: megbékéltek a székelyek, odébb ingatlanfejlesztők akadékoskodnak

Jövő év végére készülhet el a Székelyföldön is áthaladó Brassó–Bákó autópálya eredetileg idénre várt megvalósíthatósági tanulmánya.

Főtér

Szégyen, hogy a kapusok szeszélyétől függ, ki és mikor látogathatja Mátyás király szülőházát

Hunyadi János és Hunyadi Mátyás vagy Ioan de Hunedoara és Matia Corvinul? Az érintettek nem tudtak volna mit kezdeni ezzel a kérdéssel. Ismét összeültek a történészek az MCC kolozsvári képzési központjában.

Ez is érdekelheti

Pályán az FK Csíkszereda, Fradi–Újpest és futsal-Eb-döntő – szombaton a tévében

Hazai meccs vár szombaton az FK Csíkszeredára, az Aradi UTÁ-t fogadja, az este kolozsvári derbivel zárul. Az NBI-ben Fradi–Újpest rangadó lesz, folytatódik a téli olimpia, döntőznek a teremlabdarúgó-Eb-n. Minden közvetítés egy helyen.

Az alkotmánybíróság elodázta a döntést a Novák-törvényről

Az alkotmánybíróság elnapolta a döntést Nicușor Dan államfő „Novák-törvényt” kifogásoló beadványával kapcsolatosan, amelyben aggályokat fogalmaz meg a sportklubok számára kötelezővé váló úgynevezett 40 százalékos szabályról.

Idén nem raliznak a Barcaságban – itt a 2026-os versenynaptár

Komoly átalakulás előtt áll a romániai ralisport: a több mint fél évszázados múlttal rendelkező Brassói Rali pénzügyi okok miatt kikerült a 2026-os versenynaptárból, míg a Hargita Rali lesz a második fordulója az idei nyolcfutamos bajnokságnak.

Éremért küzd a svájci rangos versenyen Szőcs Bernadette

A női és férfi mezőnyben a kontinens legjobb tizenhat asztaliteniszezőjét vonultatja fel a hétvégén Montreaux-ban zajló nagyszabású verseny, amelyen Szőcs Bernadette harmadik kiemeltként az éremszerzésre hajt.

Még tanulnia kell a döntők lélektanát a magyar női pólóválogatottnak

Bár az arany a hollandoké lett, a magyar női pólóválogatott bizonyította, hogy tartósan a világ élvonalához tartozik. Cseh Sándor együttese egy éven belül már harmadszor jutott fináléba, az Eb viszont megmutatta: a döntők lélektanát még tanulni kell.

Szétszórt helyszínek, új sportág, magyar remények – indul a milánói–cortinai téli olimpia

Olaszország ismét téli olimpiát rendez: pénteken Milánóban kerül sor a megnyitóra, miközben a versenyek több alpesi helyszínen zajlanak. A magyar csapat pontszerző helyekben, esetleg egy éremben bízik, a román a részvételnek is örvendhet.

Középpontban a téli olimpia nyitóünnepsége – pénteken a képernyőn

Pénteken este a nyitóünnepséggel hivatalosan is elkezdődik a milánói-cortinai téli olimpia, addig műkorcsolya, culing és női jégkorong szerepel a programban. Pályán a Marosvásárhelyi VSK férfi kosárlabdacsapata, kezdődik a hétvégi forduló a Szuperligában.

Pontosabban lőttek a hollandok, ötöspárbaj után Eb-ezüstérmes a magyar női vízilabda-válogatott

A magyar női vízilabda-válogatott ezüstérmet szerzett a funchali Európa-bajnokságon, miután a döntőben a rendes játékidőben elért 10–10-es döntetlent követően ötméteresekkel 15–13-ra alulmaradt Hollandiával szemben.

Az Eb-aranyért szállnak vízbe a magyar csajok, foci és tenisz – a csütörtöki sportműsor

A hollandok lesznek az ellenfelei a magyaroknak a női vízilabda Európa-bajnokságon. Zárul a labdarúgó Szuperliga 25. fordulója. Folytatódik a téli olimpia.

Szegeden is kitettek magukért a csíkszéki cselgáncsozók

Eredményesen zárták az idei első Első Beton – Magyar Kupát a csíkszéki utánpótlás dzsúdósok: a rangos nemzetközi tornán öt ország kilencszáz judokája lépett tatamira, a három csíkszéki klub versenyzői pedig összesen tizenegy érmet szereztek.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!